Van Magyarországon antiliberális baloldali párt?
#11
Észak-Korea már tipikusan az az eset, amikor egy állam annyira túltolja a totalitárius, szélsőbal ideológiát, hogy a skála két vége (szélsőbal-szélsőjobb) összeér és megjelennek a vallási-nacionalista elemek, a mértéktelen egyenlőtlenség, stb.
Ebben igazad van, de ez ugyanaz, mint hogy Hitler baloldali volt-e. Bizonyos értelemben igen, hiszen a másik irányból is összeér.
Nehéz reális történelmi példákat hozni, ha a nagy részük totális diktatúra, na.
#13
Igen, a szélsőjobbra is jellemző az egyre erősebb állami kontroll, ahogy a skálán haladunk a jobbszél felé. A sztálingrádi vereség után a nácik szinte már olyan mértékben államosították a gazdaságot és állították rá a haditermelésre, mint amilyen mértékben a Szovjetunióban is volt.
Én az MSZP-t és Gyurcsányt nem tartom baloldalinak.Amikor hatalmon voltak akkor is jobboldali,neoliberális megszorítópolitikát alkalmaztak,vizitdíjat stb-t vezettek be.
Észak-Korea meg egy sima katonai diktatúra,amit vörös zászlóba csomagoltak,semmi köze nincs a baloldalisághoz.
Kérdező, akkor mondj egy baloldali példát, úgy sokkal könnyebb hasonlót mondani, ha tudjuk, mire gondolsz. (Történelmit, vagy a mai világban bárhol)
Azt jól látod, hogy Gyurcsány egy neoliberális suttyó. Nagyjából abban merül ki a politikája, hogy mindenben az ellenkezőjét próbálja mondani a többieknek, hátha így releváns marad.
Ja akkor értem, mire gondolsz, kb ezekre a pártokra:
[link] (mínusz kommunisták és Sinn Fein, mert ők inkább nacionalisták)
Az a helyzet, hogy ezek a pártok többnyire eléggé újak. (Sziriza 2012, Podemos 2014, "Engedetlen Franciaország" 2016, ezek az erősebbek.) Ahol a gazdasági válság, stb nyomán erős "vesszenek a bankok" mozgalmak indultak meg, ott azokból tudtak kibontakozni ezek a pártok.
Magyarországon ennek alapvetően két akadálya van. 1: a magyar társadalomban a népmozgalmak általában jobbosak (lásd "mocskos <kb összes szomszéd ország>", vesszen trianon, stb.) 2: a negyven év kommunizmus után nehéz kiállni és azt mondani, hogy a baloldali politika jelenti a megoldást. Görög-, Spanyol-, és Franciaországban pont hogy erős jobboldali tekintélyelvű rendszerek voltak ebben az időszakban.
Szervezni persze meg lehet próbálni ilyet. (Egyébként a Botkának volt egy gyenge próbálkozása 2017-ben - "fizessenek a gazdagok", csak hát neki a hitelessége sem volt elég) De nem adnék sok időt, amíg megindulna az összemosása Sorossal meg a ballibekkel. Lejáratókampány ellen tiltakozni meg alapból vesztett ügy. Valahogy Mo.-n ez nem a legjobb időszak pártalapításra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!