Jobboldaliak!Mit gondoltok a fasizmus vagy a kapitalizmus a veszélyesebb?
13 ahogy Churchill is írja: “ A kapitalizmusnak az a sajátos hibája, hogy egyenlőtlenül részesít a javakban. A szocializmusnak az a sajátos erénye, hogy egyenlően részesít a nyomorban.”
Karl Marx szerint sem sarkall teljesítményre, ha az élvonaltól elvonunk azért hogy eltartsuk a gyengét.(persze más megfogalmazásban)
Ezek alapján el kell dönteni, kinek mire van szüksége.
A fasizmus nem jobboldali. Hogy a kommunisták oda sorolják az más.
Lényegében az erőszakos elnyomás egyik formája amelyben egy erősebb csoport elnyom egy gyengébbet. Kizárólagos, nem enged helyet különvéleménynek.
A kapitalizmus jó, de kellenek a korlátok.
A szélsőséges kapitalizmus a liberális ideológiát jellemzi, amelyben mindenki csakis önmagáért felelős. Az erős nem kell segítse a gyengébbet, nincs
felelőség a nemzet iránt, ország iránt. Túlgazdagodást és elszegényedést eredményez. Ez természetesen káros.
A keresztény-konzervativizmus is jobboldali, de a keresztény tanításra alapszik, amely nem engedi meg a másikkal szembeni igazságtalanságot. Részben kiegyenlíti a túlgazdagodást és az elszegényedést. Jellemzője a széles középosztályi réteg, a keresztény erkölcs és a nemzeti érzelem.
Természetesen a kapitalizmus ezen irányaiban vannak átfedések, semmi sem tisztán fehér és fekete.
A kommunizmus egy borzalom, a fasizmus érméjének másik oldala, szinte kizárólag hazugságon alapszik, a fasizmushoz hasonló terror mellett. Az emberi tulajdonságokkal szembemenő megoldásokat kínál. Mindenki dolgozzon képességei szerint és fogyasszon szükségei szerint. Szépen hangzik, csak hát az ember nem ilyen, nem hangya és nem méh.
Lényegében az elnyomás egyik formája, úgy mint a fasizmus, csak az addig gyengébb csoport nyomja el az azelőtti erősebbet.
A szocializmus lényegében a kapitalizmus és a kommunizmus egyfajta elegye, amely a kapitalista rendszerekhez hasonlóan, többé kevésbé demokratikus. A gond vele hogy a kommunizmushoz hasonlóan hazugsággal tartják fenn, ami hosszútávon tarthatatlan, bár a szegényebb(de nem a legszegényebb) rétegeknek ígérik a jólétet, ígéreteik túlzók a lehetőségekhez képest és az ígéreteik ellenére a politikusok gazdagodnak a legjobban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!