Orbán túlélne politikailag egy őszödi beszédet?
Már megmondta, hogy nekünk nem nyugati, jóléti társadalom kell, hanem keleti, munkaalapú és hogy nekünk Kína, Oroszország, Törökország és Azerbajdzsán a példaképeink.
Az lett a vége, hogy megtapsolták érte.
Mi a kérdés?
Mert nem csak túlélte az őszödi beszédet, meg is erősödött.
Gyurcsányod azóta is hajtja a választókat fel a fdesznek rendesen. Egymagában több szavazót szerzett a kormányoldalnak, mint 1 éves kampány.
Szóval mi is a kérdésed?
A magyaroknak nem igazán kell a nyugati jólét.
Nekik az az élet, amikor hétfő reggeltől húzhatják az igát vasárnap estig és sorra jönnek a győzelmi jelentések a frontról, hogy Mészy Lőri már nem csak Magyarország leggazdagabbja, de benne van az európai TOP20-ban is, az állam pedig elcseszett újabb 120 milliárdot üveghídra, ami egy völgyön vezet keresztül és egy geotermikus lówellnesshez vezet, ami mögött egy sportcsarnok épül majd és mindez a Magyarok nagy győzelme.
Ennyi, itt erre van igény.
#7
Nem ez a kérdés van a fejlécben.
Hogy mit AKART leírni a kérdező, az teljesen más.
#6
Voltál ott egyáltalán ahová az üveghidat tervezik?
Mert én voltam.
Rengeteg túrista megy oda már most a kalandpark miatt. A két "hegy" közötti kötélpálya ötlete is egy rakás pénzbe került, aztán mégis megérte, hogy megvalósították.
Eddig az volt a bajotok, hogy miért stadionok épülnek. Most meg már semmi sem jó ha épül?
Most már kezdem érteni miért tetszik nektek az a társaság inkább, akinek a 12 éve alatt nem épült semmi felmutatható dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!