Egy párkapcsolatban is ennyire döntő a politika? ne már

Röviden: A dolog kettős természetű. Részben egy normális hosszútávú kapcsolatnál fontos, hogy valahol a világkép, értékrend is hasonló legyen. Másik oldalról ahogy általában politizálunk az erősen leegyszerűsített forma, sokszor érzelmileg manipulált a viszonyunk egy-egy párthoz, kevésbé észérvek, objektív szempontok, eszmék, ideológiák alapján tesszük mindezt.

Pl. kedvesemmel homlok egyenest más pártra szavaztunk, mégis remekül el tudunk beszélgetni – és nem vitatkozni – a témáról. Ennek persze megvannak a maga okai, de túl későre jár, hogy erről most itt részletesebben írjak.

Tuti, hogy a párod a fideszes. Ők ilyenek. Aki nem fideszes, azt nem is veszik emberszámba...

Amúgy mi is különböző állásponton vagyunk a férjemmel. Jól elvitatkozunk, és ennyi. Nincs veszekedés, nincs sértődés. De ritkán politizálunk.

Érte én is változtatnék a politikai szimpátiámon.

[link]

Kicsit bővebb vélemény. Inkább lesznek ezek gondolatfoszlányok, mint összefüggő, egységes írás.

Egyrészt egy párkapcsolat, az egy párkapcsolat, az két emberről szól. A politika meg a társadalom egészéről szól. Hogy te vagy a párod hogyan viszonyul a társadalom egészének működéshez, annak alig van gyakorlati jelentősége a párkapcsolaton belül.

Azt is gondolom, hogy minden politikai erő elhelyezhető nagyon sokféle tengely mentén. Nemzeti vagy globalista? Liberális vagy konzervatív? Keresztény vagy ateista? Gazdasági szempontból baloldali vagy jobboldali? Radikális vagy mérsékelt? Sok-sok tengely létezik, amit mi nagyon leegyszerűsítünk, mikor mindegyik tengelyt beforgatjuk egyetlen bal-jobb tengelybe. Persze valahol ez érthető is a pártok, ideológiák szintjén, hiszen sok esetben tényleg az egyik szemlélet indukálja a másikat. Ha valaki keresztény, akkor azzal úgy általában együtt jár egy konzervatív értékrend. De nem feltétlenül van ez így még pártok szintjén sem.

Hát még az emberek szintjén is lehetnek első látásra látszólag furcsa kombinációk. Lehet, hogy valaki amúgy konzervatív értékrendet vall, de fontosnak tart bizonyos bal oldali szociális gondolkodást. Lehet, hogy valaki nemzeti gondolkodású, de ateista. Lehet, hogy valaki nemzeti érzelmű úgy, hogy gazdasági szempontból célszerűnek tartja, hogy egy globális gazdasági környezetben működjünk, stb…

Mindenkinek más az élethelyzete, ha párkapcsolaton túl nézünk, akkor az életkora, a társadalmi, gazdasági háttere, az egyéni sérelmei, tapasztalatai, érdekei. Ezzel nincs önmagában gond. Anno 15 éve volt egy barátom, aki a városunkban az egyik párt képviselőjelöltje volt, nevezetesen az MSZP-é. Az ő fideszes képviselőtársa mondta azt, és ebben azért van valami: Aki 20 évesen nem lelkesedik a kommunizmus eszméjéért, az bolond. De aki 30 évesen még mindig lelkesedik érte, az is. Egy 5 éves gyerek kezéből nem veszed ki a homokozóvödröt, mondván „csinálj valami értelmes tevékenységet”. Miért? Mert az ő életkorában az a fontos. A te feladatod felnőttként, hogy szépen lassan formáld a világképét, megtanítva azt, amit éppen befogadni tud. Ehhez persze meg kell értened, azonosulnod kell az ő világképéhez, amit lehet ám úgy is csinálni, hogy közben a tied ettől gyökeresen eltér.

Pl. az ember fiatalon – és nem csak politikai szempontból – radikálisan elvet minden régit. Meg akarja váltani a világot, eltörölni mindent, teljesen új alapokra helyezve dolgokat. Később kevésbé radikálisan teszi mindezt. Majd szépen lassan megérti hogy mi miért van, elkezdi látni, hogy nem véletlenül működik úgy a világ, ahogy. Elkezdi megérteni a régi öregek világszemléletének bölcsességét, elkezd maga is konzervatív lenni. Ahogy idősödik, annál jobban válik a részévé, annál jobban válik konzervatívból kvázi ultrakonzervatívvá, és egyre alkalmatlanabbá arra, hogy megértse a fiatalok újító, változtató szándékát, sőt egyre inkább látja azt butaságnak, tudatlanságnak, sőt egyenesen tiltandónak, stb… Pedig mindkét szemléletre szükség van, és mindkettő önmagában, a másik kompenzációja nélkül erősen zsákutcába vezetne.

Mondjuk itt vagyok én. Szavaztam X pártra. De nem azért, mert 100%-ig egyetértenék mindennel, amit az adott párt célul tűz ki. A célok negyedével nem értek egyet. A többi párthoz sem úgy viszonyulok, hogy 100%-ban elvetek mindent, amit ők csinálnak. Ott is látok olyan dolgokat, amelyek szimpatikusak, sőt fontosak, elismerésre méltóak. Szavaztam az alapján, hogy mi az, amit fontosnak látnék erősíteni a jelenlegi politikai gondolkodásban.

Vegyünk egy konkrét példát, hogy lássunk még egy sajátosságot az emberek és a politikához való viszonyuk tekintetében. Pl. A Fidesz elég erősen pozitívan diszkriminálja a családokat, a gyerekvállalást. Csakhogy nincs olyan intézkedés, ami minden szempontból igazságos, mindenki számára előnyös. Mindig vannak kivételes esetek, specialitások, ahol az adott amúgy pozitív szándékú, igazságos intézkedés az adott esetben igazságtalan és negatív. Számomra mindig is fejtörést okozott az ilyen intézkedésekhez való viszonyulás, mert magam is azt gondolom jelen esetben, hogy a társadalom érdeke az, hogy ez a családokat támogató, a gyerekvállalást támogató pozitív diszkrimináció pusztán önmagát tekintve pozitív, társadalmi szempontból fontos és jó irányban hat. (Most tekintsünk el más intézkedésektől, helyzetektől, vizsgáljuk csak a családi adókedvezmények kérdését önmagában.) Csakhogy vannak emberek, akik önhibájukon kívül, vagy éppen érthető okokból maguk vállalják fel azt, hogy nem alapítanak családot.

Esetemben például van egy autista testvérem, akiért felelősséggel tartozom. Illetve van még egy olyan rokon a szűkebb családi körben, akiről lehet, hogy szintén gondoskodnom kell majd a későbbiekben. Az az összeg, de leginkább az az energia, idő, amit gyerekvállalásra szánnék, az lehet csorbítaná az ilyen irányú kötelezettségeim ellátását. Engemet egy ilyen intézkedés erősen hátrányosan érint, holott önmagában a nagy tömegekre alkalmazva mégis lehet igazságos, társadalmi szempontból előnyös. Vagy ha van egy olyan ember, aki az életét valamilyen módon a társadalom jobbítására szánja, aki mondjuk 30-40 évesen olyan tevékenységet végez a munkája mellett, ami naponta 4-5-6 órát elvesz az életéből, akkor az sem feltétlenül igazságos. Pl. ha van egy kutató, aki a kötelező 8 órai munka mellett rengeteg időt tölt valami nemes ügy érdekében, vagy ha valaki egy civil szervezet vezetője, amely civil szervezet társadalmi szempontból is fontos, értékes tevékenységet végez… Nos akkor legyen ő ezért negatívan diszkriminálva, csak mert nem hagyja ott a dolgot, hogy megteremtse a családalapítás feltételeit? Még aki nem végez ilyen tevékenységet, néha az sem látja el tisztességesen a szülői feladatokat…

A politika számos olyan kérdést kell hogy feszegessen, amik erősen dilemmatikusak. Olyan kérdéseket, amire különböző válaszok adhatóak, és mindegyiknek megvan a maga logikája, és mindegyiknek megvannak a hátulütői. Pl. ilyen az egyenjogúság kérdése, akár csak gazdasági szempontból nézve is. Pl. ugye írtam, hogy van egy autista testvérem. Ha mindenki annyit keresne, amennyi munkát végez, az igazságos lenne? Ő például nem fog tudni soha annyit hozzátenni a társadalom egészéhez, hogy abból megéljen. Tehet ő arról, hogy autista? Nem. De igazságos az a társadalom, ami magára hagyná, és pusztán a rokonságra bízná az ő anyagi és más téren történő támogatását? Nem gondolom. Persze ezzel is lehet így önmagában vitatkozni, szóval értem azt is, ha valaki máshogy gondolkodik erről. (Spártában már nem lenne testvérem, és annak a gondolkodásnak is megvan azért az indokolhatósága.) De neki is olyan anyagi javakat kell biztosítani, mint egy 12 órát dolgozó, munkahelyeket teremtő, a társadalmat mérhető módon jobbá tevő embernek? Ezt sem gondolom. Hol van akkor az igazságos arány? Pl. ha valakinek olyan az értelmi képessége, hogy nem tud egy érettségit sem összehozni, de küzd érte, kihozza magából a maximumot, mindent megtesz, hogy hasznos tagja legyen a társadalomnak, az tehet arról, hogy milyen észbeli képességeket kapott születéskor? Aki ezekre a kérdésekre egyszerű, biztos választ tud adni, az azt gondolom hazudik. Hogy most azért, mert érzelmileg manipulálva lett arra, hogy mások általános véleményét mondja vissza, vagy mert nem gondolkodott el rajta, mert nem szembesült bizonyos jelenségekkel, az más kérdés. Nem feltétlenül ő a hibás ebben, de kétségtelen, hogy hazugság lenne azt mondani, hogy egy ilyen kérdéskörben lehet végleges, minden szempontot figyelembe vevő jó választ adni.

Maximum olyan választ lehet adni, ami társadalmi szempontból előnyösebb, vagy hátrányosabb. De mivel tényleg különbözőek vagyunk, engedtessék meg mindenkinek, hogy a saját helyzetét, érdekeit is képviselje, még akkor is, ha tudatában van annak, hogy társadalmi szempontból nem feltétlenül esik egybe az ő saját érdeke, szemlélete a többségével.

Amúgy ha nekiállsz beszélgetni a másikkal, úgy észérvek mentén, megpróbálod megérteni, hogy a másik miért gondolkodik úgy, ahogy, akkor gyorsan el lehet ám jutni oda, hogy igazából a másiknak is vannak erős érvei, igazából nagyjából ugyanazt a célt akarja elérni, csak más eszközökkel, más tart járható útnak. Menjünk fel a szerpentinen? Vagy másszuk meg a sziklafalat? Mindkét útnak vannak előnyei, hátrányai, buktatói, biztonsága. A cél ugyanaz. Mindenki más tapasztalatokkal, képességekkel, helyzettel ítéli meg a dolgot, és ez így természetes. Ettől nem kell egymás torkának esni, hanem mérlegelni, hogy mások miért gondolkodnak az adott kérdésről mást, és ez alapján ad adott társaságnak el kell dönteni, hogy melyik úton megy fel a hegyre. Nem, ettől nem válik a sziklafal biztonságosabbá, és nem lesz kevesebb a szerpentin követésével elvesztegetett idő. Nem fog megváltozni a te véleményed sem, a másiké sem, csak közösen hoztok majd egy olyan döntést, amit mindenki érteni fog…