A baloldalt miért zavarja, ha a kormány államosít? Nem pont a baloldal lényege, hogy vegyünk mindent állami kézbe? ”Éljen az államosítás! ”
Magyarországon nem "bal- és jobboldal" van, hanem egy automatikus ellenzék, ami mindent ellenez, amit a kormánypárt csinál, csak azért, mert a kormánypárt csinálja. Ahogy a kormánypárt is ellenez mindent, amit az ellenzék javasol, csak mert az ellenzék javasolja. Ez praktikus, mert így nem kell gondolkodnia egyik félnek se.
üdv:
egy minden ellenzéki pártból kiábrándult ellenzéki (gondolom, vagyunk még így páran)
"#2 a baloldal az államosító szocialisták,a jobboldal meg a liberálisok nem?"
Nem egészen, és nem egybites a dolog, eleve kettő folytonos skálát képzelj el, az egyik a bal-jobb, a másik a liberális-konzervatív. A bal-jobb elsősorban gazdasági elképzelésekbeb értelmezhető, a bal valóban erősebb állami szerepet kíván, de csak a szélsőséges formája akar mindent államosítani, a bal-közép allami újraelosztással kívánja csökkenteni az egyenlőtlenségeket. Ezzel szemben a jobboldal nem híve az egyenlőségnek, ezért nem akar erős állami beavatkozást, inkább szabad piacgazdaságot, ahol mindenki saját rátermettségével tud érvényesülni. A szélsőjobb ettől eltér, mert ők deklaráltan kijelentik, hogy ki az értékesebb, ki a kevésbé értékes ember, és akár állami beavatkozással is szelektálnak, tehát végülis ők már más okból hívei az erős államnak, mint szélsőbalon.
A liberális-konzervatív tengely meg társadalompolitika, az emberi jogok, kötelezettségek, a kollektivizmus, individualizmus, a hagyományok és a progresszió kérdésében gondolkodnak másképp.
A Fidesz az első tengelyen valahol szélsőbalon van, az utóbbin meg konzervatív. De bármely kombináció lehetséges, egy liberális például lehet jobbos vagy balos. Emellett ma a politika nem is ezen tengelyek mentén dől el, legalább annyira fontos pl. a nacionalizmus vs. internacionalizmus kérdése, vagy a magyar kultúra urbanista illetve népies ellentéte is ilyen.
Nem pont a baloldal lényege! Annak a lényege egészen más!
Egyébként meg kéne érteni végre, hogy az államosítás se nem jó, se nem rossz. Ami a jó benne, ha olyasmiről van szó, ahol a központi irányítás fontos. Ami a rossz benne, ha azért történik, hogy egy kézben legyen, aki azt tesz vele, amit akar.
Továbbá, a baloldalt nem ez zavarja. Hanem az eszeveszett lopás. pazarlás és harácsolás. Akár államosítással, ha másképp nem megy. Itt az államosítás azt jelenti, semmit nem ellenőrizhetsz, hová tűnik. A magánkézben lévő vagyonra ezer törvény vonatkozik, ha értesz hozzá, majdnem mindent tudhatsz róla.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!