Ha alapítanátok egy pártot milyen lenne a programja?
Mindenről elektronikus úton lehetne szavazni, nem kellene kötelezően figyelembe venni a parlamentnek, de mint demokratikus vélemény ott lenne a képviselők előtt.
Minden egyes közpénz elköltése bizonyos összeghatár felett szavazásra lenne bocsájtva, egy objektív összefoglalóval, hogy kinek, mire miért adnának ennyi pénzt. Szintén nem lenne kötelező figyelembe venni, de egy átfogó képet kapna a kormány, hogy a nép mire bólintana rá.
Nem lenne olyan könnyen mutyi, nem lenne haveroknak megszavazott milliárdok. Ha a nép nem szavazza meg az adott illetőnek, cégnek, szervezetnek, intézménynek, akárkinek a közpénzt, akkor valamilyen sajtóbotrányba keveredne a kormány, ami nem tenne jót neki a következő választásokkor.
Sokkal átláthatóbbá tenni a pénzek elköltését, és sokkal nagyobb rálátást biztosítani az embereknek valamint, a pártok így azonnali visszajelzést kapnának, mit csinálnak jól és mi az amire az emberek már utcára vonulnának tüntetni.
Teljesen lényegtelen.
Az eddigiekkel sem az volt a baj, hogy rossz volt a programjuk, hanem hogy a haverjaiknak szétosztogatták az állam pénzét. Megépítenek 1 kilométer utat és háromszor annyiba kerül, mint Ausztriában, ahol ötször annyi fizetést kell adni az útépítő munkásoknak.
Liberalis, enyhen baloldali, piacparti, EU-parti, atlantista.
Nem is gyoznek :)
1. Határok lezárása
2. Kifelé bárki mehet, befelé senki (túlnépesedés csökkentése)
3. Cigányok kötelező kitelepítése Ausztriába
4. Külföldi cégek kihajtása, vagyonuk elkobzása
Én az ilyen informatikai dolgokba nyúlnék bele.
Pl az internet mindenikek alapvető jog lenne. Ha mucsaröcsögén lakik akkor is.
Továbbá levinném a Hardware és Software árakat mer rohadt drágák.
Ingyenes VPN-t biztosítanék mindenikek. Korlátlan adatforgalommal.
Honosíttatnék minden Software-t mer nem mindenki angol zseni. Normális szinkronnal nem nem felirattal ill magyar menüvel.
Létrehoznék egy bizottságot ami a nem túl jó (finoman szólva) Software-eket ill Hardwareket be se engedi a piacra. Nem nem ilyenre gondolok h most csak Asus lesz és semmi más.
De komolyan aki nem ért hozzá úgy át... hogy észre se veszi.
Pl a mai napig nem értem h minek kell 7200 rpm alatti HDD-ket árulni pl. Ha rajtam múlna az lenne a legalsó határ.
Na nevet azt nem tok de ilyenekről soha senki nem beszél és nem tesz vele semmit. Csak a hülye Deutsch pampog itt a "Magyar Internet"-el. Ami igazából egy globális hálózat de Tomika még az MS Office-ból is megbukna.
Ne erőltessük túl az értelmi szintjét olyanokkal mint FTP, HTTPS, P2P....
"Honosíttatnék minden Software-t mer nem mindenki angol zseni. Normális szinkronnal nem nem felirattal ill magyar menüvel. "
En meg inkabb tamogatnam az angoltanulast.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!