Miért nem tiltják be azokat a pártokat, melyeket a CIA támogat?
#3
Pedig egy ideig ez lesz a divat.
Egy demokráciában az a lényeg, hogy a szavazók támogatják-e.
Azt is kérdezhetnénk, miért nem tiltják be azokat a pártokat, amik jóval többet költenek kampányra közpénzből meggazdagodott strómanok által felvásárolt médián keresztül meg közpénzből (állami cégek adományaiból) támogatott álcivil CÖF útján, vagy éppen korábbi közpénzből felhizlalt, ám kegyvesztett oligarha bosszúja folytán....
Szerintem nem a pártokat kell betiltani, hanem valamiképpen a demagógiát visszaszorítani (pl. kötelező vitaműsorok, ahol egymással ütköztetik az álláspontjukat), ill. az egyenlőtlen médiahelyzetet megakadályozni.
például hogy hollywoodban az egyetlen baloldali olvier stone
szerintem sem kéne hogy csak a propagandát tolják az usában jennifer lawrence is ez ellen kampányol kíváncsi vagyok meddig tart a karrirerje kiderül hogy hú de drogozik vagy valami
Ez most komoly, vagy kamukérdés?!Csak mert majd leestem a székemről.
1. Ha a CIA támogatna egy magyar ellenzéki pártot, akkor itt a Fidesz már két héten belül megbukna. A Fidesz meg a CIA nélkül is megalkotta a maga kis puha diktatúráját. Globális méretekben ha tetszik, ha nem, Magyarország olyan porba fingó kis ország, hogy az USA le se szarja, hogy mi van itt.
Amúgy meg mégis hogy gondolod? Rezsiszilárd a maga idiotizmusával rábök az összes ellenzéki pártra, hogy őket a CIA támogatja, és másnapra betiltják az összes ellenzéki pártot? Hát ezt most éppen a civil szervezetekkel játsszák el.
Viszlát demokrácia, viszlát jogállam!
A Momentumot, az ifjúkamcsik pártját a franciák hozták létre, hogy a magyar olimpiarendezést megfúrják Párizs javára.
Maga a Momentum sem tagadja a francia szálat, hisz a Momentum vezetők legutóbb a pedodil Brigitte Macronnal találkoztak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!