Hogyan alakult volna Magyarország történelme, ha nem darabolják fel az első vh után?
Fellázadtak volna ahogy az első írja, vagy ha nem, a II. Világháború után darabolták volna fel az országot.
Persze jó lenne ha nem lennénk ilyen kicsik, de akkor sem volt és most sincs olyan katonai erőnk, amivel ezek a területek visszaszerezhetőek lettek volna.
Ha akkor fellázadnak, egy világháború után nem tudtunk volna még egy felkelést is visszaszorítani. Ha meg a II. Világháború után osztották volna fel az országot, az ellen sem tehettünk volna semmit.
Egyszerűen túl gyengék voltunk a területeink megtartásához, ez van. Ma meg már nem lehet visszavenni őket. Azt tudnám elképzelni, hogy a magyar lakta területeket iszonyatos pénzekért visszavásároljuk (nyilván távolról sincs erre pénzünk), vagy hogy a III. Világháborúban valami csoda folytán a győztesek oldalára állunk, és a segítségükkel szerezzük vissza a területeket. Utóbbira még kevesebb esélyt látok.
De milyen jogon kellett volna nekik területeket adni? Kit érdekel hogy ha 46% volt az arány? Talán azért mert a magyarokat kiírtották a 300 éves török háború alatt. Tehát azért védelmezték az országot az életükkel hogy aztán elosztogassák mások holmi potyalesőknek?
Franciaországban sem volt nagyobb a franciák aránya, mégsem osztogatták el a területeiket a nemzetiségeknek hanem erőszakosan asszimilálták őket. Annak a szaros Elzász-Lotaringiának az elvesztését is nemzeti tragédiaként élték meg, ami kb az ország területének 5%-át tette ki. Arra verték a nyálukat 50 évig.
#7-essel értek egyet: erősebb, gazdagabb, jelentősebb ország lennénk.
Az asszimiláció is a nemzetiségeinket sújtaná, úgyhogy mára a magyarság az egész Kárpát-medencei országterületen megnyugtató többségben lenne.
Az egész régió, sőt Európa történelme jobban alakult volna, ha nem barmolják szét a természetes határokat: nem került volna hatalomra sem jobb sem baloldali szélsőség és a 2. világháborút is megspórolhattuk volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!