Mire lehet így számítani?
Tegnap vtam zaklatásos ügyben gyanúsítotti kihallgatáson a debreceni rendőrségen, 250 km-t utaztam csak ezért...
Pár éve lakott egy hülye spiné Szegeden aki akkoriban azt állította, hogy azért költözik el Debrecenbe, mert fél tőlem, zaklatom...
Nekem volt több ügyem a szegedi rfk-n és a lány attól ijedt meg, hogy verekedtem a Szegedi Bíróságon illetve többször mondtam neki, hogy a szegedi rendőrök tőlem nem tudják megvédeni.
Azóta nem halottam róla, eddig...
Most a lány feljelentést tett ellenem, mert azt állítja, hogy rejtett számról hívogatom illetve, hogy Facebookon üzengetek neki, olyan üzeneteket mutatott nyomozó, hogy valaki azt írta neki, ,,nyomában van" meg ,,elkapja"...
Ellenőrizték a hívásaimat illetve az övéit is, valami céges telefonról hívogatják, amit nem tudtak senkihez sem kötni, fiktív cég.
A nyomozó elmondta, hogy szte nem én vtam és valószínű a lány csak beakar mártani, de mivel a szegedi rendőrök szakadatlanul nyomoznak utánam, ezért kénytelen utána járni, de nem lesz vádemelés...
Így mire számíthatok? Igazat mondott a nyomozó?
Ez kamu sztori... Magyarországon nincs olyan, hogy fiktív cég... Minden telefonszámot adategyeztetni kell... Ilyen max. az USA-ban van...
Csendőrök?
A "fiktív" cég azt jelenti, hogy nem folytat valós gazdasági tevékenységet, például pénzmosásra használják stb. De ez is be van jegyezve valaki nevére a cégbíróságon, ahol a neve, születési ideje stb. is szerepel mondjuk. Gazdasági diplomám van.
Nem pedig azt, hogy kamu adatokkal céget hozunk létre. Ilyen nincs, telefont is személyi igazolvánnyal lehet vásárolni, Dominóst pedig adategyeztetni... DE a mobilszámot be lehet mérni, hetekkel, napokkal is, hogy melyik toronyhoz csatlakozott...
1-es: "Magyarországon nincs olyan, hogy fiktív cég"
Hehehe, vicces gyerek vagy, az már biztos!
Magyarországon MINDEN van; nincs olyan ami nincs...
Attól, hogy nem folytat valós tevékenységet, még regisztrálva van, azaz köthető valakihez, maximum nem ő használja, de meg lehet találni, köthető valakihez.
Ha nem a te mobilszámod, akkor meg nincsen mitől félned, ha igaz! Te vagy a kérdező?
Egyébként nálunk már "rágalmazásért" házkutatással mennek, meg telefont foglalnak le... Hihető, hogy
Azt rögtön gondoltam, hogy hülyesèget mondott a nyomozó, ezt is rám akarják verni...
A jelenlegi szegedi ügyben is ott van a kezükben a bizonyítèk, mely bizonyítaná, hogy a haragosom, a korona tanú hazudik, èrdekes módon lapítanak vele ès inkább azokat az embereket hívják be tanúskodni, akik a haragosaim.
Meg èrdekes, hogy ez most kerüle elő, nem sokkal azután, hogy szegedi járásbíróságon elfogultságot jelentettem be a szegedi rendőrsèg ellen
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!