Kezdőoldal » Politika » Pártok, kormányzás » Orbán Viktor miért nem tett...

Orbán Viktor miért nem tett semmit 8 év szocialisták kormányzása alatt?

Figyelt kérdés
2011. máj. 29. 16:32
1 2 3 4
 31/40 anonim ***** válasza:
47%

Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy még mindig ott tartanak emberek, hogy azzal foglalkoznak, melyik párt ez, meg az, meg ez azt tette, az meg ezt.

Fogjátok már fel végre, hogy ez a pártoskodás csak az egyszerű embereknek, mint biorobotoknak szól!!!!!! Színház az egész világ! Oszd meg és uralkodj! ...józan paraszti ésszel sem tudom megérteni, hogy ebben mi a felfoghatatlan!?

A rendszer működését és annak megértését talán a "Polip" című tv-sorozattal tudnám szemléltetni. Aki látta, az tudja miről beszélek, aki nem, az már a nevéből is sejtheti, hogy a pártok gyakorlatilag a polip karjai, a tapogatóik tulajdonképpen, a fej akaratát végrehajtó pártaktivisták. Azaz, így szemlélve a dolgot látszik, hogy gyakorlatilag országunkat nem a parlamentünk (pártjaink) irányítja, hanem egy idegen hatalom (fej), aminek döntéseit a mi drága "honatyáink" bólogatva és maradéktalanul végrehajtanak. És hát ugye mindig a fejétől bűzlik a hal, na jó, esetünkben a polip.

"Drága honatyáink" identitása persze egy külön témát érdemelne -ami persze nem MAGYAR, de ezt most ne firtassuk-, no és így rögtön kiderülne, hogy milyen érdekeket és értékeket képviselnek.

Amíg ezeket a dolgokat nem ismerik fel az emberek, addig nincs mit tenni és a szakadék széléig fog sodródni, vala szép országunk, sőt bele is zuhan abba. Sajnos az idő elfogyott, nincs tovább. Az ország mostani vergődése már a végkifejlet, csak a gyors ébredés mentheti meg a MAGYAR társadalmat. A világ most ránk figyel, hogy mit lépnek a magyarok. Ha nem lépnek, akkor a világ marad olyan, amilyen és mint MAGYAR nemzet, mint a MAG népe, elfog tűnni az idő mocsarában, csak úgy mint egy kihalt állatfaj, de génjeink megmaradnak persze, csak nem tisztán, hanem keveredve, mert ugye ez lenne a hódítók célja.

Hát, ...mindenki döntsön saját belátása és gyermekei jövője szerint. Döntése a nemzet sorsa egyben.

Sok sikert!

2011. jún. 12. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/40 anonim ***** válasza:
2011. jún. 12. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/40 anonim ***** válasza:
81%

Sajnos túl sokat is tett!

Állandóan keresztbe tett, azért nem tudott egyről kettőre menni az előző vezetés.

Ha most azt teszi valaki amit Ők tettek, fel van háborodva a nyikhaj és gyorsan hoz egy törvényt , hogy csakazértis, jusztis véghez vigye a tervét.

Mi lessz ennek a vége?

Legutóbb azt olvastam, hogy ha éjjel nappal a háza körül tüntetnek, vagy ha a hálószobájába költöznek, akkor is véghez viszi amit akar.

Ezt a nagyképű pojácát!

De pofára fog esni az első választásnál.

2011. jún. 12. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/40 anonim ***** válasza:
100%
Nem volt véletlen, hogy a választási törvényeket megváltoztatta. Különben nem lehetne az összes önkormányzat Fidesz többségű. (választási határok megváltoztatása, amit az országgyűlési választások ajánlószelvény gyűjtésekor mértek fel. emlékeztetőül a 2milliós gyűjtés csak arra kellet, hogy mindenkit elérjenek, és kipuhatolják a fidesz iránti viszonyukat) a nemzeti konzultáció is csak arra jó, hogy ezt az adatbázist (Kubatov-listát) aktualizálja.
2011. jún. 13. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/40 anonim ***** válasza:
100%

(előző vagyok) Azt pedig majd elfelejtettem mondani, hogy az összes sajtó vagy jobboldali befolyás alatt van. (némileg szinte csak a Népszabadság, a HVG, és az ATV kivétel) így ahogy Orbán reagált az eu-s médiaszabadság aggályokra, ott a facebook elsődleges hírforrásnak... bár megnézném a falusi néniket, akik még számítógépet sem láttak egész életükben, hogy tudnának internetezni, pláne facebookon tájékozódni, vagy a problémáikat közzétenni!

Szóval az elhallgató és elhallgattató gépezetet nagy aprólékossággal megtervezték, ez lehetett a nyolc év terméke.

2011. jún. 13. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/40 anonim ***** válasza:
Elmondanád mi köze az önkormányzatoknak a választókörzetek határaihoz? Egyébként azokat a határokat kötelező megváltoztatni, az Alkotmánybíróság ugyanis megsemmisítette őket. Másrészt így is két kivétellel mindenhol nyertek, szóval nem értem, miért akarnának olyan nagy elánnal határt módosítani.
2011. jún. 13. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/40 anonim ***** válasza:
Az öregnénikékről meg nehogy azt hidd, hogy a mezőn két kalapálás közben napilapokat olvasnak.
2011. jún. 13. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/40 anonim ***** válasza:

Az öreg nénikék ha újságot nem is biztos, de tévézni annál inkább szeretnek. Mostanában pedig sokkal többet szerepel Orbán, és egyéb kormánypárti politikus, mint bármelyik eddig jellemző volt. Sose volt jellemző, hogy egy órán át mutogatták volna főműsoridőben Medgyesi felcsúti hűtőszekrényét, vagy hogy hogyan utazgat, milyen táskája van, vagy egy másik tv2-s műsorban szintén egy órán át az Orbán kertjében a beszélgetést a nagy frázisokról. Kínosan kerülve persze a kínos kérdést. A riporter már nagyon be volt idomítva, és szemmel láthatóan nagy áhítattal hebegett-habogott a legfőbb megélhetési politikusunk előtt.

Persze a tv2 amúgy is ahol lehet nyomja a fideszt: már képviselő fog szerepelni egy szappanoperában is... (szerintem nem lenne baj, ha az maradna a kizárólagos mestersége!) Nem sorolnám a többi tévét...

2011. jún. 14. 02:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/40 anonim ***** válasza:

Simon Patrik válasza:


Miért szólt volna bele?

Én sem tettem volna.Minek,hogy segítsem az ellenfelet.

Ugyan.

Így sokkal több a követője.

-----

Talán bizony azért mert egy országban élünk, és ÁLLÍTÓLAG szereti a hazáját. Szerintem a hazaszeretet nem attól függ, hogy ki kormányoz, bár az Orbánnál ez úgy néz ki, nem így működik. Ha szeretem a hazámat, akkor ahol tudom segítem. Az ellenzék is elelősséggel tartoznak az adófizetőknek (igaz, ez másfajta), van feladatuk, és az nem az ,hogy lépten-nyomon ész nélkül keresztbe tegyenek a másiknak, hanem hogy saját meglátásaikkal alternatívákat mutassanak fel a kormánynak adott helyzetben; vitázzanak, de ne veszekedjenek!

Erre Orbán sohasem volt képes, mert ez azt feltételezi, hogy emberszámba veszi az ellenfeleit... De hát mindenki magából indul ki! :(

2011. jún. 14. 02:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/40 anonim ***** válasza:
Simon Patrik, Talán azért mert az országot segíted, és az ország a lényeg, nem a párt hatalma. Mellesleg bizonyíthatta volna felelősségteljességét. Valójában azért nem tett semmmit sokáig, mert Ausztriában kezelték az elmebaját.
2012. jan. 15. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!