Mi a véleményed a hódmezővásárhelyi polgármester Lázár János január 12-ei beszédéről? (beszéd lent)
Lakossági fórum dr. Lázár Jánossal
2012. január 12.
A távfűtési rendszert szeretnénk bővíteni a városban, mert úgy gondolom, hogy ez a jövő. Ma már az összes intézményt rákapcsoljuk a távfűtési rendszerre, most a belvárosban folytatunk egy nagy bővítést, az új főutca alatt, a Rapcsák András út alatt most készült el a termálkör a belvárosi termálkör, így a múzeumban, PMK-ban és a környékbeli épületekben rákapcsolunk minden közintézményt az Ótemplomban is termálvízzel fogunk fűteni és az őgimnázium épületében is ezenkívül az összes magántulajdonban lévő társasházat meg fogjuk keresni és fölkínáljuk nekik a csatlakozás lehetőségét, tehát bővíteni fogjuk az igénybevevőknek a számát, különösképpen odafigyelünk itt a városban arra, hogy aki fiatal és munkanélküli külön fölvesszük és hogyha jól dolgozik, tisztességesen helyt áll, annak állandó munkát szeretnénk biztosítani, mert megszüntetjük a különböző kiszervezéseket, vállalkozókkal csináltattuk a karbantartást például most ezt direkt visszaszerveztük, hogy mi adjunk munkát minden intézménybe, mi fogjuk a karbantartást elvégezni, kifejezetten azért, hogy szakipari munkásoknak munkát tudjunk adni, építőipari brigádot szerveztünk, tehát nem csak arról van szó, hogy az utcán dolgozik több száz ember, takarítja a várost és azt remélem tisztaságban és rendben élnek az emberek nemcsak erről van szó hanem szakmunkákat is el szeretnénk végeztetni. 70 hektár földje van a városnak a mezőgazdasági szakiskolához a integrált szakképző központon belül van hozzárendelve, oda most nyertünk közfoglalkoztatást ezen fogunk kertészetben embereket foglalkoztatni, az összes virágpalántát mi állítjuk elő amit a városban kiültetünk, nem mástól vesszük, ehhez közfoglalkoztatottakat fogunk alkalmazni és más mezőgazdasági tevékenységgel is próbálkozunk, a vízelvezető belterületi csatorna takarításához karbantartásához is nyertünk több mint 100 embert 56 embert nyertünk a mezőgazdasági külterületi utaknak a karbantartásához más típusú lesz a közfoglalkoztatás az idén, ugyanígy rendben lesznek a zöld területek, de bizonyos részkérdésekkel például a belvízelvezető csatornákkal, külterületi utakkal, mezőgazdasági tevékenységgel többet fogunk foglalkozni, ezenkívül az iskolákban a takarítást, strandon a takarítást például közfoglalkoztatottakkal fogjuk megoldani, lesz egy karbantartó csoportunk, piacon közfoglalkoztatottakat tudunk alkalmazni tehát más lesz mint eddig volt. Értelmesebb és racionálisabb, több látszatja lesz azt szeretném elérni, és a szakképzettséggel rendelkezőknek pedig normális munkát tudunk adni, valamennyivel több pénzért is ráadásul. Nekünk van egy egyre jobb kórházunk, most a kórház nagyon sokat visszanyert abból a státuszból amit korábban elveszített, másfél éve születettek meg olyan döntések amelyek nem gyöngítik a kórházat hanem erősítik, februárban sürgősségi osztály nyílik, nem kell Szegedre menni ha valaki rosszul lesz hanem itt a vásárhelyi kórházban el fogják látni, jobban egyébként mint mielőtt megszüntették a sürgősségi ellátást, magasabb színvonalú ellátás lesz, és csak a legkritikusabb esetben kell valakit Szegedre bevinni, ez egy óriási eredmény, ez a legfontosabb, mert sok ember ennyit lát a kórházból, egyébként pedig számos osztályon komoly fejlesztés lesz, tehát a kórház helyzetét tudjuk stabilizálni, ez nyílván nem jó hír mer én sokkal inkább abban hiszek, hogy előtte kell vizsgálatokra járni, előtte kell szűrővizsgálatokon részt venni, mert amikor az ember kórházba kerül akkor már nagy baj van, sokkal nehezebb ott meggyógyítani valakit, mint hogyha előtte a bajt idejében fölfedezi. Nagyon drága és rosszul szervezett a tömegközlekedés Hódmezővásárhelyen, teljesen értelmetlen bizonyos járatok, és bizonyos időszakok megléte, valamikor üres buszok járnak összevissza, nem is értem, hogy hogyan. Azt kértem a kollegáimtól Kovács Pál vezetésével, hogy körjáratok legyenek, kisebb buszokkal és időben sűrűbben, tehát nyílván nem a déli órákban kell a legtöbb hanem a reggeli és délutáni órákon, vannak számítások erre vonatkozólag és márciustól új menetrendet szeretnénk és új viszonyokat, tehát át fogjuk szervezni az autóbusz közlekedést Hódmezővásárhelyen ez a lényege, s a nagy lakótömböket összefűznénk, nyílván a kórház az iskolák a belváros egy kiemelt hely, ott meg kell állni a kórház bejáratánál, oda kell menni, át fogjuk szervezni az egészet és megpróbáljuk értelmessé tenni, mert most ez teljesen értelmetlen, szellemjáratok vannak s közbe meg nem jut el az ember oda ahova akar.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!