Van itt olyan, aki még mindig azt állítja, hogy csalás volt tavaly a választásokon, úgy hogy manipulálták az informatikai rendszert?
Szoktam vitázni ellenzékiekkel, és sokan lehurrognak, ha azt merem állítani, hogy a tavalyi választás során nem történt jelentős (0,1%+) csalás. Azt állítják hogy belenyúltak az informatikai rendszerbe, és ott másították meg az eredményt, és nem is így szavaztak az emberek.
Normális az ilyen? Ép eszű?
Ott voltak az ő csodálatos delegáltjaik a szavazókörökben? Hitelesítették az urnát, a szavazólapokat, a jegyzőkönyveket, részt vettek a szavazatszámlálásban?
Találtak szabálytalanságot?
Az informatikai rendszerben szereplő adat az adott szavazókörre vonatkozóan megegyezik a jegyzőkönyvbe felvitt adattal? Ellenőrizte minden ellenzéki delegált?
Választókerületenként, illetve országosan ezek a választóköri adatok pontosan vannak összeadva a rendszerben?
Hol merül fel az informatikai csalás gyanúja? Ha lecserélték a valós adatokat a Fidesznek megfelelőre, nem tűnne fel a delegáltaknak, hogy a választókörben nem úgy állnak az adatok?
Persze, voltak adatrögzítési hibák természetesen, mert emberek vitték fel a jegyzőkönyből, de kevesebb, mint 20 szavazókörben, összesen kevesebb, mint 2000 szavazatok érintve, nem a billegő bp.-i kerületekben, hanem vidéken, ahol eleve 65%-a is volt a Fidesznek.
Persze, lehet vitatkozni, hogy ki mennyi kampányfelületet kapott, vagy az erdélyi magyarok szavazati jogáról. Kérem ezt itt ne tegyétek meg, nem erről szól a kérdés.
De olyat állítani, hogy az emberek nem így szavaztak, csak belenyúltak az informatikai rendszerbe, 60 alatti IQ-ra mutat.
Ha meg nem tudtak elég számlálóbiztost delegálni ezek az ellenzéki pártocskák minden szavazókörbe, akkor ez már önmagában bizonyíték a társadalmi támogatottság hiányáról.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Idézek neked inenn: [link]
"Az OGY választások lebonyolításában már veteránnak számító Földesiné Ollé Tímea szavazóköri elnök egyebek mellett ezt a fontos tényt közölte velünk- idézem:
"Miért volt az, hogy amikor beértünk a dokumentumokkal, (JEGYZŐKÖNYVEK) melyekben levő végeredményt ilyenkor szokták jelenlétünkben rögzíteni a rendszerbe akkor kiderült hogy már minden fel van töltve és csak egy erről kinyomtatott papírt láttunk? Magánál a rögzítésnél NEM VOLTUNK JELEN SEM MI SEM A JEGYZŐKÖNYVEK!!"
Vagyis amikor a szavazókörből Földesinéék beértek a helyi választási irodába, - 22.00 óra után pár perccel az NVI-től előzetesen kapott instrukció szerint - ott már egy olyan kész papírt nyomtak a kezükbe, ami köszönő viszonyban sem volt a szavazóköri jegyzőkönyvekkel. Vagyis az fiktív számokat, ebből az okból pedig fiktív választási végeredményt tartalmazott."
TÍMEA FACEBOOK ISMERŐSÖM, ÉS MEGERŐSÍTETTE AZ INFÓT!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#12 vagyok:
Kérdezhetnéd, hogy akkor miért nem történt semmi?
Nos azért, mert a jogszabályok szerint ez nem bűncselekmény!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Vajon miért nem tudott az ellenzék eleget delegálni? Talán a kitörő támogatottsága miatt? Elvileg ugyanannyi ellenzéki van mint fideszes, a fidesznek mégis sikerült delegálni, az ellenzéknek meg nem. Te miért nem mentél delegáltnak ahelyett, hogy itt szidod a fideszt?
Hol vannak az ellenzéki és fideszes biztosok által aláírt jegyzőkönyvek, ami helyett mást vittek be?
Még az OLAF is vizsgálódott, kötekedett, hogy egyenlőtlen kampányfeltételek, meg egyéb nyálas süket lipsi duma, de jelentős technikai szabálytalanságot ő sem tudott feltárni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Számomra a legordítóbb jel a jegyzőkönyvekkel kapcsolatosan, hogy nem engedte a Fidesz a papír alapú jegyzőkönyvek megtekintését, ragaszkodott ahhoz, hogy majd a szkenneltek megtekinthetőek lesznek mindenki számára. A szkennelt változatoknak pedig eltávolították az exif adatait mielőtt közzétették!!! Van kérdés? :D
Ennyit az orbáni választások tisztaságáról, a legsúlyosabb csalásra kell ezután készülni amíg ez a korrupt kormány regnál.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Aki követte aznap az eseményeket és utólag is nyitott szemmel volt, egyértelmű bizonyítékok voltak a csalásra.
A történelem során is rengeteg példa volt már rá.
Ahogy Sztálin bácsi mondanà : "Nem az a lényeg, hányan szavaznak az emberre, hanem hogy ki számolja a szavazatokat."
Hogy miért nem küldött az ellenzék mindenhova delegàltat, az jó kérdés. Ez már next level összeesküvés elmélet, de én simán el tudom képzelni, hogy bizonyos ellenzéki pártok megegyeztek a Fidesszel és valójában nem is akartak kormányt váltani.
Meg toketlenek, nincs túl jó ellenzékünk. Én jelentkeztem egyébként az egyik pártnàl a bizottságba, vissza se hívtak.
Bár a nagy csalás nem a bizottságban volt.
" 150 nyomozás zajlik a tavalyi országgyűlési választáson történt csalások miatt, de csak négy esetben született bírósági döntés – közölte Polt Péter legfőbb ügyész."
Amíg Polt Peter, vagy valamelyik másik csicska báb a legfobb ügyész, addig nem is szamithatunk komolyabb vizsgalodasra.
Egyébként áprilisban több esetben kiderült, hogy egy adott szavazokorben 0 szavazat lett elkömyvelve egy pártnak, pedig többen jelezték, hogy ők érvényesen szavaztak rá. Nyilván ez nem bizonyítható olyan egyszerűen, de sok helyen gyanúsan sok volt az érvénytelen szavazat is. Én úgy gondolom, hogy aki veszi a fáradságot hogy szavazzon, az nem fog szándékosan érvénytelenül szavazni. Legalábbis nem tömegesen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#4
"Ahol órákra leàll a rendszer, ott szerintem jogosan merül fel a gyanú, hogy kozmetikàztak addig."
A választási rendszer nem állt le. NEM informatikai rendszerben, nem elektronikusan szavazunk, nincs minek leállnia. Csupán a részvételi adatokról nem lehetett tájékozódni nyilvánosan egy ideig. Akkor sem állt le a "rendszer" csak túlterhelődött. Amikor szilveszter éjjel nem tudod elküldeni időben az sms-edet a jókívánságokkal, mert egyszerre akarja mindenki elküldeni, akkor sem változtatják meg az üzeneteket és nem áll le a rendszer sem, csak túltelítődik. Idővel mindenki megkapja a sajátját.
Papíron szavaztál te is és más is, azt kézzel számolták meg és külön írtak róla szavazókörönként jegyzőkönyvet.. Semmiféle rendszerleállás nem volt amikor bevitték ezen számokat a rendszerbe- de ha lett volna sem lehetne az adatokat megváltoztatni, mert nem elektronikus adatokról van szó, hanem aláírt, visszaellenőrizhető jegyzőkönyvekről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!