Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Az Osztrák-Magyar Monarchia...

Az Osztrák-Magyar Monarchia vezetése miért volt ennyire béna, hogy a fél világot maga ellen hangolta?

Figyelt kérdés

Például mi szükségük volt Bosznia-Hercegovinára? Miért kellett ezzel a szerbeket és az oroszokat magukra haragítani? Nem lett volna egyszerűbb meghagyni a szerbeknek? Mit számított az a fejletlen muszlim tartomány nekik?

Továbbá a nyugati szlávokat is maguk ellen hangolták azzal, hogy a cseheket továbbra is osztrák örökös tartományként kezelték, míg pl a magyaroknak sokkal több jogot adtak (a csehek meg agitáltak a szlovákok körében is). A lengyeleket is maguk ellen hangolták azzal, hogy az országuk felosztásakor jó nagy területet hasítottak ki maguknak. A románokkal szintén magas volt a feszültség végig. Az olaszokkal szintén mert a Habsburgok nem mondtak le az egykori itáliai tartományok visszaszerzéséről.

A németekkel is megromlott a viszonyuk a világháború közepére és már nem is kommunikált egymással a hadvezetés.

A békekonferencián pedig a franciákat, briteket és amerikaiakat a magyar küldöttség hangolta az ország ellen azzal, hogy a szlávokat és románokat buta, barbár, fejletlen, alacsonyabb rendű fajnak nevezte, aķikre nem ruházható át a hatalom. A horvátokkal meg a kiegyezés során voltak szemetek, tehát ők is csak a megfelelő pillanatra vártak, hogy kiugorjanak.


2019. jún. 12. 09:44
 1/7 hollófernyiges ***** válasza:
100%
Ezzel jár a birodalmi mivolt, hogy némelyeknek a tyűkszemére lépsz, csak vigyázni kell, hogy náladnál kisebb legyen. Egyébként Bécs több alkalommal szeretett volna egy trialista átalakítást, hogy a cseheknek is a magyarokához hasonló jogokat adjon, de ezt Budapest mindig megtorpedózta, mert féltek, hogy a jelentőségük ezzel csökkenni fog.
2019. jún. 12. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
81%
Mert már akkor is olyan okosak és mindentudók voltak, mint most.
2019. jún. 12. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Bosznia-Hercegovina csak a kezdet volt, minél több balkáni területet szeretett volna a Monarchia annektálni, mivel a lehető legnagyobb hozzáférést akart az Adriai-tengerhez és főként a Mediterrán-tengerhez.


Egyébként Ferenc Ferdinándot a tanácsadói győzték meg, hogy háborúzzon Szerbiával mert a többi nagyhatalom úgysem fog közbe avatkozni (fatálisat tévedtek természetesen). Az Orosz Birodalmat egyébként csak a saját politikai érdekeltsége vezérelte hogy közbe lépjen, hidegen hagyta őket a szláv testvéreik sorsa, az csak ürügy volt, az oroszok és épp úgy több hozzá férést akartak a Mediterrán-tengerhez az Adriai-tengeren keresztül.

2019. jún. 12. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
# 3-es vagyok. Ferenc Józsefet akartam írni, nem Ferenc Ferdinándot.
2019. jún. 12. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
39%
Még a végén ki fog derülni, a Habsburgok -Ausztria érdekeit is kihagyva- az épülő új liberális világbirodalom oldalára álltak.
2019. jún. 12. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

"Továbbá a nyugati szlávokat is maguk ellen hangolták azzal, hogy a cseheket továbbra is osztrák örökös tartományként kezelték, míg pl a magyaroknak sokkal több jogot adtak (a csehek meg agitáltak a szlovákok körében is). "


Ahogy már az első is írta, sajnos nagyon, de nagyon bután állt a dologhoz a magyar elit, magyar vezetés, sőt, a magyarság is.Mivel nem csak a birodalom volt sokszínű, hanem azon belül maga Magyarország is, így teljesen logikus volt a szétszakadás.Sajnos a magyar elit hallani sem akart birodalmon belüli decentralizációról, és a továbbbi jogok adásáról a szlávoknak.Pedig egy osztrák-magyar-szláv trialista birodalom fennt maradhatott volna

2019. aug. 21. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 Tetv ***** válasza:
Bosznia megszállása egy sima imperialists döntés volt, mint Afrika felosztása stb. A szerbek egyanazon a kongresszuson kaptak elismerést, az oroszok pedig engedélyezték Bosznia katonai megszállását, cserébe létrejöhet a Bolgár állam, ami orosz érdekszv3ra volt, Szerbia pedig osztrák. (1878 San Stefanoi kongresszuson.) Ezzel az erővel az összes imperialists nagyhatalom maga ellen haragította a világ másik felét minden egyes döntéssel.
2021. febr. 18. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!