Mikor engedik el a férjem, mit csinálnak most vele?
Sőt, hogy is volt? Betörtek? Vagyis legalább a kerítést átmászták?
A lakás fogalma beleveszi a lakóépületet, melléképüketeket és az ahhoz tartozó bekerített helyet (udvart, kertet).
Vagyis mit írtam fent:
(2) A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha
(2) A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna, ha
"(...)
b) az a lakásba (..) történő jogtalan behatolás
Ennyi, nektek akkor is nyert ügyetek van, ha a párod ijedtében halálra veri.
Ahogy telik kicsit az idő egyre inkább fel tudom idézni a történteket, mikor a rendőrök kérdeztek alig tudtam válaszolni.
Szóval épp a házban voltunk mindketten, mikor arra lettünk figyelmesek, hogy a kutya hátul észtvesztve ugat, és nem csak a miénk hanem körben az összes a szomszédokban. Először nem gyanítottam semmit, de a férjem hatra indult szétnézni és egyszercsak kiáltott, hogy azonnal hívjam a rendőrséget. Csak azt láttam, hogy fut valami után, mintha üldözné a kertben, de nem láttam hogy mit, majd visszafordúltam a házba a telefonért. Tárcsáztam is és közben siettem a kertbe, mert foglalmam sem volt mi történik. Mikor hátraértem szinte sokkot kaptam: a férjem ököllel ütlegelte a földönfekvő betörőt és körülöttük minden csupa vér volt. Nagyon megijedtem, a káosz közepén először azt hittem, hogy a férjem sérült meg és vérzik ennyire, de szerencsére kiderült, hogy nem.
Mire kiértek a rendőrök már csend volt, a férjem épp a kézfejét jegelte, a cigány pedig mozdulatlanúl feküldt a véres földön. Egyetlen szót sem szólt, csupa vér volt a szája és az arca, de mentősöknek el tudta bólogatni, hogy eszméleténél van és tudja mi zajlik körülötte.
Minimum kettem voltak, de a másik azonosítatlanúl el tudott menekülni.
Azóta csupán annyit sikerült kiderítsen a lányunknak, hogy nem a helyi őrsön van, hanem elszállították a megyei rendőrségre, de semmi információval nem szolgáltak.
Így van. Hordágyon vitték el a betörőt, gondolom nagyon megverte a férjed. Biztos bent tartják míg ki nem derűl milyen sérülése lett. Ha súlyos v életveszéllyes, akkor nagy valószínűséggel bevágják előzetesbe.
És most meglepődsz, de jól is teszik. Ki nem jön vagy 10 évig.
17-es, te vagy tolvaj társa, aki el tudott menekülni?
Ha megölte volna, akkor se kapna 10 évet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!