Kormanyparti szavazok, ha a Fidesz es a KDNP külön indulna a valasztasokon ti melyikre szavaznatok?
Ezt nem lehet most megmondani. Attól függ, hogy miért nem indulnának együtt, mi lenne a különbség a két párt akkori programja között, kik lennének akkor a két párt vezető politikusai, kik szerepelnének közülük egyéni képviselőként és kik listán, ahogyan az sem lenne lényegtelen, hogy az addig eltelt időben mi történt velük és az országgal.
A kérdés olyan, mintha megkérdeznéd egy éppen sokadik házassági évfordulót ünneplő szerető házaspár barátaitól, hogy ha elválnának, akkor kinek a karácsonyi partijára mennének el inkább. Honnan tudhatnák akkor, amikor még esélye sem látszik annak, hogy elválnának?
Nem szavaznék rájuk, de egy szavazat nem is döntő. És távolról sem reprezentatív, hogy itt milyen válaszok születnek.
Nem ismert az önálló támogatottságuk, szervezeti állapotuk sem. Mindenesetre, bizonyára belekényelmesedtek abba a helyzetbe, hogy a FIDESZ beviszi őket a parlamentbe. A közvéleménykutatók mérései szerint népszerűségben sehol sincsenek a KDNP-s politikusok.
Az ezévi országgyűlési választások eredményeképp 16 KDNP-s képviselő van. Közülük 7-en nem is indultak egyéni jelöltként, a FIDESZ-KDNP közös pártlistáról kerültek be. Összevetésül: ahhoz, hogy pártlistát állíthasson egy párt, legalább 27 fő sikeres egyéni jelölt-állítás szükséges, legalább 9 különböző megyére és a fővárosra elosztva. Nem gondolom, hogy van akkora létszámuk, szervezettségük, támogatottságuk, hogy sikeresen állítanának pártlistát, de akkor is kétséges lenne a bejutási küszöb elérése.
A köznyelvben szinte soha nem is említik a KDNP-t. Mindig lepontoznak, ha például a 2/3-os FIDESZ többség emlegetésekor megírom, hogy a FIDESZ-nek nincs, soha nem is volt 2/3-a, csak a KDNP-vel együtt van, volt. Vagy akkor sem kedvelt a válaszom, ha egy FIDESZ-t kárhoztató törvénymódosítás kapcsán megírom, hogy KDNP-s képviselő volt a javaslattevő, és a hozzá csatlakozott 3 képviselő közt sincs FIDESZ-es.
Itt is meg lehet nézni. FIDESZ kulcsszóra, szórészletre 15 330 találat van; KDNP kulcsszóra, szórészletre 595.
https://www.gyakorikerdesek.hu/kereses.php?keres=fidesz&sbmt..
https://www.gyakorikerdesek.hu/kereses.php?keres=kdnp&sbmt=K..
#8
Javarész egyetértek a véleményeddel, annyi kiegészítéssel, hogy a parlamenti KDNP-s képviselők ismerek a politikai életben, az egyéni jelölteknek nagy is a támogatottságuk, ezért őket indították azokban a körzetekben közösen és nem fideszest. Ha tényszerűen nézed meg őket, akkor sokkal ismertebbek, támogatottabbak, mint a vezető ballib politikusok. Nagyon nem mindegy, hogy egy külön indulásnl lenne-e ellenükben fideszes jelölt vagy sem. A szavazatszámot ez befolyásolná leginkább, kisebb mértékben az, hogy ki lenne az a fideszes jelölt. Vagyis ha egy külön indulás lenne de hasonlóan az ellenzéki pártokhoz nem lenne valós verseny azokban a körzetekben a fideszes és KDNP-s jelölt között, mert vagy nem is indítana vagy gyenge jelöltet indíana nulla kampánnyal a fidesz, akkor nyernének egyéniben is és lennene sok listás szavazatuk is.
Ahogyan 2006-ban nagyon sokan a fidesz szavazói közül listán a jobbikra szavaztak, hogy az a párt is bekerüljön, így ha nem azért indulnának külön, mert ellentét alakul ki a két kormánypárt között, a fideszesek közül nagyon sokan a KDNP-re szavaznának. Ahogy nem tudni azt sem, hogy valójában a fidesz-KDNP szavazótáborában mennyien vannak akik inkább húznak a KDNP által képviselt elvek, értékek felé, mint a fideszeshez. Érdekes kísérlet lenne, de sokat lehetne bukni vele ezért nem fogjuk megtudni mi lenne az eredménye egy külön indulásnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!