Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért akar Orbán alaptörvény-r...

Miért akar Orbán alaptörvény-revíziót és mi lesz benne?

Figyelt kérdés

A ma reggeli álkérdezős rádiós Kossuth interjújában pöttiyntette el, hogy az Alaptörvény teljes körű felülvizsgálatát (revízió) akarja, de persze szokás szerint semmi konkrétumot nem mondott. A 2012-ben elfogadott, akkor gránit szilárdságúnak kikiáltott Alaptörvénynek éppen most folyik a 7. módosítása, de Orbán szerint ez csak kis jelentőségű, most ennél sokkal nagyobb jön. Mi jöhet még?


[link]



2018. jún. 8. 17:13
1 2
 11/17 A kérdező kommentje:

Kedves TakácsZs5! Végighallgattam, de ebben az semmitmondó blablán kívül semmi konkrétum nincs. Hogy változnak az emberi jogok? Hogy változik az államrendszer és annak különböző elemei? Lesz-e Alkotmánybíróság és milyen hatáskörrel? Mik lesznek a népszavazás feltételei? Alaptörvénybe iktatják-e, hogy Soros a haza örökös ellensége? Ez itt csak pár fontos kérdés, amire nincs válasz, és még több százat fel tudnék tenni. Ezekről lett volna jó hallani.


Annyira meg ne legyünk naivak, hogy azt hisszük, hogy ha Orbán alaptörvény-revíziót akar, akkor fogalma nincs, hogy mi is legyen benne, hanem majd elemez, konzultál, kikéri a szakma és netán a nép véleményét, és végül az összegzett tapasztalatok alapján dönt. Ha Ön így hiszi, akkor nincs miről beszélni.

2018. jún. 9. 08:44
 12/17 anonim ***** válasza:
34%

Csak ti hiszitek azt, hogy neki/nekik mindenre kész válaszuk van és azt kiadják a többieknek, hogy ezt kell csinálni és kész.

Pontosan azért nincs benne amit kérdezel, mert ez fog majd kiedülni az alatt az 1-1,5 éves diskurzus alatt kiderülni.

Akkor elsz ideje mindenkinek elmondani a vleményét és ezek alapján eldöntik majd, hogy változtatnak-e és ha igen, akkor mit.

Ami konkrétumot mondott - amiket fel is soroltam én is - azokban van már határozott elképzelésük. A többit meg kell nézni. Amit szerettek volna, az már ott van, az a neve, hogy Alaptörvény.

Most azt kell megnézni, hogy mi az ami úgy is lett és mi az ami nem.

2018. jún. 9. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
92%

"Csak ti hiszitek azt, hogy neki/nekik mindenre kész válaszuk van és azt kiadják "


Ezt senki nem hiszi, hisz orbán egy sajtónak se mukkant meg 8 évig, választás előtt meg csak ovodákba osont be, és szó szerint bújkált. Most sem változott, mert a pénzekről nem beszél, a marhaság, meg soros, senkit nem érdekel.

2018. jún. 11. 02:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
10%

"egy sajtónak se mukkant meg 8 évig"


Hol éltél eddig, barlangban?

2018. jún. 11. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 A kérdező kommentje:
Hát nem tudom, de szerintem se mukkant meg Orbán a Kossuth Rádión kívül soha sehol. Ott meg csak előre megbeszélt álkérdésekről nyilatkoztat ki, valós kérdést nem lehet feltenni. Nem vagyok benne teljesen biztos, de szerintem még a baráti Echo Tv-be se ment el. Sajtótájékoztatót nem tart, így a médiumok képviselőinek legfeljebb annyi marad, hogy a testőrök gyűrűjében valahova érkező vagy távozó miniszterelnöknek odakiabálnak a távolból egy-egy kérdést, amire ő esetleg pökhendien visszakiabálja, hogy nem válaszol.
2018. jún. 12. 07:18
 16/17 anonim ***** válasza:
11%

Tévedsz.

Többször is volt vele interjú is és sajtótájékoztatók is, nemzetközi is, ahol szabadon lehetett kérdezni.

Amúgy nem tudom miért lovagoltok azon, hogy pont ő miért nem áll le mindenkivel vitázni?

Csak ti hiszitek azt, hogy egy személyben ő dönt mindenben és mindenről - a valóságban nem így van. Éppen ezért ha a kormány valamely döntéséről nem elég a Kormányinfó, a téma szakemberei rendszeresen nyilatkoznak, adnak interjúkat és vesznek részt tévévitákban.

Pont az bizonyítja az ellenkezőjét az egyszemélyi diktatúráról való szövegeiteknek, hogy nem mindig ő áll mindennek a középpontjában. Ő vezeti a kormányt és vállalja a döntésekért a felelősséget, de nem ő hozza egyedül a döntéseket és nem is az ő egyszemélyi akarata érvényesül bennük.

2018. jún. 12. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
75%

"Többször is volt vele interjú is és sajtótájékoztatók is, nemzetközi is, ahol szabadon lehetett kérdezni."


A saját rádiójában, ahol előre megbeszélt kérdésekre válaszol. Az pedig elég szomorú, hogy külföldre kell utaznia egy magyar újságírónak, hogy kérdezhessen a miniszterelnöktől. Ahol csak azért kénytelen válaszolni, mert kötelezi az EU-s szabályozás.

2018. jún. 12. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!