Mit gondoltok, jobb volt az élet Magyarországon a szocializmusban mint most?

Háromszor is leírtad, hogy kik ne válaszoljanak, kik igen. Aki szót fogad, elsőre is megteszi. Na mindegy.

Pár nap múlva leszek hatvanegy éves.

Illedelmes válasz lenne azt írni, hogy fúj, hogy lehet ilyent kérdezni, persze, hogy rossz volt.

Vagy nosztalgiázni fog valaki, hogy bezzeg, a Kádárnál mindenkinek volt munkahelye.

Nem volt jó. Más volt.

Annyi tény, hogy munkahelye mindenkinek volt, s fizetése is. Sőt, aki nem dolgozott, akár börtönbe is kerülhetett.

Röviden csak kmk-nak hívták (közveszélyes munkakerülés).

A fizetés arra elég volt, hogy ne éhezz. Tudtál venni magadnak ruhát, enni valót. Esetleg egy kis telket.

A lakás az gyakran tanácsi volt, azaz állami bérlakás.

Persze volt saját is.

A látszólagos jólét megteremtését szolgálta a vállalati üdülők sokasága, sporttelepek, olcsó színház, mozi.

(Akkoriban a nyugati filmek olyan 10-15 év késéssel jöttek be, de aztán tíz évig ment. Nem úgy mint ma, hogy szinte azonnal bemutatják, de három hét alatt félházzal le is megy).

Ha valaki csendesen, szerényen élt, nem balhézott, az békén hagyták. Lehet kémkedtek utána, aktát vezettek róla, de nem volt érzékelhető.

Ám ha a rendszert kritizáltad, akkor már nem volt olyan felhőtlen az élet. Na jó, az sem volt, ami Rákosi idejében.

De ha szerettél volna a baráti Szovjetunióba, azt ki kellett érdemelni. Szocialista országba háromévente egyszer mehettél. Kevés valutát kaptál hozzá.

Ha kint vásároltál valamit a fizetésedből vásárolt valután, könnyen lehet elvették tőled.

Nem kananiszt, nem stukkert, lézerkardot.

Bah. Robotgépet az NDK-ból. Édesítőszert délről. Hanglemezt Jugoszláviából stb.

Nem szabad.

Nyugatra ötévente mehettél. Már ha…

Ki kellett töltened egy 4 A/4 lapból álló adatlapod. Ha a rokonságban volt egy 56-os disszidens, akkor ki se töltsd.

Kellett a vállalati pártbizottság javaslata is.

Ha azt írták, nincs kifogásuk a nyugati utad ellen, akkor nem utazhattál. Ahhoz az kellett, hogy kifejezetten javasolják.

Külön útlevél volt hozzá, amelybe bele volt nyomtatva, hogy a világ összes országába érvényes.

De ez nem volt elég. Kellett ablak. Ami egy nagy pecsét volt, amiben leírták, hogy a Szovjetunióba is érvényes.

Kezdő dátum, záró dátum. És kizárólag szervezett társasutazáson vehettél részt, egyéni csatangolás nem volt megengedett. A buszokon mindig volt beépített nyomozó is.

Ha kocsit akartál, sok-sok évet kellett várni. S amikor értesítettek, hogy mehetsz átvenni, nem azt kaptad, amit kértél, hanem ami jutott.

A sajtó minden ága cenzúrázott volt. Csak akkor nem úgy, mint manapság, hanem ténylegesen kihúztak, letiltottak dolgokat.

Pl. a hétfői rádiókabarét is mindig egy elvtárs vette át a pártbizottságból. Nem is a rádióé, hanem a központból.

Ha ő valamire azt mondta, nem, akkor azt ki kellett vágni.

Nem jelenhettek meg könyvek, nem mutathattak be a színházak bármit.

Akasztani politikai okokból is akasztottak.

Engedek másnak is teret, ez még nem minden.

A válasz nem lehet vagy fekete, vagy fehér. Más volt.

Vannak szempontok, amely szerint jobb volt.

Az élet kiszámítható volt, nyugodtan vehettél fel hitelt, a munkád biztos volt.

Nem volt olyan, hogy a céged 4 órára alkalmazott és 10-et dolgoztatoot és még be se jelentett. Ma sok helyen nem is vesznek emberszámba, alulképzett főnök, tulajdonos szinte bármitmegengedhet magának Veled szemben.

Tudtad, mikor lehet kocsid, házad, mehettél cégüdülőbe, Balatonra is nyaralni fillérekért.

Persze nem akárhányszor és akármikor, de sor kerülhetett rád is. Persze autód nem a nyugaton imádott, hanem szoci autó.

De ugyanűgy lehetett vele kirándulni, közlekedni, nem nézett le senki.

Nem voltak stresszes, idegroncs emberek, a közbiztonságot nem igazán lehet összehasonlítani.

A rendőr intézkedett, néha, mai értelemben véve jogtalanul odacsapott, volt respektje. De átlag (törvénytisztelő) embernek nem volt vele gondja, konfliktusa.

Kivételek persze mindig akadnak, de nem volt jellemző.

Nyugatra ( a hőn áhítottra, mert ugye ott zöldebb a rét)kezdeben nem, 70-es évek végétől már átlagember is eljuthatott.

A mai rendszerbe születni kell, és jó adag tapraesettség kell, hogy karriert tudj csinálni és megfelelő életszínvonalat érj el. Erre is azért sok példát látok, tudok.

De a "szerencsétlenek" is sokan nvannak, egyik napról a másikra élnek gyerekkel, feleséggel, annak stresszes, agyonhajszolt következményeivel.

Oktatásunk színvonala (pár éve még tanítottam), a követelmények nagyot estek, az én véleményem, hogy érettségiig bezárólag használható tudást nem ad.

Felsőbb szinten, ha a végzettek számát nézzük túlképzés van, szakmunkás szintjén szinte nem is lehet használható tudás birtokába jutni, hiány is van rendesen.

Márpedig sok ország példája bizonyítja több tíz évre visszanézve, ahol állami elhatározással nagy hangsúlyt fektettek a képzésbe 10-20 év múlva megindultak a fejlődésben.

Nem tudom, talán túlzok, de nálunk mintha fordítva lenne.

Egészségügyről nem mondanék véleményt.

Azt se kommentálnám, hofy sok ember elhagyja jövőkép hiánya miatt azországot, nagy részük sosem tér vissza.

És akkor a kérdés: mennyibe kerültek az adófizetőknek?

Gyes, Gyed, ingyenes általános iskola és gimnázium, kedvezményes egyetem, diploma.

És akkor amikor ennyi "befektetésre" immár hasznot hoznának, akkor fogják a kalapjukat és nem örömmel, mámorban úszva itt hagyják az országot.

Nem kommentálnám a folyamatokat, de azt gondolom sok között ezt sem jól csináljuk, hogy képzett (de legalábbis használható) munkaerőt ingyen szállítunk másoknak.

Dióhéjban, de inkább csak abbahagyva a gondolatmenetet.

Mondom ezt akkor is, ha most átlagon felüli a jövedelmem és nem vagyok elégedetlen mai helyzetemmel sem, de sokszor rossz érzésem van, amikor át kell mennem egy aluljáron.

De másokat is, közeli ismerősőket is látok nehezen boldogulni.

gyerekként nem volt vészes a vége, sőt, jobb volt

nem voltak ilyen társadalmi feszültségek, mindenki szidhatta a rendszert (titokban) és álmodozhatott arról hogy "egyszer jobb lesz ha vége lesz"

vége lett és az álomnak is!!!

Én csak a hetvenes-nyolcvanas évekről tudok beszélni, az előzményeket csak hallomásból, szüleim, nagyszüleim elbeszéléséből ismerem.

Tény, hogy a közbiztonság sokkal jobb volt, a prostitúció és a drogozás csak elvétve és titokban létezett, a mostani maffia-rendszer ismeretlen volt, mindenkinek volt munkája.

Mi minden évben kaptunk nyaralási beutalót ami alig került többe, mintha otthon lettünk volna.

Nyugatra minden évben mehettél, ha pl.volt, aki meghívjon, vagy társasutazásra.

(Ma bármikor mehetsz bárhová, kérdés, van-e rá kereted.)

Az egészségügyben az volt jó, hogy ingyenes volt, viszont nem választhattál orvost, csak a körzetihez járhattál, kórház dettó.

A gyógyszerek eredeti árának csak a 15%-át kellett kifizetni, de ha ez meghaladtott egy x összeget, a gyógyszer ingyen volt.

Nem voltak - vagy csak elvétve - munkanélküliek, csövesek, hajléktalanok stb.

Látszatra a fizetések sem voltak ennyire szélsőségesek, de azért valahogy mindenki (bár volt, aki szűkösebben) meg tudott élni családostul is.

De az ú.n. maszekokra és gebinesekre, bár eltűrték őket, rossz szemmel nézett a hatóság.

Az egyetemek, főiskolák ingyenesek voltak, de a munkás-paraszt származásúak könnyebben juthattak be, mint az ú.n. értelmiségi csemeték, mert a felvételin ez jó vagy rossz pontnak számított

És a legtöbben - jogosan - úgy érezték, hogy a szabadságuk meg van nyirbálva, de most, amikor már élhetnének vele, nem biztos, hogy van rá elg pénzük.

Szóval volt, ami jobb volt és volt, mi rosszabb, de ahogy ma is, minden a környezettől és a családi háttértől/körülményektől függött, csak más formában és kritériumokkal, mint ma.

"De ha szerettél volna a baráti Szovjetunióba, azt ki kellett érdemelni. Szocialista országba háromévente egyszer mehettél. "

Ehhez hozzá tenném, úgy hogy még kisz tag sem voltam, a 70-es években negyedévente mentem a szovjetunióba. Csehszlovákiába hetente, de inkább heti kétszer. Kisvárosban laktam, a fél várost elláttuk tapétával. 10 éven keresztül, minden farsangot NDK-ban ünnepeltem.

Pontosan úgy van, ahogy írták, hogy sok minden másképpen volt és elfogadtuk olyannak, amilyen, mert nem tehettünk egyebet, illetve a nyugatról szóló legendákból is csak azt ismertük, amit irigyelni lehetett.

Ami jobb volt, azt nem tekintettük annak, természetessé vált a számunkra.

A sportot nagyon nyomták, főleg a fővárosban, de vidéken is, amennyire lehetséges volt.

A legjobb klubokban sportoltam, teljesen ingyen fiatal koromban.

A családosok meg nem hitelt kaptak, hanem mindjárt lakást, igaz csak panelt, de nem volt az rossz, sokan ma is örülnének neki.

A közhiedelemtől eltérően a gyárakban, a Tsz-ekben dolgozni kellett, csak sokszor nem volt a munka elég hatékony, megfelelő technológia hiányában, persze nyugis helyek is voltak, de az üzemekben azért gürizni kellett a csekély bérért.

A fák nem nőttek az égig, a fizetések maximálva voltak, bár volt gazdag ember, de mindenkinek csak egy háza, nyaralója lehetett, de hatalma viszont volt egy befutott embernek, egy megyei tanácselnök szinte feudális főúr volt, a sleppjének juttathatott ezt, azt, egy tollvonással kiírhatott lakást például, csak egy határon túl már nem volt haszna a gazdagságából és ha bukott, vele bukott az egész vonal.

Fiatalként vállig érő hajam volt és szerettem volna hippi lenni, mindenem volt a lendületes zene, Hendrixet hallgattunk, meg Deep Purple-t, Rollingot, Santanát, meg később Vangelist, Yest, rockot és bluest, én jártam Hobóra, meg hétvégeken a balatoni koncertekre, aztán család lett és szorgos, dolgos évek, a megszülető gyerekekkel.

A komputer is kezdett a végén bejönni, ami robbanásszerű változást hozott a mindennapokban, bár az internet már az új korszakban alakult ki, de ez az egész világon így volt.

A TV akkor sem volt jobb, szerencsére csak kevés adó volt, így kevesebbet lehetett szidni, bár olyan nimbusza volt annak a heti egy potyafilmnek, hogy átjártak a szomszédok és még a szünetet is néztük, aminek én örültem a legjobban, mert a sötétben mindig csöcsörésztem a szomszéd lányát, akinek szintén tetszhetett a dolog, mert mindig mellém ült le, bár messzebbre nem jutottam vele.

Aztán a végén bejöttek a videómagnók, agyonmásolt filmeket néztünk, a pornó volt az ütős, meg az olyan semmi filmek, amiket most délutánonként senki sem néz.

Bizonyos fokig nagyobb volt a kultúra átlagosan, mindenki járhatott könyvtárba, csak egy idő múlva már nem találtam elolvasásra érdemes könyvet, mert elég sok szovjet propaganda volt a polcokon, de túlképzés volt az akkori körülményekhez képest. A könyvek, színházak, koncertek megfizethetők, mondhatnám olcsók voltak, ingyenes zeneiskolákkal.

Az élet sok szempontból jobb manapság, eleve az új technikai lehetőségek adják, a média hatása, hatalma rettenetesen megnőtt és mindenképpen gazdagodtunk, régen nagy dolog volt egy automata mosógép, hűtőszekrény, a TV is, főleg amikor a színes bejött, a komputer, a zenei lejátszók minősége és az elvi szabadság is fontos, még ha nem is tud vele mindenki élni.

A milliárdos vagyonok viszont irritálóak, amit minden bizonnyal a rovásunkra szednek, harácsolnak össze egyesek, ez a kapitalizmus, más értékrendszer és a szegények csak egyre szegényebbek lesznek, a gazdagok meg gazdagodnak, ahogy mindig is volt és ezután is így lesz.

A szocializmussal egy nagy követ dobtak a vízbe, amely csobbant egy hatalmasat és lassan teljesen elsimulnak a hullámai.

Én a Kádár-rendszer utolsó két évtizedéről tudok beszélni.

Pozitívumok:

1. Kisebb volt a különbség ember és ember között.

2. Nem voltak hajléktalanok, munkanélküliek, nem volt mélyszegénység.

3. Mindenki tanulhatott, főleg rengeteg munkahely által támogatott esti és levelező egyetemi képzés volt.

4. Szerény körülmények között és legfeljebb évente egyszer, de mindenki utazhatott külföldre és mindenki számára volt nagyon olcsó belföldi üdülési lehetőség.

Negatívumok:

1. Lehetett ugyan a rendszer ellen szólni (ilyen értelemben már nem volt korlátozva a szólásszabadság), de aki nyíltan rendszerellenes volt annak fékezték a szakmai karrierjét, nem léptették elő akkor sem, ha már megérdemelte volna. Vezetői beosztásokat csak a párt bizalmából lehetett betölteni, ha párttagnak nem is kellett már lenni.

2. Ha valaki tüntetni akart valami ügyben (pl. környezetvédelem) akkor a rendőrségtől engedélyt kellett kérni és azt általában megtagadták, hacsak nem tudott az ember valamilyen államilag elismert szervezetet (KISZ, Népfront, Szakszervezetek) megnyerni az ügynek.

3. Templomba lehetett járni, voltak egyházi gimnáziumok is, de az egyházak nem igazán foglalkozhattak . Sok munkahelyen volt jellemző, hogy a dolgozók nem igazán voltak érdekeltek közügyekkel. Az egyházi tevékenységeknek a falakon belül kellett maradniuk.

4. A magánvállalkozások tulajdonosai (maszekok) jól élhettek, de nem fejlődhettek nagyvállalattá.

5. Az iparban, mezőgazdaságban dolgozók nagy része nem volt igazán motivált a jól végzett munkában, minimális előnye volt a jól dolgozónak a közepesen dolgozóhoz képest.