Fiatalok! Ti jobban vagy rosszabbul éltek, mint a szüleitek fiatal korukban?

Hát, nem tudom eldönteni, apámat kidobták a szülei otthonról így kénytelen volt megtanulni üzletelni, mindig jobbnál jobbra cserélte a házát. Anyám meg járt dolgozni és lakhatott a szüleinél, sőtt bármikor ott lehet szívesen látják. Járt ő is dolgozni mint apám, de inkább gyűjtögetett...

Én otthon lehetek, főiskolára járok. Ha vesszük, hogy 19 éves korunktól dolgozunk így hárman, akkor nem nagyzolásból,de elmondhatom, hogy fél év alatt többet keestem, mint ők amióta dolgoztak... tehát 2 év alatt nem kerestek meg annyit mint én. De apámat nem igazán lehetne említeni, mert 2 helyen dolgozott és az ingatlan adok veszekből többet összetudott hozni... Tehát olyan nem tudom, ha nem járnék fősulira, akkor jobb életem lenne, mert nem a fősuli miatt kerestem nettó 6-700 ezreket, de a suli miatt kellett abbahagynom, nagyon megbántam, de ez van :D

Én anyagilag jobban élek, a szüleimnek viszont szabadabb és stresszmentesebb élete volt, többet szexeltek, és több barátjuk volt.

Amerikai kultúra csak pár hülye film képében volt jelen az életükben, nempedig az SJW-k helyi aktivistái és neoprotestáns egyházak képében. Többet tanultak az iskolában és olvastak Franciaországról, Angliáról és egyéb európai országokról, valamint Latin Amerikáról, a fiatalkoruk, a 80-as évek volt az egész világon, főleg Magyarországon, a rock és popzene aranykora, kevesebb ember volt az életükben aki átcseszte őket és szemétláda volt velük.

Azt hiszem döntetlen.

A mai fiataloknak máshogy nehéz.

A szüleink könnyebben jutottak ingatlanhoz,nem volt rajtuk akkor nyomás,a rendszerváltás előtt születtek.

Alacsony értékű munkával is volt létbiztonság.

Nyilván mai szemmel ők alacsonyabb életszínvonalon éltek,de abban a korban az átlagos,megfelelő volt és elfogadott.

Ma viszont kőkemény elvárások,teljesítménykényszer van.

Más életük volt.

A szüleim a 80-as évek végén diplomáztak és házasodtak, én 91-ben születtem.

Akkoriban ők megtehették, hogy ott a vidéki megyeszékhelyen, ahol tanultak, ott telepedjenek le, apám informatikusként és anyám tanárként is talált állást. Dolgoztak, de nem szakadtak bele a munkába, anyám akkoriban tanárként sokkal kevesebbet dolgozott, mint manapság, apámnak a napi 8 órás munkaidő tényleg napi 8 óra volt és nem több. Ezzel a felállással 94-ben, mindössze néhány év munkával töltött év után el tudtak kezdeni építkezni, 2 év alatt meg is épült a házuk, amiben azóta is laknak, a felvett hitelt is pár év alatt kifizették.

Ha ezt a részét veszem, akkor sokkal jobb volt nekik.

Ha azt a részét nézem, hogy: külföldön nyaralni volt, hogy évekig nem voltak, akkoriban a családi nyaralást a nagyszülők balatoni háza jelentette. Hosszú évekig a 10 évnél idősebb ócska Dacia-t hajtottak, amit állandóan szerelni kellett. A házon majdnem mindent maguk csináltak baráti/családi segítséggel, hétvégénként és szabadság alatt. Ruházkodás és műszaki eszközök terén is eléggé minimalisták voltak. Bútorból is van olyan bútoruk a mai napig, ami még a születésem előttről származik. Aztán persze idővel változott a világ, ők többet dolgoznak már nem tudják mikor mehetnek nyugdíjba, mert a nyugdíjkorhatárt állandóan kitolják és így tovább. De lévén a házuk már megvan, egy egész jó színvonalon élnek a mai napig új autóval, nyaralásokkal.

Ha a mi jelenlegi helyzetünket nézem:

Én szintén informatikus vagyok, a párom szintén pedagógus. Ugyan én eléggé jól kerestem itthon, de a lehetőségeim szinte kizárólag Budapestre korlátozódtak. Továbbá hiába kerestem jól, az albérletre elment a fizu nagy része és arra, hogy valami sajátot vegyünk nem sok kilátásunk volt. Nem, hogy építkezni, még egy panel lakásra se túl sok. Így úgy döntöttünk szerencsét próbálunk külföldön. Jelenleg itt tartunk. Kint is ottani viszonylatban is jól élünk, de az, hogy valaha saját lakásunk/házunk lesz az a legjobb esetben is még hosszú évek és több évtizednyi hitel munkája lesz, ez pedig az alapvető létbiztonságunkat nagyban csökkenti. Mert hát, amíg van jó melóm futja lakbérre, de ha egyszer beüt a krakk, akkor bajba kerülhetünk. Meg hozzá tartozik, hogy szívesen élnénk mi a családunkhoz, barátainkhoz közel, de sajnos annak túl nagy ára lenne.

A másik oldalról persze meg kell azt is jegyezni, hogy megtehetjük, hogy egy új autóval járjunk, viszonylag sokat tudunk utazni, nem okoz problémát, hogy műszaki kütyüket vásároljunk stb.

Így szerintem vegyes a kép, de a saját ház, ami számomra egy nagyon nagy biztonságérzetet jelentene sajnos számunkra sokkal nagyobb kihívás.

#4

Ezt le tudtad írni úgy, hogy közben nem hugyoztad össze magad a röhögéstől? :)

Nem összehasonlítható. Anyámnak a szakmunkásra volt lehetősége, 17 éves korától kezdve dolgozik. Később leérettségizett, több szakmája lett és úgy dolgozott. Apám szakközépiskolát végzett, 19 éves korától kezdve dolgozik. Egyiküknek se adatott meg hogy egyetemre menjenek. Nekem igen.

Viszont ők 17-19 éves koruktól kezdve dolgoztak, hetekkel az iskola elvégzése után kaptak munkát, szállást a munkásszállón ( itt ismerkedtek meg ), havi 2 utazási költségtérítést ( azaz kétszer havonta haza mehettek és vissza a szállóra, úgy hogy a cég fizette ). Nekem mérnökként 5 hónap volt, mire találtam egy céget ahová felvettek ( előtte csak gyakornoknak, nevetséges 90-100 ezer forint nettó fizetésért... Persze a munka rendes mérnöki munka volt ). Minimális cafateria van, ezen kívül semmi. A fizetésem felét elviszi a lakhatás, erre jön az utazási költség helyi szinten, és helyközi szinten amikor hazajárok.

Teljesen más világ volt. Édesapám 21 forintos órabérrel dolgozott amikor elkezdett dolgozni. Ez havonta kb 3500 forint volt, + a műszak pótlék. Ebből hazaadott pár száz forintot, a maradékból nem nagy lábon, de megélt. Édesanyám 18,5 forintot keresett, ez olyan 3100 forint óránként + a pótlék, ő is adott haza. Mindketten kaptak támogatásokat. A szállón együtt is lakhattak miután összeházasodtak és csak akkor kellett költözniük, amikor anyám terhes lett.

Az én bruttó 370 ezres fizetésem hatalmas, mind számban, mind arányaiban több mint akkoriban volt. Mégis hasonlóan jövök ki, pedig nem élek nagy lábon.

Nem csak a fizetések nőttek, a költségek is.