Budapestiek! Leírnák azok, akik most bírálják a budapesti hajléktalan intézkedést, hogy eddigi életük során hogyan és miben segítettek akár csak egy hajléktalanon is és annak milyen látható, pozitív hozadéka volt?
Eddig ugyanis azt tapasztaltam budapestiként, hogy a hajléktalanokat mindenki rühellte.
Konkrét történetek érdekelnek, nem kormánykritika, azzal már tele itt a padlás.
Kiskunbürgüzdről sem ér osztani az észt, mert nem ők az élvezői a tevékenységüknek, amellett nehezen hihető, hogy élen járnának a hajléktalanok felkarolásában.
32
Mivel a csodatevő hugyozásodat most írtad le, talán nem vagy most is részeg és mint jó cselekedetet, nagyon nem vagy 100-as.
Bocsássál meg. A jó cselekedet nem a csövi lepisilése volt, mert az ugye taplóság, hanem a mellé mondott jézusos monológom, aminek hallatán a hajléktalan, a lehugyozás általi megszégyenülés után tudott gondolkodni Jézusról, istenről, meg még ki tudja miről.
Tehát én a lepisilésem által eljuttattam a legmélyebb pontba, de rögtön adtam neki kapaszkodót, így az első felhördülés, meg pánik után egyből a vallás felé tudott fordulni, ami ugye az ilyen helyzetben lévő embereket eddig viszonylag jó eséllyel rántotta ki a nyomorukból. Vagy legalábbis segített valamennyit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!