Ha olyan rossz a helyzet az egészségügyben, oktatásban, bérekben, lakáshelyzetben, életszínvoalban, akkor a magyarok 2/3-a miért a bevándorlást tartja a legnagyobb problémának?
Orbán megmondta, hogy a rekord magas részvételi arány minden kétséget kizár. A szavazó polgárok egyértelműen és világosan kijelölték a legfontosabban megoldandó problémát, ez pedig a migráció.
Innentől kezdve, nem hiszem, hogy jajveszékelnünk kéne az EÜ, oktatás, alacsony bérek és a többi miatt, amikor 3-ből 2 magyar ember szerint, ezek kevésbé fontos problémák. A többség akarata dönt, hiszen demokrácia van, és a többség erre szavazott.
Akkor miért fognak tüntetni sokan szombaton, vasárnap?
A felsoroltk nem jók, sok velük még a tennivaló és sok bennük a baj, probléma - soha nem állította sem Orbán, sem a fidesz, sem a szavazóik, hogy ne így lenne.
Nem vakok és nem ostobák, pontosan látják/ látjuk a valóságot.
de azt is látjuk, hogy ki volt kormányon amikor ilyen helyzetbe jutottak és ki volt kormányon amikor javultak.
Ezért szavaztak a fidesz-kdnp-re, mert úgy érzi, érezzük, hogy ők képesek is javítani és meg is tették, meg is fogják tenni amit lehet.
Javulnak is.
"Javulnak is."
Az államnak vannak olyan alkalmazottai, akiknek 8 éve nem változott a bére. Történelmi mélységben az infláció, az államadósság, száguld a gazdaság. Akkor miért?
"amikor 3-ből 2 magyar ember szerint, ezek kevésbé fontos problémák"
El vagy tévedve a szavazók valamivel kevesebb, mint a fele szavazott a Fideszre.
A fő kérdésre meg az a válasz, hogy mert növények földalatti nyúlványai. ;)
Az a szavazás:jaja az tökrendben van
Fideszre:31%
Nem fideszre:33%
nem szavazott:a maradék
Plusz a győztes még kapta a nemrá szavazók szavazatait is bizonyos esetekben
és az eredmény 2/3
Ha ezt sem érted...nincs mentség :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!