Molnár F Árpád hogy érti azt, hogy "a fidesz szavazói bűnözést pártoló bűnöző alkatú pszichopaták?
Nem tudom, mi az a pszichopata, de a bűnpártolással egyetértek, mégha nem is tudatos a szavazók részéről.
Sőt, nemcsak bűnpártolók, hanem bevándorlást segítő civilek is, hiszen a Fidesz alatt sosem látott számú bevándorló érkezett.
A kilakoltatottakon Molnár, a Jobbik, és a Koppány csoport(ami 100 éves idős emberekből áll), kész kiállni.
Ezeken felül egyik párt sem.
Részt vesz a kilakoltatásokon, aminek ténye általa kap nyilvánosságot.
Sajátos a stílusa, de sok mocsokra fény derült amit a közvélemény tudomására hozott, pl youtube csatornáin.
Molnár FÁrpád súlyos elmebeteg. https://www.youtube.com/watch?v=OO-HLP6qpyI
Ha igaz lenne amit mond a Fideszesekről, akkor a következő pártok szavazóiról el lehetne mondani :
MSZP,DK szavazói: kommunista, sztainista, tömeggyílkosság kedvelő a társadalom felét gulágra kívánó 4 elemis pszichopaták.
Monemtum, LMP : füves alkeszok. Női alsónemüben kéjelkedő transzszexuális genderisták.
Jobbik : fasiszta. A kisebbségeket, zsidókat, cigányokat gázkamrába kívánó náci pszichopaták.
Akik nem szavaznak : életképtelen, felelősséget nem képes vállalni magáért. tudatlan, ostoba piás pszichopaták.
A társadalom minden rétege kivesézhető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!