Puzsér Róbert baloldali vagy jobboldali?
Robi autonóm gondolkodó, akinek a gondolkodása elszakadt a pártok következetlen és elvtelen nézeteitől. Jelenleg nincsen párt, amely képviselni tudná elveit, amit ő szélsőközépnek hív.
Az Azonnali.hu-nak ezt nyilatkozta szó szerint:
"Akkor elmagyarázom, hogy miből áll a saját szélsőközép-identitásom. Ideológiailag leginkább liberális vagyok.
Mindig annak a pártján állok, hogy adjunk jogokat az embereknek, és az államtól meg a cégektől vegyük el azokat. Ez egy liberális gondolat – a baloldal ennél azért kollektivistább.
Ilyen értelemben még a fegyverviselés engedélyezése is egy liberális program – mindössze lenyúlta a jobboldal.
Gazdaságilag szocialista vagyok. Hiszek az erős, újraosztó államban, csakhogy nem az erős központi államban, hanem az erős önkormányzatiságban, hiszek a többkulcsos, progresszív adózásban, a szociális ellátórendszerben, a szakszervezetekben, a civil világban, és abban, hogy az államnak kötelessége harcolni a multinacionális tőke érdekérvényesítésével szemben.
Kulturális értelemben pedig azt hiszem, konzervatív vagyok. Az, amit mondjuk a kereskedelmi televíziózás kapcsán elmondtam, úgy gondolom, hogy egy konzervatív érvelés volt. Tény tehát, hogy van a nézetrendszeremnek egy erős szociáldemokrata vonása, és ha lenne egy normális szociáldemokrata párt Magyarországon, arra nagyon szívesen szavaznék. Akár egy Mélenchonra, vagy Amerikában Bernie Sandersre. Csakhogy az MSZP nem egy szociáldemokrata párt."
Robiéhoz hasonló autonóm nézetek kialakításához nagyon nagy műveltségre és nagyon sok gondolkodásra van szükség. A magyar lakosság annyira el van foglalva az alapvető anyagiak megteremtésével, hogy tömegben nem éri el azt a szintet, hogy őt lekövetni vagy megérteni tudja.
Maradnak tehát uralmon az egyszerű, kétbites, ló egyik és másik oldaláról érkező primitív gondolatok. Csak reméljük, hogy egyre többen kezdik mélyebben figyelni őt, és ez az állapot megváltozik.
Kérdező: szóval onnantól kezdve, hogy valaki elmegy egy part rendezvényére, az azt jelenti, hogy letette arra a nagyesküt és kritikátlanul elfogad mindent ami utána történik?
Te tényleg ennyire sötét vagy?
Amúgy jelenleg talán az LMP-vel van a legkevesebb baja, most azt róvod fel neki, hogy nem lett pártag a támogatásúkért cserébe, vagy mi?
Amúgy én a legtöbb dologban nem értek egyet Robival és szerintem elég sokszor drámázik , de azt tisztelem benne nagyon, hogy van saját véleménye... Szerintem a nagyon kevés szavahihető politikus közé lehetne sorolni, ha hívhatnánk politikusnak.
#20
Számtalanszor elmondta, hogy ahova hívják, oda elmegy. Ha a Fidesz, ha a DK, ha akármelyik másik párt hívja, akkor is elmegy, de "ha a DK rendezvényére hívnak beszédet mondani, akkor azt a beszédet nem teszik ki az ablakba."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!