Ugye már kimondható, hogy az LMP a Fidesz-ügynöke?
Leírhatatlanul undorító, kisstílű az LMP. Nálam ott elvesztették a szavahihetőségüket, amikor asszisztáltak Orbán bálványosi agymosásához illetve mikor kiderült, hogy Schmidt Mária fia (Ungár Péter) az LMP elnökségi tagja és higgyük el, hogy nem Fidesz-bérencek, hát persze.
Az pedig, hogy Schiffer volt annó Orbán ügyvédje, szintén bizonyítja ezt. A mostani választáson is rettenetesen undorítóak voltak, hogy a szabotálásuk miatt lett kétharmad. Szerencsére kimutatta a foguk fehérjét, a bugris paraszt Sallai R. és a sz*rházi sunyi Hadházy. Az viszont mindennek az alja, hogy Schiffer fenyegetett mindenkit, hogy ne lépjenek vissza a választásokon.
Remélem hamarosan mennek a levesbe.
Szerintem százszor szalonképesebb az LMP, mint a baloldali pártok bármelyike. Komolyan, nézzünk szét, miket ígért a választások előtt az MSZP, a DK? Alapjövedelem, rezsi eltörlése, az atomerőmű leállítása (a jelenlegi 4 blokk idő előtti leállítása is) stb. Ezeket ki kajálja be?
Egyébként miből gondoljátok, hogyha az LMP összefog a baloldallal, akkor az LMP szavazói is az összefogásra fognak szavazni? Én az LMP-re szavaztam, de ha összefogtak volna az MSZP-vel, a Jobbikra vagy a Fideszre szavaztam volna.
"Ha a DK, MSZP-PM, és Együtt pártok végre feloszlatnák magukat, az LMP és a Momentum simán le tudná váltani Orbánt."
Ez valami vicc akar lenni?
Feloszlatás előtt azért a szavazóknak is mondják meg, hogy az LMP-re kell szavazni?
Áprilisban eme 2 remek párt miért nem váltotta le Orbánt? A lehetőség adott volt nekik. Ezzel szemben egyik be sem került, másik se sokkal ugrotta meg 5%-ot.
Hát kérdező, jobb ha tudod, hogy nem az lmp miatt lett a fidesznek megint 2/3-a, hanem az olyan sötét, alpári barmok miatt, mint te, aki képes így beszélni a vele egyet nem értőkről.
Mivel ti vagytok a ballib pártok "arca", belőletek nem kértek az emberek.
Nem zárták ki, minő meglepi :D. Most gondolja végig mindenki kinek az érdekei mentén dolgozik az a párt, akinek a Fidesz ilyen aktívan segíti a fennmaradását :).
"Most komolyan az LMP a hibás, amiért nem áll össze Gyurcsánnyal? Ha a DK, MSZP-PM, és Együtt pártok végre feloszlatnák magukat, az LMP és a Momentum simán le tudná váltani Orbánt."
Te meg melyik világban élsz? A baj, hogy láthatóan ezt a bődületes hazugságot még te is elhiszed. LMP + Momentum mennek a levesbe. Unalmas ez az állandó Gyurcsányozás.
"Teljesen komolyam kérdezem: Hadházy mitől sz*rházi sunyi?"
Mert éveken át jó volt neki a Fidesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!