Lehetek nacionalista is, annak ellenére hogy sok anarchista és kommunista elvet vallok?
Lehetsz. Egyrészt, a nacionalizmus önmagában nem negatív dolog, másrészt, az emberek nagy része nem megcsontosodottan egy eszme híve, hanem bizonyos kérdésekben ilyen, más kérdésekben amolyan. Az csak egy hülye mantra, hogy az ember kizárólag balos vagy jobbos, liberális, vagy konzervatív lehet.
Egyébként azt, hogy szereted a hazádat, én nem is nevezném nacionalizmusnak.
"Lehetek nacionalista is, annak ellenére hogy sok anarchista és kommunista elvet vallok?"
Az lehetsz ami akarsz.
Ma ha kredencnek akarod képzelni magad, akkor azt is megteheted, a hülyeség nem akadály. Csak cseppet nevetséges.
Nem tudsz lenni sem nacionalista, sem anarchista sem kommunista. Ennek oka az, hogy ezek a nézetek nem azok, amilyennek képzeled. Ráadásul a világ nem úgy működik, hogy mi képzelünk valamit róla és aztán megcsináljuk, hanem megpróbáljuk megismerni és a természet törvényeit helyesen alkalmazzuk. E tekintetben nem számít, milyen összetételű a családod. Eszterházy Péter például elvileg főnemesi család sarja volt, és megvetette a feudális berendezkedést. Igazi demokrata volt a szó legjobb értelmében.
A munka és a pénz viszonya is kicsikét más. Meg lehet szakadni a munkában anélkül, hogy értéket teremtenénk, és lehet látszólag alig dolgozni és hatalmas értékeket létrehozni. Hasonlóan, lehet aránylag kevés pénze valakinek link módon és nagyon sok becsületes munkával.
Megvetheted a képviseleti demokráciát, de az sajnos csak azt mutatja meg, hogy nem tudod, mi az. Az pedig nem jó, ha valaki olyasmit vet meg, vagy azt tartja nagyszerűnek, amit nem ismer. Mert akkor az illető hamisan fog cselekedni, miközben azt hiszi, hogy jól.
Népet nemzetet és államot pedig nem lehet szétválasztani, mert mindháromnak ugyanazok az emberek a tagjai. Egyesek közülük jók, mások rosszak, egyesek buták, mások okosak. És amit közösen teremtenek, sokszor nem is kézzel fogható, mégis hatalmas érték.
Még annyit: a sztálinizmus nem eszme, hanem a diktatúra egy fajtája, amelynek egyik jellemzője, hogy úgy tesz, mintha kommunista eszméket vallana, hogy ezt elhiggyék, néhány eszközét használja, azonban a legszimplább kegyetlen diktatúra. Egyetlen eszme vezérli, a hatalom megtartása.
Én nagyonis jól tudom, míről beszélek! A képviseleti demokrácia, egyenlő a szememben a diktatúrával. A közvetlen cselekvésben és a közvetlen demokráciában hiszek. Nem tudod mit jelent a kommunizmus, az anarchizmus és a nacionalizmus. A sztálinizmus pedig igenis eszme, csak éppen álkommunista. Nem használt világ életében kommunista eszközöket, ugyanis akkor nem a gyártulajok, hanem a kormányzati személyek voltak a tőkések és ők zsákmányoltak ki mindenkit kényük, kedvük szerint.
Keress rá ezeknek a fogalmaknak a jelentésére és utána írkálj!
A világunk pontosan úgy működik mintha csak a feudalizmusról beszélnénk, csak néhány név ki lett cserélve és a kinézete a helyeknek egy kicsit modernebb lett. Most nem a nemesek, hanem a nagytőkések zsákmányolnak ki, most nem a király és a tekintélyelvű monarchia nyom el, hanem a köztársaság, most nem a jobbágyokat nyomják el, hanem a dolgozó embereket és ők szintúgy azok akik robotolnak és éhbéreket kapnak, a tőke és az állam miatt.
Hogy lennének ugyan azok?? Szóval aki nem magyar állampolgár, de magyar származású, beszéli a nyelvet, csak épp monduk elmenekült a diktatúra és a szegénység elől, az már nem is magyar?? Vagy nem magyarok azok a székelyek, akiknek csak román állampolgárságuk van?? Értem... logikus... Az állam egy emberek által kreált szerv, amit arra hoztak létre hogy másokat elnyomjon, vagy az egyént korlátozza vagy a nép felett ítélkezzen. Az is téves hogy a nép és a nemzet ugyanaz. Nem, nem ugyanaz. Magyar néphez tartoznak azok az emberek ezen a földön élnek, vagy akárhol élnek. Pl. Föld népe az emberiség. A nemzet pedig az, akiknek nagy része egy bizonyos földön él (ez nem kötelező, mert pl. a cigányok sem élnek egy adott helyen, mégis nemzet), DE EZEN KÍVŰL van nyelvük, közös multuk, jelenük, hagyományaik, vallásuk (lehet kihalt is pl. a rómaiaknál azaz, a mai olaszoknál vagy a görögöknél, vagy akár nálunk magyaroknak és egy fajta hun testvéreknek vagy beintegnálódott pl. nálunk a kereszténység), DNS-ük pl. nálunk a közép-kelet-európai stb.
Az imént említett eszmék pedig igenis léteznek. Sőt... a nacionalizmus sok helyen eléggé elterjedt. Kommunistából meg úgy van sok, hogy nem is tudja magáról. Pl. prédikál a szegényekről, az elnyomottakról és arról hogy sok a gazdag, akik nem is érdemlik meg azt ami van nekik és csodálkozik hogy azt mondják rá hogy komcsi vagy szoci. Holott ezeket az elveket először az utópista szocialisták, később a kommunisták tudtak a magukéknak, megannyi más dologgal együtt, amik ma már természetesek (pl. oktatás mindenki számára, ingyen egészségügy, esélyegyenlőség stb.), a három forradalmi eszme, később pedig az ezekből kialakult és kevert eszmék tűztek ki először zászlajukra. Olvass!!! A kommunizmusról megtudhatsz többet először az egyszerűbb ideológusok műveiből, pl. Karl Marxtól, Friedrich Engelstől vagy Lenintől. Szerintem kezdd Marx-szal és Engels-szel a Kommunista kiáltávnnyal. Az anarchizmusról pedig Nestor Mahnotól (hagyományos anarchista és anarcho-kommunista forradalmár volt), Mihail Alexandrovics Bakunyintól, főleg az egyik fő művéből az Államiság és anarchiából.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!