Szerintetek 2014-ben lehetséges a Jobbik hatalomra jutása?
Az MSZP támogatottsága nagyon lecsúszott, az LMP nem sok vizet zavar, a Fidesz pedig mint ismeretes, még semelyik választási ígéretét nem tartotta meg. '98-ban ingyenes oktatást ígértek. Az egyetemeken több százezer ma is a tandíj. 1 millió munkahelyből lett 200 ezer munkanélküli, a 2 hét alatt rendből láthattuk mi lett, az elszámoltatásból megint csak semmi. Gyurcsány még továbbra is országgyűlési képviselő.
A Jobbik valóban képes lenne felemelni az országot?
Leszögezem: Nem vagyok jobbik párti!
Az elsőnek: Azt nem tudhatod. Attól, hogy még nem kormányoztak, lehet, hogy jobban csinálnák, mint azok akik már igen.
Őszintén szólva már azzal is megelégednék, ha nem lopnák szét azt, amink van.
Mondjuk azt sem értem, hogy a politikusoknak miért akkora a fizetése, amekkora...Gondoljuk csak végig, némelyik nagyobb araszt, mint a Hortobágyon marhát terelő parasztember...csak az legalább dolgozik is.
Nem, nem lehetséges.
Egyébiránt, nem értem, az elszámoltatásos logikádat. Nem találtak semmi törvénytelent.
Nagyon bíztam bennük, örültem a létrejöttüknek és most is reménykedek de minden idióta szélsőséges meg flúgos hozzánk gyült!
Ezeket ki kéne hajítani mert emiatt nem fogunk tudni eléggé megnőni hogy kormányozzunk!
Maradjanak a hazáért tenni akarok és a normális magyarok! Lehet hogy az elején kicsit visszaesnénk támogatottságban mert elmegy ez a sok balfék! De utána a csalódott fideszesek és sok bizonytalan jönne!
De ha maradnak a hangos de kisebbségben lévő szélsőségesek akkor lehet hogy én is hagyom őket...
Értelmes jobboldali pártot akarok, nem nácikat!!
Ha más nem keresek valami kis pártot akik képviselik a mérsékelt nemzeti nézeteimet!
Nagyon érdekes kérdés olyan szempontból, hogy a FIDESZ a következő választásokon egyedül szinte biztosan nem tud majd többséget szerezni, a Jobbikkal együtt viszont akár a kétharmadra is esélyük lehet. Most már az a kérdés, hogy Orbán hogy kezeli a helyzetet.
Elvben elképzelhető, hogy mindkét párt külön indul a választáson, majd koalíciót alkotva együtt kormányozhat. Ez viszont nem fér bele Orbán abszolutista törekvéseibe, ezért elképzelhető, hogy más megoldáshoz folyamodik, nevezetesen ahhoz, hogy szétrobbantja a Jobbikot, és átvesz meghatározó jobbikos képviselőket, vezetőket a saját listájára. Ha ez nem megy, nem zárható ki elvben a Jobbik feloszlatása sem. Erre a jogi és a gyakorlati lehetőség is megvan, mert az igazságszolgáltatás is már a FIDESZ-nek dolgozik.
Szóval összefoglalva, a Jobbik sorsa, és az hogy mennyire kerül a kormányzás közelébe, Orbán taktikázásától függ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!