Bayer Zsolt ilyenkor mégis mit szeretne elérni?
#9: Mindenki tudja, hogy a kérdés alatt látható egy szerkesztett kép. Senki nem állította, hogy ezt maga Bayer készítette.
De attól még a kijelentés megtörtént. Akkoriban nagy volt emiatt a felháborodás a nem fideszre szavazók és az ellenzékiek között és Bayer ezzel csak azt érte el, hogy a nem a fideszre szavazók is elkezdték ezerrel minősíteni a fidesz szavazókat. Nem ez volt az első és nem az utolsó elvetemült kijelentése Bayernek.
Ha jól emlékszem -mert már elég régen PONT a tavalyi választások utáni nagy megkönnyebbülésben írta vagy inkább mondta-,
ez azokra az ellenzéki hangokra volt válasz, amiket mondtak. Hogy most majd eltakarítjuk az ilyen-olyan fideszt, mehetnek, csomagolhatnak, mert itt -MO-on- nem kellenek senkinek, stb.
Aztán amikor látszott, hogy nagy a részvétel, akkor is ment a most eltakarítjuk őket szöveg.
És miután megvolt a szavazás végeredménye, azután mondta ezt.
Nem akart semmit elérni. Most se akar, főleg nem egy több mint egy éves előrángatott mondattal. Azóta már történt sok minden más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!