Soros György csak egy öreg bácsika?
Persze, az álca alatt. Közben pedig egy fiatal, ereje teljében lévő férfi, akinek egyetlen célja a fityesz megbuktatása és Magyarország elmigráncsosítása. Sőt lehet kortalan, s maga a patás ördög.
De lehet csak sok fideszes hülye és szeretik a konteókat.
Igen, eléggé öreg bácsika.
Egyéb kérdés?
"Soros csak egy stróman. Rócsildék strómanja...."
Jaja, a Róccsildok pedig a kemtrélező Sátándémonokat szógájják.
Egyszer a kétezres évek elején sétáltam a Nyugati előtt, és egy kisegyház hittérítő képviselője a kezembe nyomott egy szórólapot arról, hogy II. János Pál pápa a sátán képviselője, sőt, maga az antikrisztus, akit az írások jövendöltek.
Két oldalas szórólapon ecsetelték, nagyon komolyan, bibliai idézetekkel alátámasztva, hogy az a nyolcvanvalahány éves, rozzant öregember, aki akkoriban valószínűleg a fenekét sem tudta egyedül megtörölni, és több prédikációt egyszerűen képtelen volt már elmondani is, valójában a sátán küldötte, az antikrisztus, és minden rossz okozója a világban.
Amikor látom a Soros-plakátokat, menthetetlenül ez az eset jut eszembe, és egyszerűen nem tudom eldönteni, sírjak, vagy röhögjek.
A dolog humoros volna, ha most is egy noname kisegyház csinálná a hazug, álságos érvekkel alátámasztott (vagy alá sem támasztott), légből kapott gyűlöletpropagandát és bűnbakképzést.
De sajnos most ezt egy kétharmados hatalommal uralkodó, velejéig korrupt politikai elit teszi, nem egy kisegyház. Egy olyan autokrata hatalom, amely az egész életünket behálózza, meghatározza és átszövi: az államelnöktől a miniszterelnökig, a bírák vezetőjétől a legfőbb ügyészig, a parlament alkotmányozó kétharmadától a megyei kögyűlések többségéig, Budapest főpoltgármesterétől az ország legutolsó kistelepüléseinek polgármestereiig (vagy 90%-ban) mindent uralnak és olyan agymosást végeznek, amiről az a kis bugyutta szektácska csak álmodhatott, a húszadrangú kis fénymásolt szórólapjaival.
De ugyanazt a gyűlöletet ontják, amit amazok, ugyanúgy egy megrágalmazott vénemberrel szemben, mint amazok, csak évi nyolcvan milliárd forint közpénzért (az MTVA költségvetése), hatalmas hazugsággyárakkal és propagandagépezettel...
Úgyhogy mégis inkább sírhatnékja van az embernek mint röhöghetnékje... :-(
Soros egyetlen komoly bűne az ország ellen hogy finanszírozta a fideszt rendszerváltás kezdete óta.....
Ugyan az a sztori mint Simicskával, amíg falazott neki szent volt utána maga a sátán.
De a kérdést nem megkerülve: igen, Soros György ma már leginkább egy öreg bácsika.
Egyébként egy filantróp milliárdos, aki minden vagyonát a szabad piacon szerezte, tőzsdézéssel, nem közpénzből, állampolgárok adójának szétlopásával.
Soha senkitől egy büdös petákot nem lopott el, maximum olyanoknak okozhatott kárt, akik önként és senki által nem kényszerítve, szintén tőzsdéztek, ugyanazzal a céllal mint ő (a tőzsdére víve a pénzüket akartak meggazdagodni).
Egyszer, valamikor shortolta a fontot, amiért érdekes módon a britek egyáltalán nem haragszanak rá (szívesen látott vendég Nagy-Britanniában).
A forintot soha nem shortolta (ezt még a velejéig hazug magyar kormány sem meri állítani), Magyarországnak soha, semmilyen formában, semmilyen anyagi kárt nem okozott. ELLENKEZŐLEG!
Mialatt a fideszes oligarchák milliárd számra lopják el a közpénzt és külföldre menekítik Off-Shore-számlákra, azalatt Soros György MILLIÁRDOS tételben HOZOTT BE pénzt az országba, és szociális ellátórendszerre, tehetségkutatásra, világszínvonalú felsőoktatásra, kutatásfejlesztésre költötte.
Legnagyobb hibája, hogy a tehetségkutatás lázában azt a kretént is őstehetségnek vélte, aki ma Magyarország miniszterelnöke, és kétszer is Soros-ösztöndíjban részesítette.
Emellett további magyarságellenes bűnének tekinthetjük a Fidesz megerősödését, amelyet ő támogatott hosszú éveken keresztül. Ő vásárolta például a Fidesz első fénymásológépét és nyomtatóját (olyan időkben, amikor ez még hatalmas helyzetelőnyt jelentett más pártokhoz képest).
Ezen kívül semmit nem ártott Magyarországnak. Ellenben létrehozta az ország legjobb, ingyenesen látogatható könyvtárát, ösztöndíjakkal segített egy sor valódi tehetséget is (sajnos közéjük keveredett kábé a komplett mai fideszes vezérkar is valahogy), létrehozta Magyarország legjobb, legrangosabb felsőoktatási intézményét (a fél fideszes vezérkarnak is onnan van a diplomája), a CEU-t, és olyan civil szervezetek egész sorát támogatta, amelyek a korrupt államtól vesznek át feladatokat: a gyermekéhezéstől kezdve az autizmus problémájáig rengeteg dologgal foglalkoznak, sokszor az állam HELYETT, ameynek kötelessége volna.
És mindezt PRIVÁT TŐKÉBŐL, a saját magán vagyonából, senkitől nem lopva, senkinek kárt nem okozva. Abból a magánvagyonból, amelynek minden fillére a szabad piacról, a tőzsdéről származik, nem magyar emberek adóforintjaiból.
Úgyhogy ha a britek nem haragszanak rá, a magyaroknak még annyira sem kellene, mert Nagy-Britanniával ellentétben Magyarországot nemhogy nem bántotta soha, de éppenséggel segítette, rengeteg pénzt hozott ide, mialatt az őt kiplakátoló tolvajok rengeteg pénzt vittek és visznek ki nap mint nap az országból, és nem tőzsdén nyerik, hanem tőlünk lopják el, hogy aztán a Kajmán-szigetekre kimentve bújjanak ki még az adózás alól is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!