Igaz, hogy a segélyek és hasonlók csak konzerválják a szegénységet?
Van benne igazság.
Voltak ilyen tanulmányok hogy a roma gettókba kitepelült segélyszervezetek mentorálták a gyerekeket, így többet tudtak érettségizni, szakmát szerezni stb... aztán mikor valami oknál fogva kivonult a szervezet, ezek a mutatók ugyan úgy vissza estek. Ugyan ez a minden nemű felzárkoztatásukkal.
Csak addig működik míg öntik rájuk a lóvét, de saját erejükből nem tudnak elérni semmit.
A kérdésben írt állítás:
"A segélyek és hasonlók csak konzerválják a szegénységet."
tényszerűen hamis.
12:28-as igazság is hasonló hamisság. Azon logika alapján szüntessük meg a komplett közoktatást. Hiszen ha valami oknál fogva eltűnne, akkor visszaállna az egykori közoktatás nélküli állapot. De ugyanígy, az egészségügy is fölösleges. De autót sem érdemes gyártani és venni, hiszen idővel az is elporlad.
Azon lehet vitatkozni, hogy megéri e anyagilag. Befektetek x forintot, akkor több pénz kapok e vissza? A szegénység nem csak növeli a munkakedvet, hanem a munkára való képességet is rontja. Tehát a legtöbb pénzt valahol e kettő eredője közelében kapnánk vissza.
Ha túltekintünk nyers anyagi érdekeken, és számításba vesszük a segélyezés nehezen mérhető hatásait pl bűnözés csökkenése, akkor érdemes lehet magasabb befektetett összegeket megállapítani.
Ha még ezen is túltekintünk és szimplán egy összeségében boldogabb társadalom a cél, akkor még több pénz mehetne a szegények felé.
Egy dolog igaz, aki segélyezés és hasonlók nélkül a társadalom legszegényebb tagja, az segélyezéssel és hasonlókkal is valószínűleg az lesz. Épp csak az életszínvonala lesz magasabb.
#4
Elfelejtettél átjelentkezni a másik fiókodba, vagy mi ez a komment? 😂
"Ha még ezen is túltekintünk és szimplán egy összeségében boldogabb társadalom a cél, akkor még több pénz mehetne a szegények felé."
Ez egészen addig működhet is, amíg a végén már nem marad senki, aki kitermelje a segélypénzt, mert mindenki segélyből él. Akkor aztán összeomlik az egész és mindenki éhezni fog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!