Nem lenne itt az ideje egy népszavazásnak, hogy lépjünk-e ki az EU-ból meg a NATO-ból? Mint a briteknél a Brexit-es szavazás.
Mert szerintem itt lenne az ideje.
Semmilyen értékrendbeli hasonlóságot nem látok Magyarország, és az EU országai között, még olyan volt szocialista országokkal se, mint Lengyelország vagy Észtország.
Ezek a helyek egyre inkább Amerikanizálódnak. Igen, Amerikanizálódnak, ugyanis még Nyugat-Európa is normálisabb hely volt a 70-es, 80-as években, most pedig az amcsi kultúrát veszik át, a polkorrekt beszédet, az SJW-ket, a neoliberalizmust.
Ráadásul az EU alatt leépült a saját iparunk és mezőgazdaságunk. Emlékszem rá, hogy még 2003-ban is sokkal több hazai termék volt a polcokon, mint manapság.
Számunkra energiahordozókat, ipari nyersanyagokat, és hasadóanyagot Oroszországból a legelőnyösebb importálni, cserébe pedig mezőgazdasági termékeket Oroszországba exportálni, de az EU ezt is megvétózza, nehogymár olcsó legyen nálunk az áram, meg nehogymár újra működjenek a gyárak Csepelen és Miskolcon, meg nehogymár ne embargózzuk Oroszországot amerikai érdekből!
Orbán rengeteget tenne az országért, de az igazán lényeges döntésekben meg van kötve a keze, az EU hülye szabályai miatt. Pedig 2010 óta sokkal könnyebb lett a megélhetés az országban. A fizetések nőttek, a közmunkának hála újra meg lehet élni egy Szabolcs-Szatmári faluban is, mint a Kádár-rendszerben, és a gyerekvállalási kedv is nőtt, mert a CSOK támogatja a fiatal, sokgyermekes párokat.
Tehát a külföldre költözés, külföldön vendégmunkáskodás is egyre inkább csökken.
Miért hagyja el valaki a beregi szülőfaluját egy stresszes tányérmosó londoni életért, miért költözzön a sok migráns és buta nyugati ember közé, amikor helyette minden reggel kakaskukorékolásra kelhet a nagyanyja házában, a párjával ketten közmunkásként már jobban megélnek, mintha egy londoni lyukban nyomorognának, és ha gyereket szülnek a CSOK csak mégtöbbet segít rajtuk.
Eközben a megszokott ismerősök, Pista, Jankó, és Juci között élhetnek, időnként szórakoznak a kocsmában, kimennek az ukrán piacra vagy tankolni a Ladába Ukrajnában stb. sokkal jobb élet, mint egy londoni fish and chips sütő felett élni és mosogatni, az utcán kerülgetni a radikális muszlimokat.
Egy kicsit komolyan véve a kérdést: szavazhatunk, de teljen el legalább egy nemzedéknyi idő, hiszen már volt egy népszavazás a kérdésben, és akkor csatalkozni akartunk.
Szóval kb. 2030 környékén szerintem nyugodtan lehet egy szavazást tartani, hogy dönthessen a már kicserélődött lakosság újra és megerősíthetjük az elkötelezettségünket vagy szakíthatunk.
És mi a búbánatból élne meg az ország, amikor semmink nincs, ami igazán a miénk?!
A Toroczkai vagy az Orbán pofázásából nem lehet megélni!
(Ők ugyan NAGYON jól megélnek a hülyeségeikből!)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!