Orbán miért szól bele egy szuverén állam belügyeibe?
21
És akkor kitalált olyan dolgokat, amiket az Index "elfelejtett"?
Ezért nem lehet az Indexbe írókat újságírónak tartani. Mert még a gusztusuk szerint szemezgetett tényekből is kihagyják a részleteket, amik alapján ellentétes értelmet kapnak a dolgok.
Mint az újabb 3 bekezdésből, ahol arról írnak, hogy másokat meg kiadott a magyar kormány Macedóniának. Részlet nuku, konkrétumok semmi. Forrás hiányzik.
Az Indexet el is lehet felejteni, ahogy kinéz. Kidobott idő az olvasása.
23.
Hogy hol írják at igazat? Ott, ahol hétköznapi ember -nagyon helyesen- nem olvasgathat. Mert még akiben megbíztak, az sem volt megbízható az olvasásra még összehasonlíthatatlanul kisebb ügyben sem.
Végig kell gondolni, hogy kiknek mi állhat érdekében és az olvasottakat úgy valószínűsíteni. Aztán majd esetleg 50 év múlva kiderül, hogy mi volt. Vagy akkor sem. Ha egyáltalán túléljük ezt a mostani krízist.
Egy biztos. Hogy akárhogyan is ítélődött börtönre G., jelen pillanatban minden oka megvan arra, hogy a macedon börtöntől féljen. Attól függetlenül, hogy én pl. nem tudom, hogy kik és milyen %-ban vannak ott börtönben. Eleve az az ország -még a polgárháborús helyzet előtt is- teljesen máshogyan működött, pláne 10-20 éve. Merénylet is volt ellene, pont a továbbiak megelőzése miatt tudták a nyakába varrni a "korrupciós" ügyet is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!