Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Lehetséges, hogy ami most...

Lehetséges, hogy ami most zajlik a Jobbikban, valójában belülről vezérelt folyamat?

Figyelt kérdés

Ha belegondoltok, egy pártszakadás még jól is jöhet a Jobbiknak, amennyiben az csak látszólagos.

Emlékszem, miután a Jobbik elkezdett néppártosodni, sokáig az volt a szlogenjük, hogy "hidat építünk". Az volt a céljuk, hogy ne csak főleg a szélsőségesebb szavazók felé nyissanak, hanem hogy sikerüljön más ellenzéki pártok támogatóit, illetve a bizonytalanokat is megszólítaniuk, úgy hogy közben megtartják a jelenlegi szimpatizánsaikat is. Viszont egy seggel nem lehet két lovat megülni, erre gondolom ők is rájöttek. Ha "két Jobbik" lenne, kevésbé kellene amiatt aggódniuk, hogy az egyik olyat mond vagy tesz, ami nem tetszik valamelyik tábornak. Gyakorlatilag egy irányított pártszakadással, egyszerre több oldalt is kiszolgálhatnának, minden gond nélkül.

Biztos vagyok benne, hogy rájöttek, hogy önmagában sem a néppárti, sem a radikális vonallal nem fognak kormányt alakítani, így elkezdtek komolyabban taktikázni. Talán ez is kevés lesz, de meg van rá az esély, hogy a következő választásokon a két pártnak együtt jobbak lesznek az eredményeik, mint egy magányos Jobbiknak. Mit gondoltok?


2018. jún. 10. 13:17
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

ma 14:06


Neked meg a gagyi linkedről, "híroldaladról". :P

2018. jún. 10. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
Az MDF a 2002-es választáson már egyértelműen a szocik felé hajlott, simán hátba támadta a Fideszt, emiatt nem kis feszültség támadt közöttük. Ekkor lett vége az MDF- nek. Az SZDSZ az 1994-es választásokon állt össze a szocikkal - mindenki döbbenetére - már ekkor lehetett sejteni, hogy ebből baj lesz. A rendszerváltás óta csak a Fidesz nem állt le a szocikkal paktálni, ezért maradt talpon, ezért van az is, hogy valamely párt beállt a szocik mögé, a szavazóik nagy része a Fidesznél kötött ki.
2018. jún. 11. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!