Lentulai hogyan mondhatott ilyet?
Az ismert és az ellenvéleményt megfogalmazókkal szemben szerintem gyakran fölényeskedő tv-s, rádiós nem értette egy betelefonálós műsorban, hogy miért zavarja a magyar átlagember életszínvonalát az euro forinttal szembeni erősödése. Hát eléggé megdöbbentem. Olyasmit mondott a műsorvezető, hogy jó, ez őt zavarja, amikor gyűjtőként külföldről rendel bak. lemezeket, de a hétköznapi életben ezt nem érzi a kisember.
Hát, mit mondjak, elcsodálkoztam.
Én évente egyszer, erőt veszek magamon és ilyen-olyan műsorokban, hajlandó vagyok meghallgatni őt, mert ő azon kevés propagandista közé tartozik, aki bár tudja fullba tolni a krtént, mégis hajlandó meghallgatni, sőt, továbbmegyek, meg is érteni az ellenvéleményt, bár rögtön utána, tollja fullba.
Ő szerintem, a maga egyszerű módján, normál körülmények közt, értelmiséginek számitana! Tudom róla, hogy zene, rockzene rajongó és gyűjtő is, és, ehhez 2 IQ-nál több kell, főleg ahhoz a zenéhez, amit ő hallgat és gyűjt.
Én azt gondolom, hogy, amit ő csinál azt meggyőződésből csinálja és nem anyagi érdekből. Egyik sem jó, de, ha valaki mondjuk úgy, egyfajta értelmiségi vonalat képvisel, felismer alapvető rendszerhibákat, sőt, időnktént, még kritikát is képes megfogalmazni a rendszere mellett, továbbra is meggyőződéses propagandista, az számomra rosszabb, mint, aki pénzért csinálja. Ha valaki megélhetésből hlye, azt, ha nem is tudom elfogadni, de értem, ha valaki meggyőződésből, azt már végképp nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!