Meg lehetett volna tartani magyar tulajdonban az iparunkat a gyárainkat, a termékeinket?

A rendszerváltást azok a pártelitek irányították, akik pártfőtitkárból nagyvállalati vezetővé akartak avanzsálni. Éppen azért történhetett meg egy viszonylag békés rendszerváltás, mert a régi elit is rájött, hogy egy piacgazdaságban jobban megszedheti magát, mint egy a kommunista eszmékhez legalább retorikai szinten hű országban. A tervük sikerült is. Az a baj, hogy te többes szám első személyt használsz, mert talán azt hiszed, hogy a magyarság egészének közös érdekei vannak. Ez nem igaz, nem is volt soha, de a rendszerváltás utáni időszakban főleg nem. Csak valamilyen népfelkeléssel, forradalommal lehetett volna ezt elkerülni - hiszen a rendszerváltó elit nem szívjóságból hozta el nekünk a piacgazdaságot, hanem azért, mert így még többet zsákmányolhattak. A nép meg hagyta.

(Az más kérdés, hogy ha az ember át akar menni tervgazdaságból piacgazdaságba, valamilyen szinten meg kellett volna nyirbálni így is, úgy is az állami tulajdont, és ennek megint csak a munkásosztály lett volna a vesztese, de ettől még lehetett volna sokkal kevésbé rossz kimenetele is az egész rendszerváltásnak is, ha a nép utcára vonul a rablóprivatizáció kezdetekor.)

Nem szabad így általánosítani, hogy "gyárainakt". Egyrészt ha magántulajdon, akkor az már nem a "miénk" - akkor sem, ha magyar, meg akkor sem ha külföldi a tulajdonos. A szocializmusban volt olyan, hogy a népé a bútorgyár, üveggyár meg tejipar is - ma már nincsen, s az állami szektor visszaprivatizálása nem csak szükséges, de elkerülhetetlen is volt, ha ki akartunk lépni a szoci rendszerből.

A magyar gyökerű gyár ennek ellenére természetesen jó dolog - hisz valóban ez forgatja vissza itthon a legtöbb tőkét - az árut itt értékesítik, a kisker itt húzza be a hasznot, a munkás a bére után itt adózik és még a tulaj is itthon költi el a legtöbbet - profit (ja, egyébként az adórendszert is akkor reformálták meg, az sem biztos, hogy kedvezett a dolognak). Azonban az iparunk jelentős része teljesen értelmetlen, itthon szükségtelen vagy csak elavult technológiákra épült. Jó példa pl. a parádsasvári üveggyár, aminél nagyjából mindhárom feltétel teljesült: [link]

Szar helyen volt, nem vett itthon a kutya se kristályüveget és elavult, kézi üzemben is műkdött, 0 automatizálással. Pont az vitte el, hogy csak exportra tudott termelni. Ezért inkább úgy érdemes ezt megfogalmazni, hogy a globálisan is versenyképes, hazai ipar a jó. A '90-es években megörökölt gyárakban a tulaj vagy eldöntötte, hogy beleönt egy rakat lóvét a technológiai fejlesztésekbe vagy lehúzza a rolót - netán köztes megoldásként valami csökkentett kapacitású összeszerelő műhellyé alakítja biorobotokká degradálva a kitűnő szaktudású munkaerőt. Az teljesen irreális lett volna, hogy pl. a Videoton meg Orion gyárakból Európa elektronikai fellegvárát kovácsoljuk: a realitások talaján érdemes gondolkodni. Valóban sok hiba előfordult, de ahhoz képest, hogy mennyire elmaradott volt a magyar gazdaság szerkezete többé-kevésbé stabilan jöttünk ki belőle.

A rendszervaltaskor az orszag egy csodtomeg volt, nehany kiveteltol eltekintve nem volt olyan gyar ami versenykepes modon lett volna kepes mukodni.

A privatizacio elkerulhetetlen volt, a modja lehet vitatott, de felesleges ezen gorcsolni ma mar.

Van egy csomo magyar ceg ma is, ami termel, sok kulfoldi tulajdonban, sok magyarban. Azzal mi bajod?

"Meg lehetett volna tartani magyar tulajdonban az iparunkat a gyárainkat, a termékeinket?

Vagy mindenképpen megkerülhetetlen volt a továbblépéshez a nagy kiárusítás cunami?"

Igen, megkerülhetetlen volt, mivel a gyáraink ma olyasmit termelnének, ami piacképtelen, eladhatatlan.

A szocializmus csak egy zárt rendszerben (KGST) működött, ott is csak úgy, hogy a tartós áruhiány adta el az egyébként piacképtelen, korszerűtlen termékeket.

A termelés modernizálására viszont nem volt az országnak se pénze, se tehetsége, hozzáértése.

A legjobb az lett volna, ha az ész nélküli eladogatás helyett a politikusok által felkért szakemberek kiválogatták volna a potens termelőegységeket (élelmiszeriparban voltak ilyenek bőven (túró rudi, szegedi szalámi, gyulai kolbász, piros arany, stb.)).

Ezeket nem adták volna el.

A többiből kiválasztották volna azt, amit érdemes lett volna fejleszteni (pl. hazai buszgyártás) és csak azokat adták volna el, amihez tőkeigény és komoly, külföldön már meglévő tapasztalat kellett a működtetéshez.

Így jártunk volna a legjobban.

A szinte teljes privatizáció mondjhatni csak károkat okozott. Valami kis haszna azért volt, ez pedig az, hogy megtanultak a magyar emberek dolgozni és némelyikük vállalkozni is.