Kásler Miklós elhozza a várva várt fejlődést az egészségügyre?
Takács Zs5!
Einstein nem volt vallásos.
#9
"
Einstein többször beszélt nyíltan a vallásról, és az utókorra maradt személyes leveleiben is érinti a témát. Általában azt mondta, hogy a személyes isten koncepcióját, aki hallgatja az imáinkat, és figyel ránk, gyerekesnek és nevetségesnek tartja. De ateista sem volt, sőt, az ateistákat fanatikusoknak tartotta, és olyan rabszolgákhoz hasonlította őket, akik még akkor is a láncok ellen lázadnak, amikor azokat már rég ledobták magukról. Einstein agnosztikusnak vallotta magát. Ez valahol középen van a hívő, és az ateista között: míg az egyik azt mondja, biztosan tudja, hogy Isten létezik, utóbbi pedig azt, hogy biztosan tudja hogy nem, az agnosztikus azt, nem lehet tudni, hogy van-e Isten, vagy nincs, és enélkül a tudás nélkül kell törekednünk a világ megismerésére."
Mellesleg, én azt írtam, hogy Kásler vallás felől nyúl a tudományhoz, ami viszont irritál. Hiszen a vallás, az hit, és nem tény alapú, míg a tudománynak annak kéne lennie, és ha hiszünk valamiben, be is bizonyítjuk, vagy megcáfoljuk.
#13
Rendben.
Bizonyítsd be, hogy nics Isten!
Bizonyítsd be, hogy Kásler téved!
#14 Ez nem valid opció. Te bizonyítsd be, hogy van Isten!
Nem ugyanolyan értelmetlen mindkét "nézetet" felhozni? Egyikre sincs bizonyíték, ezért hívják hitnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!