Szavaznátok egy új, hagyományőrző, turanista pártra? Mit gondoltok róla?
Név: Magyar Aranyhorda Párt
Elhelyezkedés: Harmadik Utas
Pártprogram pontokban:
-Kilépés az EU-ból és a NATO-ból
-A magyarokat nem európai, hanem ázsiai népnek nevezné
-Az ország új mottói: "Erő és becsület!" "Győzelem vagy halál!"
-Újraélesztené az ázsiai sztyeppi népek törzsszövetségét, az Arany Hordát, ez lenne az új Uniónk. Ebbe beletartoznának a törökök, a mongolok, a japánok, a koreaiak, a finnek, az észtek, a türkmének és az egyéb lovasnomád ázsiai népek
-Keresztény egyházak támogatását abbahagyná, megtenné államvallássá a Tengrizmust. Az őseinket, a természet szellemeit és a Nyitott Égbolt Istenét tisztelnénk
-A rovásírást tenné hivatalos írásmóddá
-A legfőbb országos ünnepünk és rendezvényünk a Kurultáj lenne, az ázsiai törzsek találkozója és harci nagytornája. Ez egyben politikai gyűlés is lenne a törzsfők és nemzetségfők között
-A kulturális hasonlóságok miatt az észak-amerikai indiánokat is támogatná
-Óvodás kortól kezdődne a lovaglás, íjászat, és harcibaltás harcmodor oktatása
-A felnőttkor korhatára az ivaréréshez lenne kötve, általánosan 12 éves korban lenne meghatározva, ilyen kortól akár dolgozni is lehetne
-Növelnénk az állattenyésztés fontosságát, hogy olcsóbb legyen a hús. A kormány támogatná az alig megsült, félig véres húsok fogyasztását
-Létrehoznánk egy új farkaskutya fajtát, kutyák és farkasok keresztezésével. Ezeket promotálná a kormány hűséges háziállatnak és harcikutyának. Úgy tenyésztenék őket, hogy minél nagyobb termetűek, intelligensek, és erőszakosak legyenek
-Forgatnánk filmeket, csinálnánk videojátékokat és egyéb modern médiatermékeket, amik ezt a kultúrát reklámozzák, teszik "menővé" más kultúrákban is pl. Nyugaton
-Az iskolákban az angol és német nyelvoktatást felváltaná a török és mongol oktatás
-Azt promotálná a kormány, hogy a legfontosabb érték az életben a becsület. A törzsszövetség, a nemzetség, a család, és az egyén becsülete ilyen sorrendben. A sérelmeket meg kell torolni az arénában harcibaltás párbajjal
Mi a véleményetek erről? Szavaznátok egy ilyen pártra?
#10
Csak a magad nevében beszélj!
ÉN nem iszom kólát és nem eszem hambit
Én nem irtok ki indiánokat (nem mintha a Kérdező világában ez nem lett volna természetes!)
Nincs jelzáloghitelem és nem eszem nyugtatókat:
A vallást hagyjuk, az mindig létezett valamilyen formában.
Evolúció? Nem bizonyított, nagy lyukak vannak az elméletben.
Nem forgatok és nem nézek pornókat.
A TV-ben különb dolgokon vagyok edződve, mint egy női mell.
Ellenben örülök a hasznos technikai vívmányoknak, a védőoltásoknak, az állatvédelemnek, hogy másfél óra alatt Bolognában vagyok Pestről, hogy egyik ember nem tulajdona a másiknak, stb., stb,. ...egy hétig sorolhatnám.
És mivel a kérdés úgy szólt, hogy:
"Szavaznátok e ..."
Nem, nem szavaznék, de ettől te még szavazhatsz!
Jót nevettem, de ennyi.
Hihetetlen nagy ostobaság.
Jó dolog a demokrácia. A szavazás/választás sem rossz!
De amikor vákasztani kell, olyan pártra szavazok, amelyik az országot stabilan tudja működtetni...,
Ez sokak számára mit sem jelent, mint ahogy a levegő sem, amit percenként sokszor beszív...
(Légszomj esetén azért eszébe jut, hogy valami nem tökéletes. És fontos az oxigén híjján, hogy ki a hibás? 😄 )
"Győzelem vagy halál!"
Eddig olvastam és itt álljunk is meg. Elszigetelt nemzetként nem bírnánk sokáig, szóval a vége halál lenne. Nem vall túl nagy elmére, aki ilyet választ.
ma 14:27
Nagyon tudlak sajnálni ha neked az a fejlődés amit leírtál. Ez a te kicsinyes személyiségedet mutatja. Nekem a fejlődés teljesen másról szól, és nem a cola ivás, vagy jurtában élés, meg a régi elavult, már csak hagyományőrzésnek megmaradt dolgokból (rovás írás)
Így is van már elég ütődött politikus, miért kéne egy még ütődöttebb pátra szavazni? Egyértelműen nem szavaznék ilyenre.
An angolosra sült húst pedig nem szeretem, szóval nálam teljesen kizárt egy ilyen párt támogatása.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!