Toroczkai László máris a Jobbik elnöke akar lenni, vagy csak a pártot szeretné bomlasztani?
Toroczkai nagyon diplomatikusan viselkedett az elmúlt 2-3 évben, amikor Vona Gábor kirúgott egy csomó régi elnökségi tagot (pl. Novák Elődöt is), alapszervezeteket oszlatott fel stb. Egyértelmű volt, hogy a Jobbik radikális szárnyát akarta felszámolni. Toroczkai pedig bizonyosan velük szimpatizál. Ügyesen kitért az elől, hogy őt az elnökségbe hívta Vona. Kitért, de nem visszautasította. Arra hivatkozott, hogy ő Mórahalom lakosaiért akar dolgozni (ott polgármester).
Nyilván ő is, más is várta, hogy Vona irányváltása milyen eredményt hoz. Ha lényegesen erősödött volna a Jobbik, akkor talán meg is békéltek volna. Nem ezt történt. A Jobbik kb. ott áll, mint 4 éve, és ez a sok tisztogatás után inkább kudarc, mint eredmény.
Nyilván most kezdik kinyitni a szájukat azok, akiknek eddig sem tetszett Vona új irányvonala.
Nyilván Toroczkai van annyira erős ember a Jobbikban, hogy akár az elnökségért is harcba indulna, és biztos, hogy a radikálisok támogatnák is.
Bomlasztásnak semmiképp sem nevezném, amit csinál. A Jobbik sok szempontból ugyanolyan egy-akaratú párt lett, mint a Fidesz. Csak az elnök álláspontja az egyetlen üdvözítő igazság, aki ellenvéleményt mond, az elásta magát örökre. Nos, ez a párt-irányítás sok embernek csípi ott a szemét és a régi Jobbikot szeretnék visszakapni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!