Felfogjátok, hogy minek örültök a Sargentini ügy kapcsán?
Egyelőre az történt, hogy a Fidesz tábor még szorosabban összezár, az ellenzék meg továbbra is egy koncepció nélküli csapat, vezető nélkül.
Gyakorlatilag ennek a jelentésnek semmi konzekvenciája nem lesz a kormányra, tehát belpolitikailag pipafüst.
Mi jön most?
Természetesen bukni fog az EU egy most megindult folyamat végén.
Nem Orbán.
Ő soha nem volt ilyen népszerű, mint most, és gyanítom, a napokban újabb százezrek szerették meg itthon és Európában amiatt, hogy kiállt a strasbourgi hiénafalka elé, és beintett nekik.
Az Európai Néppárt fog bukni, szétesni!
A Fideszt kizárják, vagy kilépünk belőle, ennek nyomán néhány másik párt is kilép. Sebastian Kurz és Manfred Weber elfárad a pénztárhoz, fölveszi a 30 ezüstöt. Utóbbi lehet az Európai Bizottság következő elnöke az isiászos helyett (rosszabb lesz, mint elődje). A Fidesz átlép a nemzetek Európájában gondolkodó pártszövetségbe, amely jól szerepel majd a jövő tavaszi választáson. Macron és haverjai összeállnak a néppárt migránscsahos részével, és meglesz a többségük az új Európai Parlamentben. Tovább zsarolnak, fenyegetőznek, erőszakoskodnak, hogy Közép-Európa fogadjon be százezerszámra népvándorlókat. Az unió fölbomlik, kettészakad, de legalábbis néhány tagállam kilép. Függöny.
Kedves Kérdező!
Az I. vh kérdésében tévedsz: a háborúhoz sok évtizednyi konfliktusrendszer vezetett, sok "előháborúval".
Ha Gavrilo épp lázasan ágyban feküdt volna aznap, akkor nem akkor, hanem picit később tör ki a háború.
A felvetésedben az az alapvető hiba, hogy a migráció kérdését legeslegfontosabbnak tartod az EU-n, illetve az EP-n belül. Fontos kérdés, de nem olyan alapvető, mint ahogy ezt a kormány itthon próbálja mutatni.
És főleg nem olyan fekete-fehér, mint ahogy ezt nyomatják.
Az valószínű, hogy a fidesz kikerül a Néppártból, de a nemzetek európája szövetség nem lesz jelentős erő jövőre és szinte kizárt, hogy a migránskérdés miatt bárki kilépjen. Továbbá nem igaz, hogy százezerszám kellene Közép-Európának befogadni menekülteket.
A "hiénafalka" szövegben egy tétel volt a menekültek kérdése, hiába próbálja a kormány erre kihegyezni, ez egyszerűen nem igaz. A szavazás egyértelmű: a képviselők több, mint 60%-a úgy gondolja (és tökmindegy, hogy 64% vagy 69%), Mo-n leépítik , kiüresítik a demokráciát.
Kérdező: te kérdezel, vagy "oktatsz"?
Mert az előadásaid alapján tényleg a legjobb az, ha sokat kérdezel, mert valóban keveset tudsz. De hát akkor miért adod elő úgy, mint ha te mondanád meg a "valódit"?!
#23
Neked valamilyen mentális betegséged van?
Mert úgy tűnik, erős kisebbrendűségi komplexussal küzdesz.
Jobbulást!
Rémálmokkal terheled a szűkös kapacitású agyadat!
" Tovább zsarolnak, fenyegetőznek, erőszakoskodnak, hogy Közép-Európa fogadjon be százezerszámra népvándorlókat. "
Ennek a Sargentini-jelentésnek nem a migráció leosztása, hanem a magyar jogállamiság, a magyar demokrácia fogyatékosságaira, torzulásaira való figyelemfelhívás!
A migrik szétosztásának elveit Orbán aláírta, (és azokat be is hozta), plusz "ajándékba" a "szépen kopogtató" fizetős csőcseléket!
Amit itt előadsz az egy gagyi csúsztatás, nem más!
Hát most megnézem az EU-t, és köszöni, jól van.
Megnézem a Néppártot, az se dőlt össze, mondjuk, hülyék voltak, hogy a KDNP-t bent hagyták, de az EU-s köztudatban, ami miatt a EPP totál vesztette a népszerűségét, az a Fidesz volt, a KDNP-ről meg nem is hallottak.
A Fidesz hatalmasat veszített a befolyásából, egy csomó bizottságból kiesett, elvesztette a befolyását, és sokkal kevesebb EU-s pénzt kap maga a Fidesz, ill. Fidesz-közeliek.
Továbbá Orbán olyan sikeresen megállította Brüsszelt, hogy már a pénz se jön, pedig hogy mondták, hogy ez nem lehet, de hát pont nem vétózták meg minden hazugságuk ellenére. De hát a "keresztény" Fidesz és Orbán többször hazudik, mint amennyit pislognak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!