Szerintetek mi lesz a 2019-es örkormányzati választások eredménye?
Hát igen. A remény hal meg utoljára. Ha meg nem így lesz ahogy reméled, akkor majd megint jöhettek a csalás volt dumával.
Nem tűnt fel hogy a 15-i összellenzéki gigamega kormányellenes rendezvényen alig lézengtek a résztvevők? lassan megérjük, hogy több lesz a szervező és rendőr, mint résztvevő.
Szegeden például nem tud győzni a Fidesz.
És Budapest hat darab kerületében sem, főleg Angyalföldön.
5ös vagyok, hát Szegedi vagyok, nem azért nyer Botka évek óta mert annyira jó lenne, hanem egyrészt 98-02 között Bartha fideszes polgármester majdnem tönkretette a várost, és jól kihasználta a lehetőséget.
Tavalyi választáson ha a választási oldalon megnézi valaki, akkor látja a Szegedi kiskörzetekben ugyan egyéniben nyert az MSzP-s jelölt, de listán a körzetek 3/4-ben a Fidesz győzött 35-45 százalékkal, ami megyeszékhelyes átlag az országban. De azt is illik megnézni hogy 14-ben a polgármester választáson a jobbikos jelölt 3 százalékot kapott, miközben tavaly 20-25%-ot szerzett listán a városban. Ezt azt mutatja hogy már 2014-ben már összefogtak "passzívan" az ellenzéki szavazók, és ezért nyer Botka, mint kisebb rossz. Mert egyébként nem sokan kedvelik annyira, semleges figura, és szépen lassan már a városon belül is vannak elégedetlenkedők, mert a város nagyon lassan de csúszik lefelé, sokan elmentek Pestre vagy külföldre, Dunántúlra, munkahely kevés van, meg a fizetés egyre jobban marad a legjobb megyékhez képest. De esélyes hogy idén is simán nyer, nincsen nagy és jelentős kihívója, bár azt súgják hogy Lázár lesz a jelölt, és ő azért nagykutya.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!