Megmondaná valaki, hogy mit keres még Gyurcsány Ferenc a politikai életben?
"Csak azért mert ha körül nézünk, akkor 500 forint körül van mindenhol az üzemanyag ára. Csak nem a magyar kormányon múlik ez is? "
Szijjártó szerint a kormánynak csökkentenie kell a benzin jövedéki adójának szintjét. Csak akarni kell - Ő mondta.
"több mindenre lenne lehetősége az országnak, de arra még akkor sem, hogy az üzemanyag nemzertközi átlagos árához hozzá járuljanak minden tankoláskor. "
Ja értem. Az előző kormánynak lehetősége lett volna rá, de ennek szegénynek nem... Még a manyup-ok pénze se volt elég erre... Szegények, most nagyon sajnálom a kormányt!
"Azt nagyon is jól tette, csak nem ilyen nyíltan és becsülettel kellett volna, ahogy elnézem ami megtorlást kaptunk érte."
Értem. Bár mérhetően KÁRT OKOZTAK ezzel, de ők nem hazaárulók, sőt, jól tették.
Ti szoktátok emlegetni a kettős mércét, most miért nem emlegeted? Ez talán nem az?
"Azt hiába jelentettük ki, hogy nekünk nem kell a kölcsön."
Ezt Orbán akkor jelentette ki, mikor a kínai szerződésekben bízott. Csak aztán kiderült, hogy a kínaiak sem hülyék, és nem fognak pénzt adni, így kénytelen volt visszasomfordálni az IMF-hez. De azért nem az IMF erőlteti ránk a kölcsönt - Orbán pitizik érte.
"Úgy gondolják odakint, nehogy már példát mutassunk más országoknak."
Igen, ebben igazad van. Sajnos ez így van, és ezt tudomásul kell vennünk. Nem vagyunk annyira erősek, hogy mi diktáljunk az EU-nak.
"Lehet, úgy kellett volna már az elején, hogy nem kell mondani, csak tenni az EU erőszakos hatalom uralmi gondolkodása helyett."
Azért itt el vagy tévedve. Nem azért büntetnek, amit MOND Orbán, hanem azért, amit CSINÁL. Elhiszem, hogy nem szereted az EU döntéshozóit, de azt azért ugye tudod,hogy nem hülyék ülnek ott...
"lassan de vissza kellene adni, hogy ne terheljenek a kamatai. "
Egyetértek. A baj az, hogy MOST IS folyamatosan adósodunk el. Az államkötvények ugyanis ugyanúgy hitelként funkcionálnak, csak magasabb (6-8%-os) kamat van rajtuk. Tehát most is folyamatosan veszünk fel hitelt, sajnos elég magas kamatra!
"Legalább valaki aki nem akarja megint megduplázni az adósságot könnyű pénz szerzésként, sőt ellenkezőleg. "
Dehogynem... Gondold végig, hogy mit csinálnak!
"ez a kormány nagyságrendekkel jobb eddig bárkinél, "
Hát ezzel nem igazán értek egyet... De valóban jelenleg nincs más alternatíva. Pillanatnyilag egyedül a Fidesz kormányzóképes.
Pedro
"Szijjártó szerint a kormánynak csökkentenie kell a benzin jövedéki adójának szintjét. Csak akarni kell - Ő mondta. "
Amikor még lett volna miből, akkor nem kellett volna eltékozolni és elhordani M.ország vagyonát. Akkor sok mindenre jóval több jutott volna. Tán még a jövedéki adó csökkentésre is.
Most viszont ki kell hozni az országot abból amibe 8 éven keresztül sűllyesztették. Ahhoz meg pénz kell, lehetőleg nem külföldről és nem kölcsön.
""de arra még akkor sem, hogy az üzemanyag nemzertközi átlagos árához hozzá járuljanak minden tankoláskor. "
Ja értem. Az előző kormánynak lehetősége lett volna rá, de ennek szegénynek nem... Még a manyup-ok pénze se volt elég erre... Szegények, most nagyon sajnálom a kormányt! "
A MANYUP nem más mint az államtól elvett járulék volt és vissza került a helyére.
Maradhatott volna de akkor az jut nyugdíjnak. Ez már nem tetszett volna. Illetve akinek igen, annak még mindig ott romlik a pénze, a MANYUP-ban.
Még jó, hogy ott "kint" volt, különben ment volna a többivel Gyurcsányék szerzett vagyonához.
Az üzemanyag..: Egyelőre még nem értük el a 2002-es hazai, de főleg nem Dubai színvonalát, "kicsit" lejjebb járunk ennél. Ezért nem lehet most olcsóbban adni az üzemanyagot.
"Azt nagyon is jól tette, csak nem ilyen nyíltan és becsülettel kellett volna, ahogy elnézem ami megtorlást kaptunk érte."
Értem. Bár mérhetően KÁRT OKOZTAK ezzel, de ők nem hazaárulók, sőt, jól tették.
Ti szoktátok emlegetni a kettős mércét, most miért nem emlegeted? Ez talán nem az?
Azt nem lehet jó szándékkal követelni, hogy Magyarországot büntessék meg, főleg magyar állampolgároktól nem lehet elfogadni ilyen rossz szándékú megnyilvánulást. A szándék az ami egyáltalán nem mindegy, sőt az az egy ami számít.
Mivel a cél is kettős (jó, illetve rossz szándék), a mérce csak ehhez igazodik. A jó szándékkal indult de rosszul fogadott, félre magyarázott dolgokat nyilvánvaló, hogy nem lehet együtt megítélni az eleve rossz szándékú, megnyilvánulással, hiszen ellenkező az indíttatás is.
Az ellenzéki képviselők azért javasolták hazánk megbüntetését, hogy legalább ne legyen jó a magyaroknak ha már ennyien megszavazták ezt a kormányt, akkor majd megtanulják hova kell máskor szavazni, hogy jobb legyen.
Közben csak azt tanultuk meg, hogy kikre nem szabad szavazni, hogy ne legyen rosszabb.
Ami az önállósodási törekvéseinket illeti, azt kizárólagosan ország építő célzattal tették a kormányon lévők. Most is azt mondom, hogy nem szabad rabszolgaként elárusítani az országot, a nép vagyonát, szabadságát , már ami maradt belőle.
Miért, a rabszolgák mit csináltak? Fellázadtak és utána jött a büntetés. Most mi is itt tartunk. Végülis már nincs néger rabszolgaság. Magyar államtól elvárják a szolgálatot, a megalkuvást. Milyen alapon amikor önálló ország vagyunk és a belügyeinkbe szólnak bele?
A Magyar Nemzeti Banknak nyilvánvaló és egyértelmű, hogy a magyar kormánynak kell elszámolnia és nem az EU-nak, végülis a nevében is benne van, hogy nem EU bank. Az más dolog, hogy tartozunk és igyekszünk törleszteni, de hiszen éppen ezzel a törekvéssel húztuk ki a gyufát és ezért kezdődött el a forint értékcsökkenése.
A saját nyugdíj törvényünkbe is bele szólnának, pedig ehhez sincs semmi köze más országoknak.
"Azt hiába jelentettük ki, hogy nekünk nem kell a kölcsön."
Ezt Orbán akkor jelentette ki, mikor a kínai szerződésekben bízott. Csak aztán kiderült, hogy a kínaiak sem hülyék, és nem fognak pénzt adni, így kénytelen volt visszasomfordálni az IMF-hez. De azért nem az IMF erőlteti ránk a kölcsönt - Orbán pitizik érte.
Viszont Orbán kijelentette, hogy megnyugodjanak a kedélyek, azért kell a készenléti hitelt elfogadni illetve azt kialkudni, hogy ne pénzt adjanak csak lehetőséget, (amit természetesen nem veszünk fel, így nem lesz adósság belőle). Ettől egyből emelkedett a forint értéke. Ez így működik!
"Lehet, úgy kellett volna már az elején, hogy nem kell mondani, csak tenni az EU erőszakos hatalom uralmi gondolkodása helyett."
Azért itt el vagy tévedve. Nem azért büntetnek, amit MOND Orbán, hanem azért, amit CSINÁL. Elhiszem, hogy nem szereted az EU döntéshozóit, de azt azért ugye tudod,hogy nem hülyék ülnek ott...
Nem? Nézd csak meg Benditet a pedofil banditát. :)
A többiek jórésze is félre magyarázza a tényeket és nem veszik figyelembe a nyomós érveket, mintha süketek és vakok lennének. Sokan tényleg úgy állnak hozzá.
Persze nagyon is jól tudják, hogy játszhatnak velünk mint macska az egérrel.
A tényeket nem veszik figyelembe, hogy építeni akarjuk az országot, az őket nem érdekli.
Nekik egy a fontos, maradjon elég kifosztható ország, akik valamikor (nem is rég) hatalmas adósságokat halmoztak fel és annak ketyeg a kamata amíg vissza nem fizetjük.
Na meg kicsit élesen fogalmaztunk amit talán finomabban és burkoltabban kellett volna, de még az a jó, hogy legalább jó a szándéka a kormányunknak.
Gondolj csak bele, ha most is Gyurcsány lenne hatalmon, már mi lenne velünk. Rémálom bele is gondolni mi maradna Magyarországból.
"lassan részletekben sok év alatt de vissza kellene adni a tartozást, hogy ne terheljenek a kamatai. "
Egyetértek. A baj az, hogy MOST IS folyamatosan adósodunk el. Az államkötvények ugyanis ugyanúgy hitelként funkcionálnak, csak magasabb (6-8%-os) kamat van rajtuk. Tehát most is folyamatosan veszünk fel hitelt, sajnos elég magas kamatra!
Az államkötvények..
Legalább nem a rászorultságunkal visszaélők kezében erősödjön a függőségünk, ha már így kifosztott és adósságba vert minket az előző kormány, hogy megduplázta az egyébként is magas állam adósságot.
"Legalább valaki aki nem akarja megint megduplázni az adósságot könnyű pénz szerzésként, sőt ellenkezőleg. "
Dehogynem... Gondold végig, hogy mit csinálnak!
Az sem mindegy honnan lesz pénz és ki szerez jogokat, hogy bele szóljon a belügyeinkbe.
"ez a kormány nagyságrendekkel jobb eddig bárkinél, "
Hát ezzel nem igazán értek egyet... De valóban jelenleg nincs más alternatíva. Pillanatnyilag egyedül a Fidesz kormányzóképes.
Ezen kívül eddig nem volt olyan kormány aki legalább megpróbált megszabaduni az adósságtól, sőt olyan sem akinek egyáltalán megfordult volna a fejében komolyan a gondolat, még ha lassan menne is.
Ezért rontották le a forint értékét az EU nyomására, hogy ne lássuk értelmét. Addig nem is nött a forint értéke, amíg kényszeredetten nem vállaltuk, hogy készenléti hitel lehetőséget adjanak, amit akkor használunk fel ha tényleg kellene. Szerintem majd az EU gondoskdik róla, hogy kelljen, már annyira ismerem a rabszolga tartókat.
21:16 "balu1 válasza:"
"Először helyre kell jönni az elmúlt két ciklus rombolásból. "
Orbán az elmúlt két ciklus rombolását folytatja, teljes gőzzel.
"Végre itt egy ember aki nem akarja eladni az országot a nyugatnak. "
Most ennek a mondatnak mi értelme van? Ki akart itt bármiféle országot is eladni bárkinek? Balos agymenés ez is.
"Aki nem akarja az állam adósságot növelni, ..."
Aki kiadáscsökkentés nélküli adócsökkentésből akar adósságot csökkenteni :) Monty Python színvonal :)
"Ehelyett a kormány szabad Magyarorsazágot akar építeni, ezért támadja az ellenzék és az EU. "
Mit jelent az a "szabad Magyarország"? Az EU teljes jogú tagjai vagyunk.
"Ezért támadják az országot, mert ez példát mutathatunk más országoknak. "
Légy nyugodt, senki nem olyan hülye, hogy az orbáni eszementséget kövesse. A többi volt szocialista ország többsége szépen felzárkózóban van a Nyugathoz, mi ellenben a balkáni lesüllyedés útján masírozunk. És ti erre még büszkék is vagytok. Szép.
"Így viszont más meg sem meri próbálni az önállósodási törekvéseit...."
Globalizált világban élünk, "teljesen" függetlennek lenni nagyjából Észak-Korea vagy Bhután szintjén lehet ellenni.
"Az emberek nagy része látja és tudja kiket nem szabad mégegyszer a hatalom közelébe engedni. "
Végre valamiben egyetértünk. A mostani ellenzéket valóban nem szabad a hatalom közelébe engedni. Csakhogy ebből még nem következik, hogy a jelenlegi kormány jól kormányozna. Attól mert Pistike hülye, Lacika még nem lesz okos. Öt tárgyból bukik mindkét hülyegyerek.
"Még hogy baloldani.. "
A politikája bizony balos, antikapitalista demagógiára épül, méghozzá elég vastagon. A nemzetieskedő melldöngetése sem belülről fakadó, hanem egy tudatos politikai döntés eredménye.
"...mert a FIDESZ már egyszer lecsökkentette Gyurcsányék előtt. "
Nem csökkentette, csak az első Orbán-kormány még volt annyira józan, hogy a GDP arányos államadósság szintjét (amelyet a Horn-kormány vitt le) nem engedte elszállni, legalábbis 2001-ig.
"Az embereknek, akik már nem tudnak dolgozni, meg kell adni azt a minimumot ami tisztes megélhetést ad, már amennyire lehet. Már ez is baj? El kellene venni tőlük? "
Újabb balos demagógia. A mai gyerekes családokban kisebb az egy főre eső átlagjövedelem, mint az öregségi nyugdíjasok esetében. És akkor az ötvenéves, fotelban ücsörgő, járadékvadász munkaundorban szenvedők tömegeiről még nem is beszéltem, akik teljesen természetesnek veszik, hogy másokkal tartatják el magukat.
A közszféra dolgozói 2007 óta egy forint béremelést nem kaptak, csak halkan jegyezném meg.
"...azt a hatalmas sokezer milliárdos összeget amit Gyurcsány felvett kapott és szerzett, és amit itthon a megszorításokkal össze szedett, azt mind eltüntette..."
Azt jórészt beletolták a nyugdíjakba meg a szociális kiadásokba, ott keresd.
"Bárki láthatta aki végig nézte az EU-ban a felszólalásokat, hogy mit beszéltek hazánk ellen a balosok."
És ki nem sz*rja le őket? A legtöbb EU-s tagállamban, konzervatív, jobboldali kormányok vannak hatalmon, csak szólok. Gondolod, hogy Merkel vagy Barroso reggelente azzal ébred, hogy Mesterházytól vagy Bolgárúrtól éppen milyen napiparancs érkezett Magyarország tönkretételére? :)
"Az, hogy valaki a saját hazáját hozza nehezebb gazdasági helyzetbe, arra mit lehet mondani? Hazaáruló?"
Most mondjam ezt Orbánról? :)))
"Amikor átvették az országot akkor közelebb voltunk az állam csődhöz mint Görög ország. Már megszűnt ennek a veszélye. "
Szíjjártó-féle butaság. Sem 2010-ben, sem most nem vagyunk még csak a közelében sem Görögország helyzetének.
"...hanem szemtől szembe kimondtuk, hogy ne dirigáljon nekünk a belső ügyeinkben senki kívülről. "
Orbán a trambulinról pisált le látványosan a medencében úszók fejére, és most meg van sértődve, hogy a többség megrendszabályozza a tapló viselkedéséért.
20:56 "balu1 válasza:"
"Azt hiába jelentettük ki, hogy nekünk nem kell a kölcsön."
Viktor valóban nem akar semmiféle IMF hitelt felvenni, porhintés az egész hiteltárgyalás. AZ MNB devizatartalékára utazik, azzal a 2014-es választásokig el tud lenni, legalábbis ezt hiszi.
"Így, állam adóssággal a hátunkon sohasem jutnánk előrébb. "
Államadósságot csak lassan, és alapvető strukturális reformok nyomán lehet csökkenteni Magyarországon. És nem maói típusú nagy ugrásokkal, aminek persze fejreállás a vége.
"Legalább valaki aki nem akarja megint megduplázni az adósságot könnyű pénz szerzésként, sőt ellenkezőleg. "
A cél nagyon helyes, de ismétlem, ez komoly reformok és átalakítások nélkül utópia. A Fidesznek pedig sem akarata sem képessége nincs ezek véghezviteléhez.
"...ez a kormány nagyságrendekkel jobb eddig bárkinél, mert más a célja, többre törekszik."
Kevés dolog jót akarni, jót is kellene cselekedni.
#balu1
Őszintén megmondom, én bizonyos szempontból irigyellek téged... Ennyire naivul és feltétel nélkül hinni valamiben, az tényleg csodálatos dolog.
De amiket írtál - ha mindezt TÉNYLEG hiszed, akkor a józan ítélőképességeddel van baj. Csak gondold végig mégegyszer - de most próbáld meg PÁRTATLANUL szemlélni a dolgokat. Tudom, ez nem fog sikerülni, de azért csak próbáld meg, hátha, legalább néha sikerül. Mert ha igen, akkor rájössz, hogy nem olyan szép kék az ég, mint azt hős és igazmondó szabadságharcos fülkeforradalmár vezéretek el akarja hitetni mindenkivel (és veletek sikerrel is).
Szóval ha gondolkozol kicsit, az hasznodra válik. Ha nem akarsz - én azt is megértem...
Pedro
Amit leírtam, ezek tények.
Az ország lakosságának nagyobb része tisztában van ezzel és egyetért vele, csak néhány ellenzéki próbál ködösíteni.
Ezen nincs mit érdemben vitatkozni.
Azzal viszont a többség nem ért egyet, ha egyesek butaságot és félrevezető dolgokat beszélnek, pedig tudhatják, hogy a szabad és másoktól független Magyarország most a kitűzött cél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!