A szrtájktól mit vársz? Mi a reális cél?
Most szombaton lesz, ha nem halasztják el a szakszervezetek. Kár hogy amikor bércsökkentések, bérbefagyasztások voltak 2010 előtt a fülük botját sem mozdították :(
Mit vársz? Visszavonják a túlóratörvényt? Egyébként sem vezetik be sehol, csak a BMW-s dolgozóknak jó. Lemond a kormány, hogy új választások után ismét 4 évre hosszabbítsa meg regnálását? Esetleg ki lehet tüntetni, hogy már ne is induljon a választásokon és akkor befogadóbarát, nemsemleges kormányunk lesz akik a menekültkérőket beengedik kvóta nélkül és az ennek manageléséhez szükséges IMF hiteleket lehívja?
No, engem meg azért hagy hidegen, mert mindig is "túlóráztam". Vállaltan dolgozok napi 10 órában, meg lenne a lehetőségem arra, hogy ez csak 8 óra legyen, de 10 órával nyilván több a fizetésem, arra meg szükség van, hogy legyen mit félretenni.
Semmit nem lehet várni ettől a sztrájktól, nagyon megosztottak vagyunk ebben a kérdésben, plusz az ellenzék bp-i viselkedése miatt sokan ellenszenvet éreznek, még azok is, akik úgy egyébként ebben a kérdésben amellett állnak, hogy törölje el ezt a törvényt a Fidesz, szóval ez így, ebben a formában nem tud vezetni sehová. Még ha egy civil tüntetés lenne, valóban országos tüntetés, és több millió tüntetőről beszélhetnénk, ahogy egyébként történt ez 2006-ban, azt mondom esetleg átgondolná ezt a Fidesz, mert erre mutatott már többször is hajlandóságot, szóval nem az a csakazértis típus (ha nem az ellenzéki pártokról van szó, akkor igen), azért ebben a 8 évben volt már tüntetés, ami sikerrel zárult! Viszont egyik sem volt ilyen elb... mint a mostani. Nem lett volna szabad az ellenzéknek az élére állnia.
Csak ártani tudnak, nem elég, hogy kinevettetik magukat 1x, utána képesek ezt másodszor is, majd harmadszor is. Legutóbb az Echo-n azon röhögtek, hogy azért mentek be Széll Barnadették a székházba, hogy bekéretőzzenek WC-re. ÉS azon nevettek (teljesen joggal), hogy képviselőként nekik ahhoz joguk van. Hát normális??? Ezek után nem lepődnék meg, ha a tüntetés helyszínén, Berniéknek a vadhajtások odavinne egy WC csészét. Másnap meg nem engedik be őket, rendőrt hívnak. Mi következik ebből? Hogy rendőrt kellett hívni, mert már a besz-rás kerülgette őket. No és felmerül az is, hogy eztán a képviselők bárhol "székelhetnek" és élni is fognak e lehetőséggel. Viccet csinálnak magukból!
OK, nyilván ezen az, aki gyűlöli a Fideszt, nem tud nevetni, pedig ennek kínossága miatt ugyan, de nevethetnének. Ott van példának Dopeman, nem egy 6 diplomás faszi, az egyszer biztos, és az is, hogy távol áll tőle a Fidesz politikája, amit már tettel is bizonyított, de mégis belátja, hogy a jelenlegi ellenzék csak ártani tud és kellene végre egy ütőképes csapat, mert ez egy szánalom.
Emlékeztek a 2006-os székházostrom során a túró rudi lopásra? Ugyanezt csinálta akkor a kormány a tüntetőkkel, majd azon keresztül az ellenzékkel, "ezek vagytok ti" címszó alatt. Nem kell ismerni a Fideszt, mert az épp olyan, mint Ők voltak, elég lenne ismernie saját magát ahhoz, hogy tudja miből mi fog következni. Az MSZP nem érzi úgy, hogy a Fidesz a tanítványa lenne, pedig de! A tanítványa, csak túlszárnyalta a mestert a tanítványa!
Legnagyobb hiba az, hogy nem várnak ezzel legalább márciusig, hogy lecsengjen ez a történet, valójában mit is hoz majd a gyakorlatban. Kapkodnak, mert itt a választás és baromira türelmetlenek, mert hát 8 év alatt elfogyott a türelmük. Így abszolút jogos, ha a Fideszben meg ezen mosolyognak, hogy mit hisztiztek hisz még az első fizetéseken sem vagyunk túl. És igazuk van, aztán lehet, hogy majd márciusra az ellenzéknek lesz igaza. Ha valóban azt hozza, amire számítanak, akkor március környékén már akár lehetne ennél sokkal több tüntető is. Viszont így, hogy idő előtt belevágtak ebbe, addigra legyilkolják saját magukat, a fent említett cselekedetekkel, s akkor még hozzájön a szocik kajalázadása is. :D Hát az meg végképp nonszensz! Kétségbeesett rúgkapálást látunk! Ezt látván viszont be kellene látni azt, hogy ez sem rólunk szól, hanem róluk.
Annyira irdatlanul rossz stratégák, hogy elképesztő! A fiatal pártok valószínűleg nem tanulmányozták eleget a magyar politikát és a gyakorlatlanságuk miatt rossz stratégák, ez teljesen természetes, hogy így van. S ha végignézzük miként is alakult a sorsa az MSZP-nek az elmúlt 30 évben, akkor beláthatjuk, hogy Ők meg azért rosszak ebben, mert kényelmes dolguk volt mindeddig, és nem volt erre szükségük, így ezért nincs benne gyakorlatuk. Orbán meg mást sem csinált 22 évig, mint keményen edzett erre, figyelte hogy/mivel lehetne győzni és hatalmon maradni. Volt bőven miből tanulnia, próbálta már úgy is, amit a mai utálói egy ideális kormányzásnak tartanának és az bukta lett, nem sikerült! Lehet utálni, de hogy ebbe elképesztő erőfeszítéseket fektetett, hogy Európa egyik legjobb stratégájává vált, nevelte annak az elmúlt 22 évnyi magyar politika azt el kell ismerni! Persze, ha ezt megteszed, azzal aztán nem leszel népszerű, pláne itt! Az egyszer biztos!
Mit várok? Visszavonják a túlóratörvényt. Ha egyébként sem vezetik be sehol, csak a BMW-s dolgozóknak, akkor senkinek nem fog hiányozni. Lemond a kormány, hogy új, korrekt, nem elcsalt választások után ismét 4 évre hosszabbítsa meg regnálását. Szimpla többséggel, ha már feltétlenül muszáj. Vagy akár bukhatnak is, pont ezért választás a választás, mert sosem fix előre az eredmény. Kivéve, ha gyártott... Esetleg ki lehet tüntetni, hogy már ne is induljon a választásokon és akkor befogadóbarát kormányunk lesz, akik nem bélyegzik meg az embereket az identitásuk miatt, nem turkálnak mások hálószobáiban, akik nem csak a lopással foglalkoznak, akik nem baromságra szórják a pénzt, akik nem lopják el a nyugdíjpénzt, az eu támogatásokat, a járulékokat nem variálják át adókká, nem szigetelik el az országot a nyugattól, és ha kell, IMF hitelekből fejlesztik az országot, ellenőrizhető költekezéssel, nem pedig a ruszkiknak és kínaiaknak adják el követhetetlenül, bagóért, és nem bújtatnak nemzetközi körözés alatt álló embereket.
Bár aki ennyit mesél és csúsztat már egy kérdésben is, annak tök felesleges ezt leírni.
Holnap nem sztrájk lesz fogjátok már fel kedves fideszesek, hanem demonstráció!! A kettő nem egyenlő egymással.
A törvényes sztrájkhoz bizonyos lépcsőket kell teljesíteni és ez történik most. Egyre több és több szakszervezet csatlakozik a mozgalomhoz, pl. most a legnagyobb a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, mely 200 ezer embert tömörít magában.
A fidesz eddig is beengedte a letelepedési kötvénnyel akit akart kvóta nélkül.
Amúgy szerinted melyik a jobb: Orosz,Kínai vagy az IMF hitel? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!