Pártunknak és kormányunknak ismét sikerült ellenségeket szerezni?
Kérdező, a cikkben az van, hogy a másik 3 partnerHEZ fordult a magyar kormány azzal hogy vonják vissza KÖZÖSEN ezt a világörökségi jelölést, nem az van benne hogy már vissza is vonta Magyarország egyoldalúan.
Nem tudod mi az indokuk, miért fordultak a másik 3 partnerhez, ahogy azt sem tudod hogy mi lesz a vége. Egy félinformáció alapján nem lehet véleményt mondani a dologról.
Egyáltalán tudsz bármit erről a jelölésről? Hogy mivel járna ha a világörökség részének nevezik és miért akarták egyáltalán, hogy megtörténjen? Hogy a másik 3 fél nem ugyanezt fontolgatja-e csak éppen a magyar fél kezdeményez?
Aki ezt nemérti az szövegértési problémákkal küzd.
A magyar kormány visszavonta a Limes világörökségi jelölését. Több dunai országgal együtt pályáztunk, az ő munkájuk is kárba megy.
2021. június 15., 09:49
Szerző: 168/444
Újabb haragosokat szerzett a magyar kormány
„Most mit mondjak? Hogy a pofám leszakad? Az már évek óta le van szakadva” – mondta a 444-nek a magyar örökségvédelemben dolgozó forrásuk arról, hogy a kormány kezdeményezte a római birodalom határvonala, azaz a Limes világörökségi jelölésének visszavonását. „A legrosszabb az egészben, hogy ezzel nemcsak mi bukjuk a világörökségi címet, hanem
a velünk együtt jelölő három partnerország, Németország, Ausztria és Szlovákia is. Nem lehet ezt szebben mondani, odaszartunk az asztalra.”
A lap információi szerint a magyar kormány június 8-án levélben fordult a német, az osztrák és a szlovák kormányhoz, és kezdeményezte a teljes pályázat visszavonását. Mindezt úgy, hogy erről még a hazai örökségvédelmi szakmával, a jelölésen dolgozókkal sem egyeztetett. Márpedig, ha a 4 jelölő ország közül az egyik kormánya nem támogatja tovább a jelölést, az egész jelölés bukik, azaz a projektbe tett munka nagy része nemcsak itthon, de Németországban, Ausztriában és Szlovákiában is elvész.
A 444 szerint Visy Zsolt régészprofesszor, a jelölés kezdeményezője és korábbi koordinátora szerint rendes ügymenetben néhány héten belül megszülethetett volna az UNESCO pozitív döntése a Limes német, osztrák, szlovák és magyar szakaszainak világörökségi helyszínné minősítéséről.
Bemásolod a mondatot és még mindig nem olvasod el.
"A lap információi szerint a magyar kormány június 8-án levélben fordult a német, az osztrák és a szlovák kormányhoz, és kezdeményezte a teljes pályázat visszavonását."
Vagyis a lap információja nem az hogy a Világörökségi Bizottsághoz küldték el a levelüket, hanem ahhoz a másik 3 országhoz.
Majd ha kiderül, hogy mit írtak ebben a levélben, miért akarják visszavonni és mit reagálnak rá a partnerek, akkor majd lehet véleményt mondani róla. ERRŐl te sem tudsz semmit.
"Az küzd szövegértési problémával aki ezt nemtudja felfogni.
A lap információi szerint a magyar kormány június 8-án levélben fordult a német, az osztrák és a szlovák kormányhoz, és kezdeményezte a teljes pályázat visszavonását. Mindezt úgy, hogy erről még a hazai örökségvédelmi szakmával, a jelölésen dolgozókkal sem egyeztetett. Márpedig, ha a 4 jelölő ország közül az egyik kormánya nem támogatja tovább a jelölést, az egész jelölés bukik, azaz a projektbe tett munka nagy része nemcsak itthon, de Németországban, Ausztriában és Szlovákiában is elvész.
A 444 szerint Visy Zsolt régészprofesszor, a jelölés kezdeményezője és korábbi koordinátora szerint rendes ügymenetben néhány héten belül megszülethetett volna az UNESCO pozitív döntése a Limes német, osztrák, szlovák és magyar szakaszainak világörökségi helyszínné minősítéséről."
#8 Hiába ismételgeted, attól még butaság marad.
NEM vonta vissza a jelölést a magyar fél, hanem a másik 3 országot kérte meg arra hogy vonják vissza.
Még mindig semmit nem tudsz az egészről - különben már leírtad volna, mert már 2-szer kértem és azokra reagáltál.
LEHET hogy visszavonják és LEHET hogy ez rossz dolog, de LEHET, HOGY NEM ROSSZ. Fogalmad sem lehet róla mert ezen a híren kívül amit harmadszorra sem vagy képes értően elolvasni és felfogni, semmit nem tudsz. Én sem és más sem. Csak mi nem próbálunk úgy tenni, mintha tudnánk mi történik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!