Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Egyetértetek az állításommal?

Egyetértetek az állításommal?

Figyelt kérdés
Szóval ugye most amerikában mennek ezek a tüntetések a rendőri brutalitással szemben. Én is teljesen ez ellen vagyok, de amit ezek a "tüntetők" csinálnak az elfogadhatatlan. Alapból most a koronavírus miatt nem kéne utcára vonulni, de ez most csak mellékes, tehát ezek az emberek teljesen kihasználják ez a helyzetet. Elsősorban magáncélra:boltokat égetnek fel, fosztogatnak ki, másik sorban pedig a libsik ezt használják fel trump ellen. Teljesen idióta érveket használnak: rasszistának tartják az egész rendőrséget, miközben 2 fekete bőrű rendőrt is előállítottak, másrészt a fosztogatásra azt mondják hogy "nem minden fekete ember ilyen". Ez így igaz de ugyanez vonatkozik a rendőrökre, egyáltalán nem mindegyik ilyen brutális. Összességében ne értsetek félre, én is teljesen a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen vagyok, de szerintem undorítő, hogy emiatt tönkre tesznek egy város, főleg a feketék.

2020. jún. 3. 18:45
A kérdező szavazást indított:
Egyetértek
Nem értek egyet
14 szavazat
 1/7 A kérdező kommentje:
Ja, a másik pedig ha ez egy fehér emberrel történt volna meg akkor semmi se lenne...
2020. jún. 3. 18:52
 2/7 anonim ***** válasza:
67%

Az egész magáncélú.

A libsik próbálják épp megbuktatni Trumpot.

2020. jún. 3. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

"Ja, a másik pedig ha ez egy fehér emberrel történt volna meg akkor semmi se lenne..."


Ezt honnan tudod?


Amúgy a legtöbb híradóból tényleg csak az jön át, hogy mennyire rossz a helyzet, miközben nagyobb tüntetések békésen zajlanak, volt ott fehér rendőr, aki helyeselt, él sportolók. Annak szimplán kisebb a hír értéke.

2020. jún. 3. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
18%
Pont erről beszélek, nyomják ezerrel a lejáratást.
2020. jún. 3. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Viszont még mindig van ott az a mozzanat, hogy nem tudni miért szedték ki az autóból.
2020. jún. 3. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
A tüntetők tüntetnek, mások meg kihasználják a helyzetet és fosztogatnak meg randalíroznak. A két csoport nem ugyanaz.
2020. jún. 3. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
hmm..kinek áll érdekében egy rendőrség nélküli város, ahol kb mindenki tarthat fegyvert?
2020. jún. 8. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!