Miért kell nekünk tőzsdézni, ha egy sima bejelentéskor is esik a forint?
Értelmezted, hogy MIT mondott a politikus bácsi??
Most jelentette be, hogy lehetővé teszi, hogy az adósok úgy törlesszenek, hogy 180-os árfolyamon rögzítik a frankot, ergo egy-egy jelzálogos házon a bankok milliós veszteséget fognak elkönyvelni.
A bankok után pedig megy a többi, aki nem tud törleszteni egyben, azon bevasalják a kiesést, tehát még nagyobb bajban lesz, és a többi.
Ne aggódj, ők előtte bevásároltak devizából, mikor a forint semmit se ér, akkor visszaváltják, és akár több tíz millió forintos nyereséget is elkönyvelhetnek egy-egy ilyen akcióval. Ha erősödik a forint, akkor megint vesznek rajta devizát, és megint bedöntik a forintot egy okos elszólással, és megint kaszálnak.
Gondolom, van aki így már megduplázta a vagyonát.
Normális esetben az lenne a feladatuk, hogy mindent megtegyenek, hogy erősítsék és stabilizálják a forintot, de akkor mi járunk jól, az meg le van xarva.
Neki erre van felhatalmazásuk, ez volt a népakarat, és most mindenki boldog, hogy nem szívja tovább a vérét az előző 8 év kormánya.
Hogy az elmúlt két évben duplájára nőtt a jelzáloghiteled, csökken a fizetésed vásárlóértéke, és mindennek brutálisan nőtt az ára, az lényegtelen.
azért ez nem egy "sima" bejelentés volt.
És ja, a tőzsde legnagyobb részt bizalomról szól, azt méri, hogy mennyire tartják megbízhatónak, értékállónak az adott befektetést, szóval itt nagyon is lényeges szempont, hogy az adott ország vezetése mekkora ordenáré baromságokkal tud előhozakodni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!