Fideszesek! Orbánotok miért írta alá a veszélyes, világháború felé mutató, ezzel magyar családok életét kockáztató háborúpártiságot támogató NATO-nyilatkozatot Ukrajnáról?
Figyelt kérdés
Ez veszélyes?2024. júl. 11. 23:09
1/6 anonim válasza:
Valószínűleg a nagyhatalmak finoman megzsarolták.
Orbán gyenge szereplő a NATO-ban, most alkalmazkodott az elvárásokhoz.
Ez az oroszellenes konfrontáció veszélyes, de egyik fél sem akar közvetlen háborút a másikkal. Viszont ennek ellenére bekövetkezhet. Az előző hidegháborúban is olykor közel kerültek hozzá a szemben álló nagyhatalmak, de eddig még sikerült elkerülni. Ezután is ebben lehet bízni.
2/6 anonim válasza:
Most épp azt gondolva Viktortám, hogy nem az. Előtte azért Lavrovval beszélt a kutyája is, hogy Viktorta nehogy rosszat tegyen.
3/6 anonim válasza:
Úgy hogy a Mi Hazánkat kivéve, az összes többi hazaáruló megélhetési politikus. Nincsenek elvei, csak a pénz mindenek felett.
4/6 anonim válasza:
:D Nem figyeltél? Előre mondta, hogy alá fogja írni, mert előre mondta, hogy semmiben nem fogja a NATO-t akadályozni, ezért cserébe kérte azt, hogy minket ebből kvázi hagyjanak ki. Megint az van, hogy hitt olyanoknak, akiknek nem kellene, ez már számtalanszor előfordult.
5/6 anonim válasza:
Mert ez csak marketing. Ukrajna nincs a csatlakozás szintjén, meg amúgy sem lehet tag olyan ország, ahol háború van. Még évtizedekbe is kerülhet, amíg eljutnak arra a szintre. Addig meg felesleges akadékoskodni, aláírta azt a sajtpapírt, és kész.
6/6 anonim válasza:
Helyes választ csak a hármas adott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!