Lehetséges, hogy a kormány valamilyen módon hozzányúl a bankbetétekhez és államosítja azokat? A kamatadón kívül volt már rá példa a világtörténelemben, hogy a magánemberek bankbetétei veszélybe kerültek, vagy részben vagy egészben elvesztek?
Mindenhez hozzá lehet nyúlni, elhatározás és képesség kérdése. A magánnyugdíjpénztár csak annyiban különbözött a bankbetéttől, hogy speciálisan volt szabályozva a forgalma. Felmérték, úgy látták, lenyúlták. Hivatkozást is gyártottak hozzá, a tömeg bevette, pedig némi gazdasági ismeretekkel tudható, hogy hamis volt.
A bankbetét ettől abban különbözik, hogy többeket érint. Ha megtalálják a módját, hogyan lehet szelektálni, ugyanakkor szükség lesz ingyen pénzre, és a birkák hagyják, be fog következni. De mindhárom feltétel egyidejűleg kell. Ha egy hiányzik, már nem fog megtörténni.
Ebben az országban már volt ilyenre példa, több is.
Mind az államosítás, az árjásítás és a válság utáni un megváltás is.
Ezek mind ellenszolgáltatás nélkül vagy csak látszólagos ellenszolgáltatás után magánszemélyek vagyonából állami tuljdonba vétele alapán zajlott.
Pl a földmegváltás a 30 években mai mapig nem lett kompenzálva mert az akkori törvények ezt lehetővé tették.
és az utána következő idószakok szó szerint elmosták az ügyet.
A többi ügyében folytak rendezési intézkedések és valós jóvátétel, többnyire morális alapon.
Az előző kommentelőre....
A fene hirtelen bevillant egy kép az agyamba, hogy egy kormányhivatal alagsorába titkos helyen jól felszerelt és nagy létszámú lelkes csapat, ilyen topikok után kutat, és elégedetten dörzsölgeti a kezét, mondván hehehehe van itt még elkobozható tőke......természetesen sikerdíjért.
Nem lehetséges. (milyen kérdés ez? ha lehetséges volna, akkor a jónép már rég megrohamozta volna a bankokat!) ÉL A Bankgarancia intézménye, és a hit a garanciában, ami összetartja a pénzügyi rendszert,,
hogy legyen az országban ÉLET!!!
[ez egy nagyon alapvető dolog. Betéti Bankgarancia nélkül semmi se működne. A magánnyugdíjpénztáras história más téma: Azt folyamatában akartál kivezetni évről évre '98-tól az állami költségvetésből fokozatosan magán finanszírozottá. De a mostani kormány ezt a tervet felülírta, a 2/3-dal államosította a 3000 mrd Ft-os magánnyugdíj vagyont, ezzel államadósságot törlesztett (9-10% ot), ugyanakkor veszélybe sodorta a mostani 40-45 évesek jövőbeni nyugdíj kifizetéseit.]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!