Ti is hálát adtok az égnek amiért nálunk a balliberális pártok nem szövődtek úgy össze a feminizmussal mint nyugaton?
A maradék életkedve is elmenne az embernek ha ugyanazokat lázításokat kellene végighallgatunk idehaza amiket a férfi nem iránt indítottak nyugatabbra. A sok üres propaganda, a hamis vádakozások, "az elnyomott" nem többletjogúságáért ami megfojtja a szexualitást és degeneráltá változtatja a felnövekvő generációt. Az egyik ilyen szimbolikusan Hillary Clinton és az ő kampánya volt.
Ugyanakkor elmondható, hogy az összes nyugati 'trend' hozzánk sokkal később érkezik, és ha be is integrálódik, akkor is teljesen más lesz mint nyugaton. Talán Szél Bernadett áll ehhez legközelebb de rajta is látszik, hogy teljesen más formában adja elő mint ahogy azt egy feminista tenné.
72%-nak tudnék egész jó melókat adni, hogy érezhesse női egyenlőségét.
Hála Istennek sok nő is látja, a feministák egy degenerált, életellenes népcsoport, ellene vannak mindennek, ami az életről szól.
Ezeket a pszichiátrián kellene kötelezően kezeltetni.
Én meg olyan törvényt szeretnék, ami előírja, hogy akinek még csak tudomása is van arról, hogy egy ilyen betegagyú feminista van a környezetében, és nem jelenti be, súlyos büntetést kaphat.
Majd rájön a nyugat, valami nem stimmel evvel, elég megnézni jópár színészt, mi a véleményük az USA-ban folyó feminista baromságokról.
Csak tudnám miért nem lépnek már?
Nemsokára mi is átvesszük ezeket az elmebajokat és bűn lesz ránézni egy nőre.
Egyet biztosan elérnek ezzel: ha a nők minden miatt zaklatást és erőszakot kiálthatnak, akkor hagyni kell őket a fenébe: nem segíteni nekik cipekedni vagy a fizikai munkában, nincs előzékenység, nincs pozitív diszkrimináció. Ezt akarták? Megkapják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!