Orbán van akkora államférfi mint Kossuth volt?

Sanco pansát sem szoktuk don quijotéhoz hasonlítani.

Orbán meg egy hatalomra jutott sanco pansa.

Küldföldiek felnéznek rá, támogatják, nagyon sok országban üdvözlik azt, amit az országáért tesz.

Még ha itt támadják is. De lényegesen többen támogatják.

Ostobaság összehasonlítani egy régi kor emberével.

Hogy mi marad fenn róla, azt majd 150 év múlva lehet vizsgálni. Addig meg értelmetlen a kérdés.

Orbán egy beteges fekély Európa és az országunk testén!

Így is kell kezelni.

"nagyon sok országban üdvözlik azt, amit az országáért tesz"

Csakhogy sajnos az ország nem Mészárosból és a rokonokból áll!

Ki volt Kossuth(?)

Nem volt egyértelmű hősalak. Valójában már kortársait is megosztotta, különösen a forradalomban, a szabadságharcban, valamint az emigrációban betöltött szerepével.

Halála után vált kifejezetten történelmi alakká, amit forradalmi eszméi miatt még monumentálisabbá tett a szocialista kor Magyarországa. Ekkor vezették be például a róla elnevezett Kossuth-díjat, közterületek sora kapta a nevét.

Az őt kritizáló megnyilvánulások azóta is kisebbségben vannak, annak ellenére, hogy emberi, politikai és szakmai életében, pályafutásában számos visszás jelenség mutatható ki.

– Kezdjük az elején. Állítólag fiatalkori pályafutása sem volt makulátlan, ha jól tudom, valamilyen hivatali vagy pénzügyi visszaélés is árnyékot vetett a nevére.

– Az eset 1831 őszén kezdődött, amikor Zemplén vármegye árvaszéki bizottmánya a fiatal Kossuthot ügyvédi minőségben megbízta, hogy egy nemrég elhunyt kisnemes borkészletét értékesítse, majd a befolyt pénzt adja át az árváinak.

– Kossuth hamar eladta a rá bízott értéket, de a pénzt csak külön felszólításra, közel fél évvel később fizette ki a jogos örökösöknek. Késlekedése okát nem ismerjük, de ez a magatartás elég volt ahhoz, hogy becsületén időlegesen foltot hagyjon.

A közgyűlés elmarasztaló határozata a boreladás ügyében. (1832 február 11.)

126. A tegnapi napon tartatott közgyűlési határozás következésében felolvastattak a néhai Revitzky árvák massájához tartozó boroknak vitézlő Kossuth Lajos táblabíró által Roth Isák borkereskedő sidónak lett eladatását tárgyazó iroványok, – mellyek az árvákra ügyelő Törvényszék álal kinyomoztattatván, megvizsgáltattak, s elítéltettek. Ennek folytában

127. Vitézlő Kossuth Lajos táblabírónak az ellene Roth Isák álal béadott panasz, és ezen iroványok felvilágositására és egyszersmind maga mentségére szolgáló folyamodása.

Minthogy az árvákra ügyelő Törvényszék kiküldöttségek által voltaképpen kinyomozván a boroknak mimódon lett eladatását, a kiküldöttség előlülőjének, vitézlő Bydeskuthy Mihály táblabírónak kinyilatkoztató, – s annakutána a boroknak valóságos állapottyában s eladatásában lett környülményeknek megvizsgálására kiküldetteknek hivatalos jelentéseiből világosan kitetszvén az, hogy vitézlő Kossuth Lajos táblabíró azon színlés alatt, hogy a kiküldöttség által lett volna kiküldve és meghatalmazva a Revitzky árvák kistoronyai borainak eladására, Roth Isák sidónak, Bornstein nevű lengyel kereskedő számára valósággal el is adta, – azonban minthogy a meghatalmazásról sehol semmi sem bizonyíttatna, ennek következésében a borok zár alá vétettek, az árvák massájához csatoltattak s a nevezett sidó pénze után igazíttatott, s illymódon az egész eladás megsemmisíttetvén, az árvákra ügyelő Törvényszék által helytelennek találtatott: – közfigyelemre vétetvén, a táblabíró hivatalnak körén és hatóságán túlmenő hibás és helytelen tettnek találtatott itten is hosszasabb és nyomósabb vitatások után, – mindazáltal ezúttal elegendőnek ítéltetett, hogy ez közönségesen az egész közgyűlésben improbáltatván, – ugyan ez a jegyzőkönyvbe is iktattasson bé.

Továbbá Roth Isáknak azon folyamodására, hogy vitézlő Kossuth Lajos táblabíróról a boroknak árát és az okozott kárt mindez ideig sem kaphatván meg, – noha előmutattatván a nevezett táblabíró a folyamodó sidónak eredeti nyugtatványát, hogy többé ellene panasza nem lenne, – mindazáltal vitézlő Tomsits István főszolgabíró nagyobb megnyugtatás okáért kiküldetik avégre, hogy megtudakozván a sidót, valljon megkapta-é valósággal az egész keresetének summáját, abban az esetben, hogyha mindezideig is tökéletesen ki nem fizettetett, hová hamarébb elégtételt szerezzen, – hivatalos jelentése bévárattatván.

Pilisy Menyhért

aljegyző által.

Ered. kivonat. Sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Állami Levéltár, Közgyűlési iratok 1832: 127. sz.

Az ügynek nincs további folytatása sem a közgyűlési, sem az árvaszéki iratok között. Tomsits István főszolgabíró nyomozása nyilván kielégítő eredménnyel járt, a pénz visszafizetése után további eljárásra nem volt alap, az erkölcsi megbélyegzést tartalmazó határozat után azonban Kossuth helyzete mind tarthatatlanabbá vált, s ez az ügy lett végeredményben egyik legfontosabb oka, hogy lemondva a szűkebb hazájábani érvényesülés reményéről, 1832 végén végleg elhagyja Zemplén megyét.

Később, valahányszor Kossuth összeütközésbe került a kormánnyal, mindannyiszor megpróbálták ezt az ügyet elővenni erkölcsi hitelének tönkretételére. Első ízben 1833 szeptemberében, a kősajtó elkobzását megelőzően. Ekkor Reviczky kancellár kérdést intézett Mérey helytartósági tanácsoshoz, hogy a zempléni közgyűlési jegyzőkönyvek alapján nem lehetne-e ezt az ügyet Kossuth megfélemlítésére felhasználni. Mérey azt válaszolta, hogy a felülvizsgálatra megküldött zempléni 1832. évi közgyűlési jegyzőkönyveket már visszaküldték a megyének. A kezdeményezés ezzel abbamaradt. (Vö. OL, M. Kanc. eln., 1833: 1003, 1033. sz.) A szabadságharc bukása után Schwarzenberg ismét nyomoztatott ebben az ügyben, hogy Kossuth nyugati tevékenységét nehezítse, az aktákat azonban akkor sem találták meg. (Vö. Hegedűs L.: Kossuth Lajos legendák hőse bizonyítékai. Bp. 1934. 7. o.)

"A szabadságharc bukása után Schwarzenberg ismét nyomoztatott ebben az ügyben, hogy Kossuth nyugati tevékenységét nehezítse, az aktákat azonban akkor sem találták meg."

-Kossuth az 1840. november 19-i Pest vármegyei közgyűlésen mondta Széchenyiről, hogy a „legnagyobb magyar”, amit azonban nem megtisztelő jelzőnek szánt. Inkább elszigetelni kívánta ezzel, s mintegy fölényesen követelte, hogy Széchenyi végre adja át neki a politikai kezdeményezést.

-Széchenyi és Kossuth párviadala párját ritkítja a magyar politikatörténetben. Összeütközésükre az ellentétes eszközök, a törvényes, illetve a forradalmi elképzelés miatt került sor.

A forradalmi hullám végül Kossuthnak kedvezett, de ennek kimenetele a Habsburg Birodalommal való fegyveres összeütközés lett. Széchenyi éppen ezért hasonlott meg önmagával.

– Volt egy Kossuth–Görgei ellentét is.

– Összeütközésük alapvető oka, hogy a szabadságharcra Kossuth politikusként, míg Görgei – egyébként reálisabb szemmel – katonaként tekintett.

– Ez Kossuth számára egyet jelentett a szavakkal megnyert önkéntesek, illetve honvédek küzdelmével, noha ennek sem szakmai, sem fegyverellátási feltételei nem voltak adottak.

– Abban hitt, hogy a beszédeivel feltüzelt tömeg képes lesz a jól felfegyverzett, kiképzett, fegyelmezett ellenséggel szemben pusztán a szabadságba vetett lelkesedés eszközével hatásosan harcolni.

– Végül Kossuth elhagyta az országot, mintegy „mentve a forradalom lángját”, Görgei bevárta a felelősségre vonást, ami az ő esetében felemás, a nevére is gyanút vető formát öltött.

– Kossuth a szabadságharc utolsó napjaiban azért ruházta rá Görgeire a katonai és polgári főhatalmat diktátori minőségben, hogy a tábornok egy személyben mentse meg a szabadságharcot és vállalja fel a teljes felelősséget.

– Amikor ez a lehetetlen küldetés nem úgy alakult, ahogy Kossuth elvárta, már biztos távolságból, török emigrációban, Vidinben, a világosi fegyverletétel után nem egészen egy hónappal írott levelében Görgeit árulónak nevezte.

– Az a tény, hogy Görgeit az orosz cár közbenjárására, példás és lovagias hadvezéri tevékenysége miatt nem vonták felelősségre, illetve nem végezték ki, tovább szította Kossuth ellenséges érzelmeit.

– A „szegény” emigráns, aki előbb Törökországban élt, majd a szabadságharc bizonytalan újrakezdésének reményében pénzt gyűjtött Nyugat-Európában és Észak-Amerikában is, végül az olaszországi Torinóban élt.

– Az emigráció egyedüli és kizárólagos „pénztárosaként” csak azon sorstársainak adott anyagi támogatást, akik vele együtt vallották Görgei áruló voltát…

– Az emigráción belül kialakult ellenzék ezt az abszolút, Kossuth kreálta feltételt nem volt hajlandó elfogadni. Emellett széles körű politikai tevékenységet igyekezett folytatni.

– Nem csak pénzt gyűjtött egy újabb szabadságharchoz, hanem nemzetközi szinten ébren tartotta a magyar szabadság igényét. Emellett 1862-ben egy kivihetetlen tervezetet dolgozott ki a dunai népek konföderációjáról, mely a magyar, a horvát, a szerb állam és a két román fejedelemség egyenrangú szövetsége lett volna.

Orbán és Kossuth nem hasonlítanak egymásra. Kossuth "durvább" volt.