Mit szólnátok hozzá, hogyha bejelentené a Jobbik, hogy felveszi ideológiai programjába a Konnacionalizmus eszméjét és testvérpártjának fogadja a Nagy-Románia Pártot és a Szlovák Nemzeti Pártot?
Iránról csupán annyit, hogy egy bátor nemzet aki mer nemet mondani az usának és cinkosainak. a 200 éves amerika mitt pattog, és miért ugat bele egy 5000 éves ország belügyeibe?
mindenhol atomfegyvereket emlegetnek, nem volt sem Irakban sem afganisztánban, az atomfegyverek ott lapulnak izraelben és az usában. valójában tőlük kéne félni nem az irániaktól akik mivel mást nem tehetnek elszánt önvédelmi harcot folytatnak. az 1979 es iszlám forradalmat követően irán hány háborút provokált? egyet sem ellenben az usa felbújtotta szaddamot akit majd 90 ország támogatott mégsem volt képes legyőzni iránt, elbukott. érdekes ekkor még jó volt szaddam később meg már irakot szállták meg, kadhafi is addig volt jó mag olcsón adta az olajat. ha a demokráciára hivatkozva teszik amit tesznek ill. annak védelmére akkor bahreinben miért nem teszik ezt?
csak nem azért mert ott a saját kis bábkormányuk uralkodik? álszent banda, irán minden tiszteletet megérdemel és nem mocskolódást meg rágalmazást. milyen jogon lehet franciaországnak az usának atomfegyvere és iránnak miért nem?
mi a garancia hogy nem lesz akár egy francia egy amerikai stb. idegbeteg elnök aki beindít egy atomháborút? mert általában mindig ők kezdeményeznek irán csak bébét szeretne és nyugalmat, de azért terroristázzuk le őket, pedig az igazi terroristák az amnerikaiak. afganisztánban is ahelyett hogy rend lenne még a drogültetvényeket is amerikai katonák őrzik és részesednek a bevételből. az erkölcs bajnokai a dicső amerikai katonák izraellel karöltve
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!