Mit gondoltok az alábbiról?
Magyarország kormánya elhatározza, hogy lejáratja a Józsefeket (bocs Józsefek, bármilyen más csoportot is írhattam volna. Mindezt hazugság nélkül.
Tény, hogy az országban sok József van és a nagy része tisztességesen él, de van köztük pár bűnöző is.
Elkezdik a Józsefek által elkövetett bűncselekményeket címoldalra tenni. Ezek után cikkeket írnak, amiben összegyűjtik a Józsefek által elkövetett bűncselekményeket. Ezután mindenhol, ahol ismeretlen a tettes feltételezik, hogy az illető József volt. Ezután plakátokon hívják fel a figyelmet, hogy a Józsefek veszélyesek, mert számos bűncselekményhez köthetőek.
Mi történik eközben:
Az emberek először kételkednek, hiszen van József ismerősük akit kedvelnek. Közben mások, akik valamiért amúgy sem kedvelték a József nevű ismerősüket elkezdik hangoztatni, hogy ők mindig is tudták, hogy a Józsefekkel csak a baj van. Aztán a hírek hatására az emberek nem kötnek új barátságokat Józsefekkel, hiszen a hírekből tudják, hogy ők veszélyesek. Idővel egyesek eltávolodnak a korábban ismert Józsefektől is, feltételezve, hogy félre ismerték. Ha valaki a Józsefek védelmére kellne, annak az újságcímlapra mutogatnak, majd kiközösítik. Az eddig tisztességes Józsefek felháborodnak, hiszen az eddigi életüket kettétöri az új helyzet: senki nem akar velük dolgozni, barátkozni. Ezért tüntetést szerveznek. Ekkor az újságok megírják, hogy a Józsefek nem csak bűnöznek, de még csak nem is dolgoznak és emellett felháborodva tüntetnek. Erre az emberek még jobban utálni fogják a Józsefeket.
Szerintetek nem valami hasonló zajlik ma Magyarországon a migránsokkal? Kérlek indokold meg a válaszodat!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mit gondolsz az alábbiról?
A kormány lebombáz 3. világbeli országokat.
A kormány befogadja a lebombázott embereket.
A kormány odaadja a pénzed nekik.
A kormány megbüntet, bebörtönöz, ha nem tudsz kijönni velük.
Szerinted nem valami hasonló zajlik ma a Nyugaton a migránsokkal? Kérlek indokold meg a válaszodat!
(és azt, hogy mennyit kaptál ezért a kérdésért)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tök jó!
Màr ott tartunk,mint a szociban,hogy úgy kell beszèlni valamiről,hogy nem merjük kimondani a nevèt.
Ez olyan Harry Potteres is;Tudjuk ki..🕵
1-es: szerinted kitől kaptam volna bármit is?
Amúgy a kérdésre pont nem válaszoltál, tipikus terelés, továbbra is várom a válaszodat.
Az általad felvázolt szitu annyiban nem stimmel, hogy azért még senkit nem börtönöztek be, mert valakivel nem jött ki jól. Illetve nem a te pénzedet adják nekik, hanem az államét. Ja és nem a nyugat-európai országok bombáznak, a többi stimmel ;-)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az állami pénz az minden magyar pénze, csak halkan jegyzem meg.
Azok a migránsok akik nőket erőszakolni,vandáloskodni és robbantgatni jöttek azok mehetnek világgá.Akik becsületesen hajlandóak dolgozni és beilleszkedni azzal nekem semmi bajom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!