Mi a véleményetek ezekről az em. Lényekről?
Fidesz szavazóbázis 3/4-ét kitevő társadalmi hulladék.
Semmi meglepő nincs ebben.
Gyurcsányistából is van ugyanennyi degenerált...
Egyik szavazótábor sem jobb.
#3: Ez igaz. Minden csoportban vannak bunkók vagy könnyen megvezethetők, vagy mindkettő egyszerre.
Tipikus, hogy a második riportalany, a miskolci asszony hirtelen mennyire elképedt és utána visszakozott, amikor megtudta, hogy az akit szeretne nem is fideszes. Ez itt a gond, hogy nem szakmai kompetencia alapján választanak, hanem pártreferencia alapján. A leghozzáértőbbet kellene választani, párttól függetlenül. Később, amikor a többség rájön, hogy legközelebb kit kellene választani és meg is választják, akkor már azzal sem érnek sokat, mert az inkompetens elődje nehéz szituációt hagy maga után és az adott párt közgyűlési többsége is nehezíti a rendrakást. Az is nagy baj, hogy a pártok katonákat ültetnek a megfelelő pozíciókba és ha nem az ő jelöltjük nyer, akkor nemhogy nincs támogatás, hanem még nehezítik is a helyzetet, hogy utána tudják verni a mellüket arra, hogy lám, még rosszabb lett a helyzet. Ki issza meg ennek a levét? A polgárok, községek, városok. Ez nem csak a szavazók, hanem a pártok butasága is. Egyes erős anyagi hátterű pártok azt hiszik, hogy csak erőből, pénzzel mindent meg lehet oldani, de hiába a pénz, ha elherdálják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!